+43. cikk 3

43. cikk 3

(3)   A 2014/59/EU irányelv 55. cikke (1) bekezdése második albekezdésének alkalmazásában a szanálási hatóságnak meg kell állapítania, hogy a szerződéses rendelkezés releváns megállapodásba való belefoglalásának kötelezettsége nem alkalmazandó, ha meggyőződött arról, hogy az érintett harmadik ország joga vagy a szóban forgó harmadik országgal kötött kötelező érvényű megállapodás olyan közigazgatási vagy bírósági eljárást ír elő, amely:

a)

a szanálási hatóság kérésére, vagy azon harmadik országbeli közigazgatási vagy igazságügyi hatóság kezdeményezésére, amelynek joga a kötelezettségre vagy instrumentumra alkalmazandó, lehetővé teszi a megfelelően felhatalmazott harmadik országbeli közigazgatási vagy igazságügyi hatóság számára, hogy olyan időszakon belül, amelyről a szanálási hatóság megállapítja, hogy nem veszélyezteti a leírási és átalakítási hatáskörök említett hatóság általi hatékony alkalmazását, megtegye a következők valamelyikét:

i.

a szanálási hatóság leírási és átalakítási hatáskörének elismerése és e hatáskör gyakorlásának érvényesítése;

ii.

megfelelő hatáskörök alkalmazása révén a szanálási hatóság leírási és átalakítási hatásköre gyakorlásának támogatása;

b)

biztosítja, hogy a leírási és átalakítási hatáskörök gyakorlásának a harmadik országbeli közigazgatási vagy igazságügyi hatóság általi, az a) pontnak megfelelő elismerésére, elutasítására vagy támogatására vonatkozó indokok egyértelműek legyenek és a következő egy vagy több kivételes esetre korlátozódjanak:

i.

a szanálási hatóság leírási és átalakítási hatáskörének gyakorlására vonatkozó elismerés vagy támogatás hátrányos hatást gyakorolna a pénzügyi stabilitásra az érintett harmadik országban;

ii.

a szanálási hatóság leírási és átalakítási hatáskörének gyakorlására vonatkozó elismerés vagy támogatás azt eredményezné, hogy a harmadik országbeli hitelezők, különösen az említett harmadik országban elhelyezkedő és kifizetendő betétesek kevésbé kedvező elbánásban részesülnének, mint az Unióban elhelyezkedő vagy kifizetendő, a hatályos uniós jog alapján hasonló jogokkal rendelkező hitelezők és betétesek;

iii.

az elismerés vagy támogatás az érintett harmadik ország szempontjából jelentős pénzügyi hatásokkal járna;

iv.

a szanálási hatóság leírási és átalakítási hatáskörének gyakorlására vonatkozó elismerés vagy támogatás az érintett harmadik ország közrendjével ellentétes hatásokkal járna.

1. Áttekintés

,
Megnevezés Szabályozás

1.1 Hivatkozások

1.2 Azonosított követelmények

1.3 Kapcsolódó szabványok

2. Azonosított követelmények

Követelmények
Forrás Követelmény

3. Kapcsolódó szabványok

Szabványok
Forrás Követelmény
  • Builddate: 08.07.2016 00:00:00 -Doknr: CELEX:32016R1075
  • EULAW_BG -

    EULAW_BG