+AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/65/EK IRÁNYELVE (2009. július 13.) az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról (átdolgozás) (EGT-vonatkozású szöveg)
---+TARTALOM I. FEJEZET TÁRGY, HATÁLY ÉS FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK II. FEJEZET AZ ÁÉKBV ENGEDÉLYEZÉSE III. FEJEZET AZ ALAPKEZELŐ TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK 1. SZAKASZ A tevékenység megkezdésének feltételei 2. SZAKASZ Kapcsolatok harmadik országokkal 3. SZAKASZ Működési feltételek 4. SZAKASZ A letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága IV. FEJEZET A LETÉTKEZELŐRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK V. FEJEZET A BEFEKTETÉSI TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK 1. SZAKASZ A tevékenység megkezdésének feltételei 2. SZAKASZ Működési feltételek VI. FEJEZET AZ ÁÉKBV EGYESÜLÉSE 1. SZAKASZ Alapelv, engedélyezés és jóváhagyás 2. SZAKASZ Harmadik fél általi ellenőrzés, befektetők tájékoztatása és a befektetők egyéb jogai 3. SZAKASZ Költségek és hatálybalépés VII. FEJEZET AZ ÁÉKBV BEFEKTETÉSI POLITIKÁJÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK VIII. FEJEZET MASTER-FEEDER STRUKTÚRÁK 1. SZAKASZ Hatály és jóváhagyás 2. SZAKASZ A feeder-ÁÉKBV-ra és a master-ÁÉKBV-ra vonatkozó közös rendelkezések 3. SZAKASZ Letétkezelők és könyvvizsgálók 4. SZAKASZ Kötelező tájékoztatás és forgalmazási közlemények a feeder-ÁÉKBV részéről 5. SZAKASZ Létező ÁÉKBV átalakítása feeder-ÁÉKBV-vé és a master-ÁÉKBV megváltozása 6. SZAKASZ Kötelezettségek és illetékes hatóságok IX. FEJEZET A BEFEKTETŐK TÁJÉKOZTATÁSÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK 1. SZAKASZ A tájékoztató és a rendszeres beszámolók közzététele 2. SZAKASZ Egyéb információk közzététele 3. SZAKASZ Kiemelt befektetői információk 4. SZAKASZ Az információk hozzáférhetősége az egységes európai hozzáférési ponton X. FEJEZET AZ ÁÉKBV ÁLTALÁNOS KÖTELEZETTSÉGEI XI. FEJEZET A BEFEKTETÉSI JEGYEIKET A LETELEPEDÉS HELYE SZERINTI TAGÁLLAMON KÍVÜLI TAGÁLLAMOKBAN FORGALMAZÓ ÁÉKBV-KRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK XII. FEJEZET AZ ENGEDÉLYEZÉSÉRT ÉS FELÜGYELETÉRT FELELŐS HATÓSÁGOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK XIII. FEJEZET FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUSOK ÉS VÉGREHAJTÁSI HATÁSKÖRÖK XIV. FEJEZET ELTÉRÉSEK, ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 1. SZAKASZ Eltérések 2. SZAKASZ Átmeneti és záró rendelkezések I. MELLÉKLET A. és B. lista II. MELLÉKLET A kollektív portfóliókezelési tevékenységhez tartozó funkciók III. MELLÉKLET A. rész A hatályon kívül helyezett irányelv és egymást követő módosításainak listája B. rész A nemzeti jogba történő átültetésre és alkalmazásra vonatkozó határidők listája IV. MELLÉKLET Megfelelési táblázat
---+I. FEJEZET TÁRGY, HATÁLY, ÉS FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK
------+1. cikk
---------+Article 1 1.
---------+Article 1 2.
---------+Article 1 3.
---------+Article 1 4.
---------+Article 1 5.
---------+Article 1 6.
---------+Article 1 7.
------+2. cikk
---------+Article 2 1.
---------+Article 2 2.
---------+Article 2 3.
---------+Article 2 4.
---------+Article 2 5.
---------+Article 2 6.
---------+Article 2 7.
------+3. cikk
------+4. cikk
---+II. FEJEZET AZ ÁÉKBV ENGEDÉLYEZÉSE
------+5. cikk
---------+Article 5 1.
---------+Article 5 2.
