+2. cikk Fogalommeghatározások

2. cikk Fogalommeghatározások

2. cikk

Fogalommeghatározások

A 715/2009/EK, az (EU) 2018/1999, az (EU) 2019/942 és az (EU) 2019/943 rendelet, valamint a 2009/73/EK, az (EU) 2018/2001 ( 1 ) és az (EU) 2019/944 irányelv a fogalommeghatározásai mellett e rendelet alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

1. 

„energia-infrastruktúra”: minden olyan, az energiainfrastruktúra-kategóriákba tartozó fizikai berendezés és létesítmény, amely az Unió területén található, vagy az Uniót egy vagy több harmadik országgal kapcsolja össze;

2. 

„energiainfrastruktúra-szűkület”: valamely energiarendszerben a fizikai áramlások lefékeződése az elégtelen átviteli kapacitás következtében, ideértve egyebek mellett az infrastruktúra hiányát is;

3. 

„átfogó határozat”: egy tagállam hatósága vagy hatóságai – kivéve a bíróságokat – által hozott valamely határozat vagy határozatok együttese, amely eldönti, hogy a projektgazda számára engedélyezi-e egy közös érdekű projekt vagy kölcsönös érdekű projekt megvalósítása érdekében az energia-infrastruktúra kiépítését azzal, hogy lehetőséget biztosít számára a szükséges kivitelezés megkezdésére, illetve a kapcsolódó beszerzési eljárás lefolytatása után történő megkezdésére (a továbbiakban: az építésre kész állapot), a közigazgatási fellebbezési eljárás keretében hozott bármely határozat sérelme nélkül;

4. 

„projekt”: a II. mellékletben meghatározott energiainfrastruktúra-kategóriákba tartozó egy vagy több vezeték, csővezeték, létesítmény, berendezés vagy felszerelés;

5. 

„közös érdekű projekt”: olyan projekt, amely szükséges az I. mellékletben meghatározott, kiemelt jelentőségű energiainfrastruktúra-folyosók és területek megvalósításához, és amely szerepel az uniós listán;

6. 

„kölcsönös érdekű projekt”: az Unió által harmadik országokkal együttműködésben, a közvetlenül érintett országok kormányainak támogató levelei vagy egyéb, nem kötelező erejű megállapodások alapján támogatott olyan projekt, amely a II. melléklet 1. pontjának a) vagy f) alpontjában, 3. pontjának a) alpontjában, vagy 5. pontjának a) vagy c) alpontjában meghatározott energiainfrastruktúra-kategóriák valamelyikébe tartozik, hozzájárul az Unió 2030-ra vonatkozó energia- és éghajlat-politikai céljaihoz és a 2050-ig elérendő klímasemlegességi célkitűzéséhez és szerepel az uniós listán;

7. 

„versengő projektek”: olyan projektek, amelyek teljes mértékben vagy részben ugyanazt az azonosított infrastrukturális hiányosságot vagy regionális infrastrukturális igényt elégítik ki;

8. 

„projektgazda”:

a) 

egy, az uniós listán szereplő projektet végrehajtó átvitelirendszer-üzemeltető, elosztórendszer-üzemeltető vagy egyéb üzemeltető vagy beruházó;

b) 

több ilyen átvitelirendszer-üzemeltető, elosztórendszer-üzemeltető, egyéb üzemeltető vagy beruházó, vagy ezek bármely csoportja esetében az alkalmazandó nemzeti jog értelmében jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amelyet az említett üzemeltetők vagy beruházók között létrejött szerződéses megállapodás jelöl ki, és amely jogképességgel rendelkezik arra, hogy a szerződéses megállapodás felei nevében jogi kötelezettséget és pénzügyi felelősséget vállaljon;

9. 

„intelligens villamosenergia-hálózat”: olyan villamosenergia-hálózat – beleértve a transzeurópai energiahálózatokkal nem vagy nem megfelelően összekapcsolt szigeteken található hálózatokat is –, amely költséghatékony módon képes integrálni a hozzá csatlakoztatott valamennyi felhasználót – köztük a termelőket, a fogyasztókat és a termelő-fogyasztókat – és aktívan ellenőrizni azok magatartását és tevékenységét, annak érdekében, hogy egy olyan, gazdaságilag hatékony és fenntartható villamosenergia-rendszert biztosítson, amelyet alacsony veszteség és a megújuló energiaforrások magas szintű integrációja, magas szintű ellátásbiztonság és biztonság jellemez, és amelyben a hálózatüzemeltető digitálisan figyelemmel kísérheti a hálózatra csatlakozott felhasználók tevékenységeit, valamint információs és kommunikációs technológiákat alkalmaz az érintett hálózatüzemeltetőkkel, termelőkkel, energiatároló létesítményekkel, fogyasztókkal vagy termelő-fogyasztókkal való kommunikációhoz a villamos energia fenntartható, költséghatékony és biztonságos továbbítása és elosztása céljából;

10. 

