9.1 Az önálló gondolkodás és a függetlenség elve közötti kölcsönhatás

A tagok függetlenségének értékelése során az intézményeknek különbséget kell tenniük az intézmény vezető testületének összes tagjára vonatkozó „önálló gondolkodás” fogalma, illetve a releváns intézmény felügyeleti feladatot ellátó vezető testületének egyes tagjaira érvényes „függetlenség” fogalma között. A 9.2. pont az „önálló gondolkodás”, a 9.3. pont a „függetlenség” értékelésének kritériumait ismerteti.

Az „önálló gondolkodáson” alapuló cselekvés olyan viselkedési séma, amely különösen a vezető testület vitái és döntéshozatala során mutatkozik meg, és a vezető testület minden tagja számára szükséges attól függetlenül, hogy a 9.3. pont alapján az adott tag „függetlennek” tekinthető - e vagy sem. A vezető testület minden tagjának aktívan foglalkoznia kell a feladataival, és funkcióinak, feladatainak ellátása során képesnek kell lennie arra, hogy megalapozott, tárgyilagos és független döntéseket hozzon és értékítéleteket alkosson.

A „függetlenség” azt jelenti, hogy a felügyeleti feladatot ellátó vezető testület tagjának nincs a releváns intézménnyel vagy annak vezetésével semmiféle olyan aktuális vagy közelmúltbeli viszonya vagy kapcsolata, amely az adott tagot a tárgyilagos és kiegyensúlyozott mérlegelésben befolyásolhatja, és csorbíthatja a független döntések meghozatalára való képességét. Nem feltételezhető csupán arra a tényre alapozva, automatikusan a vezető testület tagjának „önálló gondolkodása”, hogy a tag „függetlennek” minősül, mert előfordulhat, hogy a tag nem rendelkezik a szükséges magatartási készségekkel.