|
+II. MELLÉKLET |
II. MELLÉKLET
II. MELLÉKLET SZAKMAI ÜGYFELEK EZEN IRÁNYELV ALKALMAZÁSÁBAN Szakmai ügyfél az az ügyfél, aki rendelkezik a saját befektetési döntései meghozatalához és az ezzel járó kockázatok megfelelő felméréséhez szükséges tapasztalattal, ismeretekkel és szakértelemmel. Ahhoz, hogy az ügyfelet szakmai ügyfélnek lehessen tekinteni, az ügyfélnek az alábbi ismérveknek kell megfelelnie: I. ÜGYFELEK SZAKMAINAK TEKINTETT KATEGÓRIÁI A következőket ezen irányelv alkalmazásában minden befektetési szolgáltatás, tevékenység és pénzügyi eszköz tekintetében szakmai ügyfélnek kell tekinteni:
(1)
Azon szervezetek, amelyeknek a pénzügyi piacokon való működéséhez engedély kell, vagy amelyek működését szabályozzák. Az alábbi felsorolást úgy kell értelmezni, hogy az kiterjed az összes, az említett szervezetek jellemző tevékenységeit végző engedélyezett szervezetre: valamely irányelv alapján valamely tagállam által engedélyezett szervezetek, valamely tagállam által irányelvre hivatkozás nélkül engedélyezett vagy szabályozott szervezetek, valamint a harmadik ország által engedélyezett vagy szabályozott szervezetek:
a)
hitelintézetek;
b)
befektetési vállalkozások;
c)
más engedélyezett vagy szabályozott pénzügyi intézmények;
d)
biztosítóintézetek;
e)
kollektív befektetési rendszerek és az ilyen rendszerek alapkezelő társaságai;
f)
nyugdíjalapok és az ilyen alapok alapkezelő társaságai;
g)
árucikkel és árualapú származtatott ügyletekkel foglalkozók;
h)
helyi vállalkozások;
i)
más intézményi befektetők.
(2)
Nagyvállalkozások, amelyek társasági alapon az alábbi méretkövetelmények közül kettőnek megfelelnek:
(3)
Nemzeti és regionális kormányzatok, köztük a nemzeti vagy regionális szintű államadósságot kezelő állami szervezetek, központi bankok, nemzetközi és szupranacionális intézmények, például a Világbank, az IMF, az EKB, az EBB és más hasonló nemzetközi szervezetek.
(4)
Más intézményi befektetők, amelyek főtevékenysége a pénzügyi eszközökbe történő befektetés, ideértve az eszközök értékpapírosítására vagy más finanszírozó ügyletekre szakosodott szervezeteket. A fent említett szervezeteket szakmainak kell tekinteni. Ennek ellenére lehetővé kell tenni számukra a nem szakmai elbánás kérését, és a befektetési vállalkozások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy számukra magasabb szintű védelmet biztosítsanak. Amennyiben a befektetési vállalkozás ügyfele a fentiek között említett vállalkozás, a befektetési vállalkozásnak minden szolgáltatásnyújtás megkezdése előtt tájékoztatnia kell az ügyfelet, hogy a befektetési vállalkozás rendelkezésére álló információ alapján az ügyfelet szakmai ügyfélnek tekinti, és ekként kezeli, kivéve, ha a befektetési vállalkozás és az ügyfél másképpen állapodnak meg. A befektetési vállalkozásnak tájékoztatnia kell az ügyfelet arról is, hogy kérheti a megállapodás feltételeinek módosítását a magasabb fokú védelem biztosítása érdekében. A szakmainak tekintett ügyfél felelőssége a magasabb szintű védelem kérése, amennyiben úgy véli, hogy nem képes megfelelően értékelni vagy kezelni a vonatkozó kockázatokat. Ezt a magasabb szintű védelmet akkor kell biztosítani, ha a szakmainak tekintett ügyfél írásbeli megállapodást köt a befektetési vállalkozással arra nézve, hogy őt a vonatkozó üzletviteli szabályok szempontjából nem tekinti szakmai ügyfélnek. Az ilyen megállapodásban meg kell határozni, hogy ez egy vagy több konkrét szolgáltatásra vagy ügyletre vagy egy vagy több fajtájú termékre vagy ügyletre vonatkozik. II. KÉRÉSRE SZAKMAINAK TEKINTHETŐ ÜGYFELEK II.1. Azonosítási szempontok Az állami szektorhoz tartozó szerveket, a helyi hatóságokat, az önkormányzatokat és egyéni magánbefektetőket is beleértve az I. szakaszban nem említett ügyfelek esetében szintén engedélyezhető, hogy az üzletviteli szabályzatban biztosított védelem egy részéről lemondjanak. A befektetési vállalkozásoknak ezért engedélyezni kell, hogy a fent említett ügyfelek