---------+Article 5 3.
---------+Article 5 4.
---------+Article 5 5.
---------+Article 5 6.
---------+Article 5 7.
---------+Article 5 8.
---+III. FEJEZET AZ ALAPKEZELŐ TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK
------+1. SZAKASZ A tevékenység megkezdésének feltételei
---------+6. cikk
------------+Article 6 1.
------------+Article 6 2.
------------+Article 6 3.
------------+Article 6 4.
---------+7. cikk
------------+Article 7 1.
------------+Article 7 2.
------------+Article 7 3.
------------+Article 7 4.
------------+Article 7 5.
------------+Article 7 6.
------------+Article 7 7.
---------+8. cikk
------------+Article 8 1.
------------+Article 8 2.
------------+Article 8 3.
------+2. SZAKASZ Kapcsolatok harmadik országokkal
---------+9. cikk
------------+Article 9 1.
------------+Article 9 2.
------+3. SZAKASZ Működési feltételek
---------+10. cikk
------------+Article 10 1.
------------+Article 10 2.
---------+11. cikk
------------+Article 11 1.
------------+Article 11 2.
------------+Article 11 3.
---------+12. cikk
------------+Article 12 1.
------------+Article 12 2.
------------+Article 12 3.
------------+Article 12 4.
---------+13. cikk
------------+Article 13 1.
------------+Article 13 2.
------------+Article 13 3.
------------+Article 13 4.
------------+Article 13 5.
------------+Article 13 6.
---------+14. cikk
------------+Article 14 1.
------------+Article 14 2.
------------+Article 14 2a.
------------+Article 14 3.
------------+Article 14 4.
---------+14a. cikk
------------+Article 14a 1.
------------+Article 14a 2.
------------+Article 14a 3.
------------+Article 14a 4.
---------+14b. cikk
------------+Article 14b 1.
------------+Article 14b 2.
------------+Article 14b 3.
------------+Article 14b 4.
---------+15. cikk
------+4. SZAKASZ A letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága
---------+16. cikk
------------+Article 16 1.
------------+Article 16 2.
------------+Article 16 3.
---------+17. cikk
------------+Article 17 1.
------------+Article 17 2.
------------+Article 17 3.
------------+Article 17 4.
------------+Article 17 5.
------------+Article 17 6.
------------+Article 17 7.
------------+Article 17 8.
------------+Article 17 9.
------------+Article 17 10.
---------+18. cikk
------------+Article 18 1.
------------+Article 18 2.
------------+Article 18 3.
------------+Article 18 4.
------------+Article 18 5.
---------+18a. cikk
------------+Article 18a 1.
------------+Article 18a 2.
------------+Article 18a 3.
------------+Article 18a 4.
------------+Article 18a 5.
---------+19. cikk
------------+Article 19 1.
------------+Article 19 2.
------------+Article 19 3.
------------+Article 19 4.
------------+Article 19 5.
------------+Article 19 6.
------------+Article 19 7.
------------+Article 19 8.
---------+20. cikk
------------+Article 20 1.
------------+Article 20 2.
------------+Article 20 3.
------------+Article 20 4.
------------+Article 20 5.
---------+20b. cikk
------------+Article 20b 1.
------------+Article 20b 2.
---------+21. cikk
------------+Article 21 1.
------------+Article 21 2.
------------+Article 21 3.
------------+Article 21 4.
------------+Article 21 5.
------------+Article 21 6.
------------+Article 21 7.
------------+Article 21 8.
------------+Article 21 9.
---+IV. FEJEZET A LETÉTKEZELŐRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK
------+22. cikk
---------+Article 22 1.
---------+Article 22 2.
---------+Article 22 3.
---------+Article 22 4.
---------+Article 22 5.
---------+Article 22 6.
---------+Article 22 7.
---------+Article 22 8.
------+22a. cikk
---------+Article 22a 1.
---------+Article 22a 2.
---------+Article 22a 3.
---------+Article 22a 4.
------+23. cikk
---------+Article 23 1.
---------+Article 23 2.
---------+Article 23 3.
---------+Article 23 4.
------+24. cikk
---------+Article 24 1.
---------+Article 24 2.
---------+Article 24 3.
---------+Article 24 4.
---------+Article 24 5.
