+49. cikk Kiegészítő hatáskörök
---+49. cikk 1
---+49. cikk 2
---+49. cikk 3

49. cikk Kiegészítő hatáskörök

1. Áttekintés

,
Megnevezés Szabályozás
49. cikk 1

(1)   Az e rendelet 48. cikkének (1) bekezdésében említett hatáskör gyakorlása esetén a szanálási hatóság szintén gyakorolhatja a következő kiegészítő hatáskörök bármelyikét:

a)

a 67. cikkre is figyelemmel, annak előírása, hogy az átruházásra az átruházandó pénzügyi instrumentumokat, jogokat, kötelmeket, eszközöket és kötelezettségeket érintő kötelezettségektől és terhektől mentesen kerüljön sor;

b)

a további tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumok szerzésére vonatkozó jogok megszüntetése;

c)

az érintett hatóság kötelezése arra, hogy szüntesse meg vagy függessze fel a központi szerződő fél által kibocsátott pénzügyi instrumentumok szabályozott piacra való bevezetését vagy a 2001/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (25) szerinti hivatalos tőzsdei jegyzését;

d)

annak előírása, hogy a 40., illetve a 42. cikk alapján a vevő, illetve az áthidaló központi szerződő fél a szanálás alatt álló központi szerződő fél bármely joga vagy kötelezettsége vagy az általa hozott bármely intézkedés tekintetében – beleértve a piaci infrastruktúrában való részvételhez kapcsolódó bármely jogot vagy kötelezettséget is – olyan elbánásban részesüljön, mintha maga lenne a szanálás alatt álló központi szerződő fél;

e)

a szanálás alatt álló központi szerződő fél vagy adott esetben a vevő vagy áthidaló központi szerződő félkötelezése arra, hogy a másiknak információt és támogatást nyújtson;

f)

annak előírása, hogy az a klíringtag, amely a 48. cikk (1) bekezdésének o) és p) pontjában foglalt hatáskör gyakorlásával átruházott bármely pozíció átvevője, vállaljon át a központi szerződő félben történő részvételnél fogva a pozíciókhoz kapcsolódó bármely jogot vagy kötelezettséget;

g)

az olyan szerződés feltételeinek törlése vagy módosítása, amelyben a szanálás alatt álló központi szerződő fél részes fél vagy a vevőnek vagy az áthidaló központi szerződő félnek a szanálás alatt álló központi szerződő fél helyébe történő léptetése részes fél minőségben;

h)

a szanálás alatt álló központi szerződő fél működési szabályzatának megváltoztatása vagy módosítása, többek között az elszámolás klíringtagjai és más résztvevők általi igénybevételére vonatkozó feltételek tekintetében;

i)

valamely klíringtag tagságának átruházása a szanálás alatt álló központi szerződő félről a központi szerződő fél vevőjére vagy egy áthidaló központi szerződő félre.

Az e rendeletben előírt bármely kompenzációs jog az első albekezdés a) pontjának alkalmazásában nem tekinthető kötelezettségnek vagy tehernek.

49. cikk 2

(2)   A szanálási hatóság előírhat olyan üzletmenet-folytonossági intézkedéseket, amelyek a szanálási intézkedés eredményességének és annak biztosításához szükségesek, hogy a vevő vagy az áthidaló központi szerződő fél működtetni tudja az átruházott üzleti tevékenységet. Ezen üzletmenet-folytonossági intézkedések közé tartozhatnak a következők:

a)

a szanálás alatt álló központi szerződő fél által kötött szerződések folytonossága annak érdekében, hogy a vevő vagy az áthidaló központi szerződő fél átvállalja a szanálás alatt álló központi szerződő félnek a bármely átruházott pénzügyi instrumentumhoz, joghoz, kötelemhez, eszközhöz vagy kötelezettséghez kapcsolódó jogait vagy kötelezettségeit, és valamennyi releváns szerződéses dokumentumban (kifejezetten vagy hallgatólagosan) felváltsa a szanálás alatt álló központi szerződő felet;

b)

a szanálás alatt álló központi szerződő félnek a vevő vagy az áthidaló központi szerződő fél általi felváltása bármely átruházott pénzügyi instrumentumhoz, joghoz, kötelemhez, eszközhöz vagy kötelezettséghez kapcsolódó jogi eljárásban.

49. cikk 3

(3)   Az e cikk (1) bekezdésének d) pontjában és a (2) bekezdésének b) pontjában előírt hatáskörök nem érinthetik:

a)

a központi szerződő fél munkavállalóinak a munkaszerződés felmondásához való jogát; sem

b)

az 55., az 56. és az 57. cikkre is figyelemmel, valamely szerződő felet megillető szerződéses jogok gyakorlását, beleértve a szerződésnek a szanálás alatt álló központi szerződő félnek az átruházást megelőző, illetve a vevőnek vagy az áthidaló központi szerződő félnek az átruházást követő cselekménye vagy mulasztása miatti felmondásához való jogot is, amennyiben erről a szerződés feltételei rendelkeznek.

1.1 Hivatkozások

1.2 Azonosított követelmények

1.3 Kapcsolódó szabványok

2. Azonosított követelmények

Követelmények
Forrás Követelmény

3. Kapcsolódó szabványok

Szabványok
Forrás Követelmény