+4. cikk 8

4. cikk 8

(8)   Amennyiben a Bizottság – a (4) bekezdésre is figyelemmel – úgy ítéli meg, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a vizsgálat megindításához, a Bizottság megteszi a következő lépéseket:

a)

az eljárás megindítása és a tagállamok, valamint az Európai Parlament erről történő értesítése;

b)

értesítés közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában; az értesítésnek tartalmaznia kell a vizsgálat megindításának tényét, ismertetnie kell a vizsgálat hatókörét, meg kell neveznie azon harmadik országot vagy harmadik országbeli szervezetet, amely a feltételezések szerint alkalmazta a versenyt torzító gyakorlatokat, továbbá ismertetnie kell a feltételezett kárt vagy kárveszélyt, meg kell neveznie az érintett uniós légi fuvarozókat, végül meg kell állapítania azt az időszakot, amelyen belül az érdekelt felek jelentkezhetnek, írásban véleményt nyilváníthatnak, információkat nyújthatnak be vagy meghallgatást kérhetnek a Bizottságtól. Az említett időszak nem lehet 30 napnál rövidebb;

c)

az érintett harmadik ország és harmadik országbeli szervezet képviselőinek hivatalos értesítése a vizsgálat megindításáról;

d)

a panaszos és a 16. cikk szerinti bizottság tájékoztatása a vizsgálat megindításáról.

1. Áttekintés

,
Megnevezés Szabályozás

1.1 Hivatkozások

1.2 Azonosított követelmények

1.3 Kapcsolódó szabványok

2. Azonosított követelmények

Követelmények
Forrás Követelmény

3. Kapcsolódó szabványok

Szabványok
Forrás Követelmény