------+25. cikk
---------+Article 25 1.
---------+Article 25 2.
------+26. cikk
---------+Article 26 1.
---------+Article 26 2.
------+26a. cikk
------+26b. cikk
---+V. FEJEZET A BEFEKTETÉSI TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK
------+1. SZAKASZ A tevékenység megkezdésének feltételei
---------+27. cikk
---------+28. cikk
---------+29. cikk
------------+Article 29 1.
------------+Article 29 2.
------------+Article 29 3.
------------+Article 29 4.
------------+Article 29 5.
------------+Article 29 6.
------+2. SZAKASZ Működési feltételek
---------+30. cikk
---------+31. cikk
---+VI. FEJEZET AZ ÁÉKBV EGYESÜLÉSE
------+1. SZAKASZ Alapelv, engedélyezés és jóváhagyás
---------+37. cikk
---------+38. cikk
------------+Article 38 1.
------------+Article 38 2.
---------+39. cikk
------------+Article 39 1.
------------+Article 39 2.
------------+Article 39 3.
------------+Article 39 4.
------------+Article 39 5.
------------+Article 39 6.
---------+40. cikk
------------+Article 40 1.
------------+Article 40 2.
------+2. SZAKASZ Harmadik fél általi ellenőrzés, befektetők tájékoztatása és a befektetők egyéb jogai
---------+41. cikk
---------+42. cikk
------------+Article 42 1.
------------+Article 42 2.
------------+Article 42 3.
---------+43. cikk
------------+Article 43 1.
------------+Article 43 2.
------------+Article 43 3.
------------+Article 43 4.
------------+Article 43 5.
------------+Article 43 6.
---------+44. cikk
---------+45. cikk
------------+Article 45 1.
------------+Article 45 2.
------+3. SZAKASZ Költségek és hatálybalépés
---------+46. cikk
---------+47. cikk
------------+Article 47 1.
------------+Article 47 2.
------------+Article 47 3.
---------+48. cikk
------------+Article 48 1.
------------+Article 48 2.
------------+Article 48 3.
------------+Article 48 4.
---+VII. FEJEZET AZ ÁÉKBV BEFEKTETÉSI POLITIKÁJÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK
------+49. cikk
------+50. cikk
---------+Article 50 1.
---------+Article 50 2.
---------+Article 50 3.
---------+Article 50 4.
------+50a. cikk
------+51. cikk
---------+Article 51 1.
---------+Article 51 2.
---------+Article 51 3.
---------+Article 51 3a.
---------+Article 51 4.
---------+Article 51 5.
------+52. cikk
---------+Article 52 1.
---------+Article 52 2.
---------+Article 52 3.
---------+Article 52 4.
---------+Article 52 5.
------+53. cikk
---------+Article 53 1.
---------+Article 53 2.
------+54. cikk
---------+Article 54 1.
---------+Article 54 2.
---------+Article 54 3.
------+55. cikk
---------+Article 55 1.
---------+Article 55 2.
---------+Article 55 3.
------+56. cikk
---------+Article 56 1.
---------+Article 56 2.
---------+Article 56 3.
------+57. cikk
---------+Article 57 1.
---------+Article 57 2.
---------+Article 57 3.
---+VIII. FEJEZET MASTER-FEEDER STRUKTÚRÁK
------+1. SZAKASZ Hatály és jóváhagyás
---------+58. cikk
------------+Article 58 1.
------------+Article 58 2.
------------+Article 58 3.
------------+Article 58 4.
---------+59. cikk
------------+Article 59 1.
------------+Article 59 2.
------------+Article 59 3.
------+2. SZAKASZ A feeder- és a master-ÁÉKBV-re vonatkozó közös rendelkezések
---------+60. cikk
------------+Article 60 1.
------------+Article 60 2.
------------+Article 60 3.
------------+Article 60 4.
------------+Article 60 5.
------------+Article 60 6.
------------+Article 60 7.
------+3. SZAKASZ Letétkezelők és könyvvizsgálók
---------+61. cikk
------------+Article 61 1.
------------+Article 61 2.
------------+Article 61 3.
------------+Article 61 4.
---------+62. cikk
------------+Article 62 1.
------------+Article 62 2.
------------+Article 62 3.
------------+Article 62 4.