bármelyikét szakmai ügyfélként kezeljék, feltéve, hogy az alább említett megfelelő szempontokat és eljárásokat teljesítik. Ezekről az ügyfelekről azonban nem feltételezhető, hogy az I. szakaszban felsorolt kategóriákba tartozó ügyfelekkel összemérhető piaci ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek. A rendes üzletviteli szabályok által biztosított védelemről való bármely ilyen lemondás csak akkor tekinthető érvényesnek, ha a befektető vállalkozás elvégzi az ügyfél szakértelmének, tapasztalatainak és ismereteinek megfelelő felmérését, és ennek alapján ésszerű biztosítékot lát az előirányzott ügyletek vagy szolgáltatások jellege alapján arra nézve, hogy az ügyfél képes saját befektetési döntéseinek meghozatalára, és tisztában van a vonatkozó kockázatokkal. Az ilyen szakértelem és ismeretfelmérés példájának a pénzügyi területet szabályozó irányelvek alapján engedélyezett szervezetek vezetőire és igazgatóira alkalmazott alkalmassági teszt tekinthető. Kis szervezetek esetén a fenti értékelésnek alávetett személynek a szervezet nevében ügyletek végrehajtására felhatalmazott személynek kell lennie. A fenti értékelés során a következő kritériumok közül legalább kettőnek teljesülnie kell:
—
az ügyfél jelentős nagyságrendű ügyleteket hajtott végre a releváns piacon az előző négy negyedévben, átlagosan negyedévenként 10 ügylet gyakorisággal,
—
az ügyfél készpénzbetéteket és a pénzügyi eszközöket is magában foglaló pénzügyi eszközei portfóliójának mérete meghaladja az 500 000 eurót,
—
az ügyfél legalább 1 évet töltött el a pénzügyi szektorban olyan szakmai beosztásban, amely ismereteket igényel az előirányzott ügyletekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban.
A tagállamok egyedi kritériumokat fogadhatnak el az önkormányzatok és helyi nyilvános hatóságok szakértelmének és tudásának értékelésével kapcsolatban, akik szakmai ügyfeleknek kijáró bánásmódot kérnek. Ezek a kritériumok lehetnek alternatív kritériumok vagy az ötödik bekezdésben felsoroltaktól eltérő kritériumok. II.2. Eljárás A fent említett ügyfél csak akkor mondhat le a részletes magatartási szabályok előnyeiről, ha a következő eljárást követik:
—
írásban nyilatkoznia kell a befektetési vállalkozás részére arról, hogy kívánsága szerint a befektetési vállalkozás őt szakmai ügyfélként kezelje, vagy általánosan, vagy valamely konkrét befektetési szolgáltatás vagy ügylet, illetve ügylet vagy termékfajta tekintetében,
—
a befektetési vállalkozásnak egyértelműen, írásban kell figyelmeztetnie az ügyfelet arra, hogy milyen védelmet illetve befektetőkártalanításhoz fűződő jogokat veszíthet el,
—
a szerződéstől különálló dokumentumban írásos nyilatkozatot kell tennie arról, hogy ismeri az ilyen védelem elveszítésének következményeit.
A lemondásra irányuló kérés elfogadásának eldöntése előtt a befektetési vállalkozásoknak minden ésszerű lépést meg kell tenniük annak biztosítására, hogy a szakmai ügyfélként történő elbánást kérő ügyfél feleljen meg a II.1. szakaszban foglalt megfelelő követelményeknek. Ha a fentiekhez hasonló paraméterek és eljárások alapján az ügyfelet már szakmai ügyfélként sorolták be, nem cél az, hogy az e melléklet alapján elfogadott új szabályok érintsék az ilyen ügyfeleknek a befektetési vállalkozásokkal való kapcsolatait. A vállalkozásoknak megfelelő, írásba foglalt belső politikákat és eljárásokat kell megvalósítaniuk az ügyfelek besorolására. A szakmai ügyfelek felelősek azért, hogy folyamatosan tájékoztassák a befektetési vállalkozást minden olyan változásról, amely érintheti az adott időben érvényes besorolásukat. Amennyiben azonban a befektetési vállalkozás tudomására jut, hogy az ügyfél már nem felel meg azon kezdeti feltételeknek, amelyek miatt szakmai ügyfélként kezelték, a befektetési vállalkozásnak megfelelő módon intézkednie kell. 1. Áttekintés
1.1 Hivatkozások1.2 Azonosított követelmények1.3 Kapcsolódó szabványok2. Azonosított követelmények
3. Kapcsolódó szabványok
|