(2) Az (1) bekezdésben említett jelentés alapján a Bizottság az említett jelentés kézhezvételétől számított három hónapon belül jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. Az említett jelentésnek tartalmaznia kell egy költség-haszon elemzést arról, hogy az e rendeletben előírt kísérleti rendszert:
|
a)
|
ki kell-e terjeszteni egy további, legfeljebb hároméves időszakra;
|
|
b)
|
ki kell-e terjeszteni egyéb pénzügyieszköz-típusokra, amelyek megosztott főkönyvi technológia használatával kibocsáthatók, rögzíthetők, átruházhatók vagy tárolhatók;
|
|
d)
|
állandóvá kell-e tenni a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó releváns uniós jogszabályok megfelelő módosítása révén; vagy
|
|
e)
|
meg kell-e szüntetni, beleértve az e rendelet alapján megadott valamennyi külön engedélyt is.
|
A Bizottság a jelentésében javaslatot tehet a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó uniós jogszabályok olyan megfelelő módosítására vagy a nemzeti jogszabályok olyan harmonizációjára, amely megkönnyítené a megosztott főkönyvi technológia használatát a pénzügyi ágazatban, valamint olyan intézkedésekre, amelyekre szükség van a DLT-alapú piaci infrastruktúráknak az e rendeletben előírt kísérleti rendszerről való átállásához.
Abban az esetben, ha e kísérleti rendszert az e bekezdés első albekezdésének a) pontjában előírtak szerint egy további időszakra meghosszabbítják, a Bizottság felkéri az ESMA-t, hogy legkésőbb három hónappal a meghosszabbítási időszak vége előtt nyújtson be kiegészítő jelentést az (1) bekezdéssel összhangban. E jelentés kézhezvételét követően a Bizottság e bekezdéssel összhangban kiegészítő jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.