|
+55. cikk (2) |
55. cikk (2)A tagállamok biztosítják, hogy amennyiben egy intézmény vagy az 1. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett szervezet arra a megállapításra jut, hogy jogi vagy egyéb szempontból nem kivitelezhető, hogy az (1) bekezdésben említett feltételt kikösse a releváns kötelezettséget szabályozó szerződéses rendelkezésekben, az intézmény vagy szervezet értesíti a szanálási hatóságot erről a megállapításáról, indokolást fűz hozzá, valamint megjelöli, hogy a szóban forgó kötelezettség melyik osztályba tartozik. Az intézménynek vagy szervezetnek át kell adnia a szanálási hatóságnak valamennyi olyan információt, amelynek rendelkezésre bocsátását a szanálási hatóság az értesítés kézhezvételét követő észszerű időtartamon belül kéri annak a szanálási hatóság általi értékeléséhez, hogy a szóban forgó értesítés milyen hatást gyakorol az adott intézmény vagy szervezet szanálhatóságára. A tagállamok biztosítják, hogy az e bekezdés első albekezdése szerinti értesítés esetén az (1) bekezdéssel összhangban előírt feltételnek a szerződéses rendelkezésekbe foglalására vonatkozó kötelezettség automatikusan felfüggesztésre kerüljön, mégpedig azonnal, amint a szanálási hatóság kézhez kapja az értesítést. Ha a szanálási hatóság – figyelembe véve, hogy biztosítani kell az adott intézmény vagy szervezet szanálhatóságát – arra a következtetésre jut, hogy jogi vagy egyéb szempontból kivitelezhető az (1) bekezdésnek megfelelően előírt valamely feltételt belefoglalni a szerződéses rendelkezésekbe, az első albekezdésben említett értesítés kézhezvételét követő észszerű időn belül elő kell írnia e szerződéses feltétel szerződésbe foglalását. A szanálási hatóság emellett előírhatja az intézmény vagy szervezet számára, hogy módosítsa a hitelezői feltőkésítés szerződéses elismerése alóli mentesítés alkalmazására vonatkozó gyakorlatait. Az e bekezdés első albekezdésében említett kötelezettségek nem foglalhatnak magukban kiegészítő alapvető tőkeinstrumentumokat, járulékos tőkeinstrumentumokat és a 2. cikk (1) bekezdése 48. pontjának ii. alpontjában említett, hitelviszonyt megtestesítő instrumentumokat, amennyiben az említett instrumentumok biztosíték nélküli kötelezettségek. Az e bekezdés első albekezdésében említett kötelezettségeket továbbá előbbre kell sorolni a 108. cikk (2) bekezdésének a), b) és c) pontja, valamint a 108. cikk (3) bekezdése szerinti besorolású kötelezettségeknél. Ha a szanálási hatóság egy intézmény vagy az 1. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett szervezet szanálhatóságának a 15. és 16. cikkel összhangban történő értékelése keretében, vagy bármely más időpontban azt állapítja meg, hogy egy leírható, illetve átalakítható kötelezettségeket tartalmazó kötelezettség-osztályon belül azoknak a kötelezettségeknek az aránya, amelyek az e bekezdés első albekezdésével összhangban nem tartalmazzák az (1) bekezdésben említett szerződéses feltételt, valamint azoknak a kötelezettségeknek az aránya, amelyek a 44. cikk (2) bekezdése alapján ki vannak zárva a leírási vagy átalakítási eszközök alkalmazásából, vagy amelyek a 44. cikk (3) bekezdése alapján valószínűleg ki lesznek zárva az említett eszközök alkalmazásából, együttesen meghaladja az adott osztály 10 %-át, haladéktalanul fel kell mérnie e konkrét ténynek az adott intézmény vagy szervezet szanálhatóságára gyakorolt hatását, beleértve a szanálhatóságra gyakorolt azon hatást is, amely a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek leírására vagy átalakítására vonatkozó hatáskör gyakorlása során a 73. cikkben előírt hitelezői védintézkedések megszegésének kockázatából ered. Ha a szanálási hatóság az e bekezdés ötödik albekezdésében említett értékelés alapján arra a megállapításra jut, hogy azok a kötelezettségek, amelyek az e bekezdés első albekezdésével összhangban nem tartalmazzák az (1) bekezdésben említett szerződéses feltételt, jelentős akadályt jelentenek a szanálhatóság szempontjából, adott esetben a 17. cikkben meghatározott hatáskörök gyakorlásával kell kiküszöbölnie a szanálhatóság előtt álló adott akadályt. Azok a kötelezettségek, amelyekre vonatkozóan az intézmény vagy az 1. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett szervezet nem foglalja bele a szerződéses rendelkezésekbe az e cikk (1) bekezdésében előírt feltételt, vagy amelyek esetében e bekezdéssel összhangban nem alkalmazandó ez a követelmény, nem vehetők figyelembe a szavatolótőkére és a leírható, illetve átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelmény kiszámításakor. 1. Áttekintés
1.1 Hivatkozások1.2 Azonosított követelmények1.3 Kapcsolódó szabványok2. Azonosított követelmények
3. Kapcsolódó szabványok
|