|
+I. MELLÉKLET |
I. MELLÉKLET
I. MELLÉKLET A 2. cikk (3) bekezdésének d) pontjában említett légi járművek 1. Azon, pilóta által irányított légijármű-kategóriák, amelyekre e rendelet nem alkalmazandó:
a)
történelmi jelentőségű légi jármű, mely megfelel az alábbi feltételeknek:
i.
olyan légi jármű, amelynek:
—
az eredeti terve 1955. január 1. előtt készült, és
—
a gyártását 1975. január 1. előtt befejezték;
vagy
ii.
egyértelmű történelmi jelentőségű légi jármű, amelyhez a következők kapcsolódnak:
—
részvétel egy nevezetes történelmi eseményben,
—
a repülés fejlődésének egy jelentős lépése, vagy
—
fontos szerep betöltése egy tagállam fegyveres erőiben;
vagy
b)
kifejezetten kutatásra, kísérleti vagy tudományos célra tervezett vagy módosított légi jármű, amelyet vélhetően csak nagyon kis számban gyártanak;
c)
légi jármű – készletben szállított is –, amennyiben a gyártási és összeszerelési feladatok legalább 51 %-át amatőr vagy amatőrök nonprofit szervezete végezte saját célra, kereskedelmi célok nélkül;
d)
légi jármű, mely a fegyveres erők szolgálatában áll, kivéve, ha a légi jármű olyan típusú, amelyre az Ügynökség tervezési szabványt fogadott el;
e)
repülőgépek, amelyeknél a mérhető átesési sebesség vagy a minimális állandó repülési sebesség leszálláskor nem haladja meg a 35 csomós kalibrált légsebességet (CAS), valamint legfeljebb két üléssel rendelkező helikopterek, motoros ejtőernyők, vitorlázó repülőgépek és motoros vitorlázó repülőgépek, amelyek maximális felszállótömege (a továbbiakban: MTOM) a tagállamok nyilvántartása szerint nem nagyobb, mint:
f)
egy- és kétüléses könnyű autogirók, amelyek maximális felszállótömege nem nagyobb, mint 600 kg;
g)
az a) vagy a d) pontban foglalt kritériumoknak megfelelő légi járművek másolatai, melyek szerkezeti terve hasonló az eredeti légi járműéhez;
h)
egy- vagy kétszemélyes ballonok és hőléghajók, amelyek legnagyobb tervezett térfogata forró levegő esetén nem haladja meg az 1 200 m3-t, más emelőgáz esetén pedig nem haladja meg a 400 m3-t;
i)
bármely más típusú, pilóta által irányított légi jármű, melynek legnagyobb üres tömege üzemanyaggal együtt legfeljebb 70 kg. 2. Ezenkívül e rendelet nem alkalmazandó:
a)
a meghajtórendszerrel nem rendelkező, kikötött légi járművekre, amennyiben a rögzítő kötél hossza legfeljebb 50 m, és amennyiben:
i.
a légi jármű MTOM-ja hasznos terheléssel együtt nem éri el a 25 kg-ot; vagy
ii.
levegőnél könnyebb légi járművek esetében a jármű maximális tervezett térfogata nem éri el a 40 m3-t;
b)
kikötött légi járművekre, amelyek MTOM-ja nem haladja meg az 1 kg-ot. 1. Áttekintés
1.1 Hivatkozások1.2 Azonosított követelmények1.3 Kapcsolódó szabványok2. Azonosított követelmények
3. Kapcsolódó szabványok
|
||||||||||||||||||||||||||