|
+33. cikk (4) |
33. cikk (4)Az 1. cikk (2) bekezdésében említett jogalkotási aktusokban meghatározott különleges követelmények sérelme nélkül és az e cikk (1) bekezdésének második mondatában foglalt feltételek mellett a Hatóság – amennyiben lehetséges – együttműködik azon harmadik országok érintett hatáskörrel rendelkező hatóságaival, amelyek szabályozási és felügyeleti rendszereit egyenértékűnek ismerték el. Elvben ezen együttműködésnek az említett harmadik országok érintett hatóságaival kötött igazgatási megállapodásokon kell alapulnia. A Hatóság a következőkre vonatkozó rendelkezéseket foglal az ilyen igazgatási megállapodásokba azok megtárgyalásakor:
a)
azon mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik a Hatóság számára, hogy megszerezze a vonatkozó információkat, ideértve a szabályozási rendszerre, valamint a felügyeleti szemléletmódra, a releváns piaci fejleményekre és bármely olyan változásra vonatkozó információkat is, amelyek hatással lehetnek az egyenértékűségi határozatra;
b)
a felügyeleti tevékenységek – ideértve szükség esetén a helyszíni vizsgálatokat is – koordinációjával kapcsolatos eljárások, az ilyen egyenértékűségi határozatok betartatásához szükséges mértékben. A Hatóság tájékoztatja a Bizottságot, ha egy harmadik ország hatáskörrel rendelkező hatósága megtagadja ilyen igazgatási megállapodás megkötését vagy a hatékony együttműködést. 1. Áttekintés
1.1 Hivatkozások1.2 Azonosított követelmények1.3 Kapcsolódó szabványok2. Azonosított követelmények
3. Kapcsolódó szabványok
|