„intelligens gázhálózat”: olyan gázhálózat, amely innovatív és digitális megoldásokat alkalmaz többféle alacsony szén-dioxid-kibocsátású gázforrás és különösen a megújuló gázforrások költséghatékony, a fogyasztók igényeivel és a gázminőségi követelményekkel összhangban történő integrálásához azzal a céllal, hogy csökkenteni lehessen a kapcsolódó gázfogyasztás szénlábnyomát, növelni lehessen a megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gázok részarányát és összeköttetéseket lehessen teremteni egyéb energiahordozókkal és -ágazatokkal, ideértve a kapcsolódó fizikai korszerűsítéseket is, amennyiben azok elengedhetetlenek az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és különösen a megújuló gázok integrációjához szükséges berendezések és létesítmények működéséhez;

11. 

„érintett hatóság”: az a hatóság, amely a nemzeti jog alapján az ingatlanok – ideértve az energia-infrastruktúrát is – tervezésével, kialakításával és építésével kapcsolatos különböző engedélyek kiadására illetékes;

12. 

„nemzeti szabályozó hatóság”: a 2009/73/EK irányelv 39. cikkének (1) bekezdésével összhangban kijelölt nemzeti szabályozó hatóság vagy az (EU) 2019/944 irányelv 57. cikkével összhangban kijelölt, nemzeti szintű szabályozó hatóság;

13. 

„érintett nemzeti szabályozó hatóság”: azon tagállamok nemzeti szabályozó hatósága, amelyekben a projektek megvalósulnak, valamint amelyekre a projekt jelentős pozitív hatást gyakorol;

14. 

„kivitelezés”: az összetevők, rendszerek és szolgáltatások – beleértve a szoftvereket is – beszerzése, szállítása és telepítése, a projekthez kapcsolódó fejlesztési, átalakítási, kivitelezési és telepítési tevékenységek végzése, valamint a létesítmények átadása és a projekt elindítása;

15. 

„tanulmányok”: a projekt végrehajtásának előkészítéséhez szükséges tevékenységek, például előkészületi, megvalósíthatósági, értékelő, tesztelő és hitelesítő tanulmányok – beleértve a szoftvereket is –, valamint minden más ezt elősegítő technikai intézkedés, beleértve a kivitelezést megelőző, a projekt meghatározásához és végrehajtásához, valamint a finanszírozására vonatkozó döntésekhez szükséges olyan intézkedéseket, mint például a helyszíni feltárásokra és a finanszírozási konstrukció előkészítésére vonatkozó lépések;

16. 

„üzembe helyezés”: valamely projekt megépítés utáni üzembe állításának folyamata;

17. 

„célzott hidrogéneszközök”: olyan infrastruktúra, amely további átalakítási munkálatok nélkül készen áll a tiszta hidrogén fogadására, beleértve az újonnan épített és/vagy földgázalapú eszközökből átalakított csővezeték-hálózatokat vagy tárolólétesítményeket is;

18. 

„átalakítás”: a meglévő földgáz-infrastruktúra műszaki korszerűsítése vagy módosítása annak biztosítása érdekében, hogy azt kifejezetten tiszta hidrogén felhasználására tegyék alkalmassá;

19. 

„az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás”: olyan folyamat, amely biztosítja az energia-infrastruktúra rezilienciáját az éghajlatváltozás lehetséges káros hatásaival szemben egy éghajlati sérülékenységi és kockázatértékelés révén, beleértve a releváns alkalmazkodási intézkedéseket is.

1. Áttekintés

,
Megnevezés Szabályozás

1.1 Hivatkozások

1.2 Azonosított követelmények

1.3 Kapcsolódó szabványok

2. Azonosított követelmények

Követelmények
Forrás Követelmény

3. Kapcsolódó szabványok

Szabványok
Forrás Követelmény