+25. cikk (6)

25. cikk (6)

A befektetési vállalkozásnak tartós adathordozón megfelelő beszámolókat kell nyújtania az ügyfélnek nyújtott szolgáltatásról. E beszámolók kitérnek az ügyfeleknek nyújtott időszakos jelentésekre, figyelembe véve az érintett pénzügyi eszköz típusát és összetettségét, valamint az ügyfélnek biztosított szolgáltatás jellegét, és adott esetben tartalmazzák az ügyfél nevében végrehajtott ügyletekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos költségeket.

Befektetési tanácsadáskor a befektetési vállalkozás köteles az ügylet megvalósítását megelőzően, előtt tartós adathordozón nyilatkozatot tenni a terméknek az ügyfél számára való megfelelőségéről, amelyben ismerteti az adott tanácsadást, és hogy az miként elégíti ki a lakossági ügyfél preferenciáit, céljait és egyéb jellemző igényeit.

Amennyiben a pénzügyi eszköz vételére vagy eladására vonatkozó megállapodást olyan távközlési eszköz igénybevételével kötik meg, amely nem teszi lehetővé a megfelelőségről szóló nyilatkozat előzetes átadását, a befektetési vállalkozás tartós adathordozón is átadhatja az írásos megfelelőségi nyilatkozatot közvetlenül azt követően, hogy az ügyfél megkötötte a megállapodást, feltéve, hogy a következő feltételek teljesülnek:

a) 

az ügyfél beleegyezett, hogy a megfelelőségi nyilatkozatot az ügylet megkötését követően indokolatlan késedelem nélkül átvegye; valamint

b) 

a befektetési vállalkozás megadta azt a választási lehetőséget az ügyfél számára, hogy az ügyletet elhalassza annak érdekében, hogy a megfelelőségi nyilatkozatot átvegye.

Amennyiben egy befektetési vállalkozás portfóliókezelést szolgáltat, vagy tájékoztatta az ügyfelet arról, hogy rendszeres értékelést végez majd a megfelelőség tekintetében, úgy az időszakos beszámolónak tartalmaznia kell egy frissített nyilatkozatot arról, hogy a befektetés kielégíti a lakossági ügyfél preferenciáit, céljait és egyéb jellemző igényeit.

1. Áttekintés

,
Megnevezés Szabályozás

1.1 Hivatkozások

1.2 Azonosított követelmények

1.3 Kapcsolódó szabványok

2. Azonosított követelmények

Követelmények
Forrás Követelmény

3. Kapcsolódó szabványok

Szabványok
Forrás Követelmény
  • Builddate: 06.06.2026 00:00:00 -Doknr: CELEX:32014L0065
  • EULAW_DE -

    EULAW_DE