+21. cikk Technikai segítségnyújtás

21. cikk Technikai segítségnyújtás

21. cikk

Technikai segítségnyújtás

A Bizottság, a kijelölt tagállami nemzeti hatóságok és az Ügynökség figyelembe véve különösen a fejlődő országok és az átmeneti gazdaságú országok igényeit, közösen előmozdítják a technikai segítségnyújtást – azon belül a képzést –, hogy kialakuljon a vegyi anyagok egész életciklusa során történő megfelelő kezeléséhez szükséges infrastruktúra, kapacitás és szakértelem.

Különösen abból a célból, hogy az említett országok végre tudják hajtani az egyezményt, elő kell mozdítani a technikai segítségnyújtást a vegyi anyagokra vonatkozó információk átadásával, a szakértőcserék ösztönzésével, a kijelölt nemzeti hatóságok felállításának vagy fennmaradásának támogatásával, valamint a veszélyes peszticidkészítmények azonosításához és a Titkárságnak készülő bejelentések előkészítéséhez szükséges technikai szakismeretek átadásával.

Kívánatos, hogy a Bizottság és a tagállamok tevékenyen részt vegyenek a vegyi anyagok kezelését szolgáló nemzetközi kapacitásépítési tevékenységekben, információkat szolgáltatva azokról a projektekről, amelyeket azért támogatnak vagy finanszíroznak, hogy a fejlődő országokban és az átmeneti gazdaságú országokban javuljon a vegyi anyagok kezelése. A Bizottságnak és a tagállamoknak nem kormányzati szervezetek támogatását is mérlegelniük kell.

1. Áttekintés

,
Megnevezés Szabályozás

1.1 Hivatkozások

1.2 Azonosított követelmények

1.3 Kapcsolódó szabványok

2. Azonosított követelmények

Követelmények
Forrás Követelmény

3. Kapcsolódó szabványok

Szabványok
Forrás Követelmény