------+4. SZAKASZ Kötelező tájékoztatás és forgalmazási közlemények a feeder-ÁÉKBV részéről
---------+63. cikk
------------+Article 63 1.
------------+Article 63 2.
------------+Article 63 3.
------------+Article 63 4.
------------+Article 63 5.
------+5. SZAKASZ Létező ÁÉKBV átalakítása feeder-ÁÉKBV-vé és a master-ÁÉKBV megváltozása
---------+64. cikk
------------+Article 64 1.
------------+Article 64 2.
------------+Article 64 3.
------------+Article 64 4.
------------+Article 64 5.
------+6. SZAKASZ Kötelezettségek és illetékes hatóságok
---------+65. cikk
------------+Article 65 1.
------------+Article 65 2.
---------+66. cikk
------------+Article 66 1.
------------+Article 66 2.
------------+Article 66 3.
---------+67. cikk
------------+Article 67 1.
------------+Article 67 2.
---+IX. FEJEZET A BEFEKTETŐK TÁJÉKOZTATÁSÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK
------+1. SZAKASZ A tájékoztató és a rendszeres beszámolók közzététele
---------+68. cikk
------------+Article 68 1.
------------+Article 68 2.
---------+69. cikk
------------+Article 69 1.
------------+Article 69 2.
------------+Article 69 3.
------------+Article 69 4.
------------+Article 69 5.
------------+Article 69 6.
---------+70. cikk
------------+Article 70 1.
------------+Article 70 2.
------------+Article 70 3.
------------+Article 70 4.
---------+71. cikk
------------+Article 71 1.
------------+Article 71 2.
---------+72. cikk
---------+73. cikk
---------+74. cikk
---------+75. cikk
------------+Article 75 1.
------------+Article 75 2.
------------+Article 75 3.
------------+Article 75 4.
------+2. SZAKASZ Egyéb információk közzététele
---------+76. cikk
------+3. SZAKASZ Kiemelt befektetői információk
---------+78. cikk
------------+Article 78 1.
------------+Article 78 2.
------------+Article 78 3.
------------+Article 78 4.
------------+Article 78 5.
------------+Article 78 6.
------------+Article 78 7.
------------+Article 78 8.
---------+79. cikk
------------+Article 79 1.
------------+Article 79 2.
---------+80. cikk
------------+Article 80 1.
------------+Article 80 2.
------------+Article 80 3.
---------+81. cikk
------------+Article 81 1.
------------+Article 81 2.
---------+82. cikk
------------+Article 82 1.
------------+Article 82 2.
---------+82a. cikk
------------+Article 82a 1.
------------+Article 82a 2.
------+4. SZAKASZ Az információk hozzáférhetősége az egységes európai hozzáférési ponton
---------+82b. cikk
------------+Article 82B 1.
------------+Article 82B 2.
------------+Article 82B 3.
------------+Article 82B 4.
------------+Article 82B 5.
------------+Article 82B 6.
------------+Article 82B 7.
---+X. FEJEZET AZ ÁÉKBV ÁLTALÁNOS KÖTELEZETTSÉGEI
------+83. cikk
---------+Article 83 1.
---------+Article 83 2.
---------+Article 83 3.
------+84. cikk
---------+Article 84 1.
---------+Article 84 2.
---------+Article 84 3.
---------+Article 84 3a.
---------+Article 84 3b.
---------+Article 84 3c.
---------+Article 84 3d.
---------+Article 84 3e.
---------+Article 84 3f.
---------+Article 84 4.
------+85. cikk
------+86. cikk
------+87. cikk
------+88. cikk
---------+Article 88 1.
---------+Article 88 2.
------+89. cikk
------+90. cikk
---+XI. FEJEZET A BEFEKTETÉSI JEGYEIKET A LETELEPEDÉS HELYE SZERINTI TAGÁLLAMON KÍVÜLI TAGÁLLAMOKBAN FORGALMAZÓ ÁÉKBV-KRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK
------+91. cikk
---------+Article 91 1.
---------+Article 91 2.
---------+Article 91 4.
------+92. cikk
---------+Article 92 1.
---------+Article 92 2.
---------+Article 92 3.
------+93. cikk
---------+Article 93 1.
---------+Article 93 2.
---------+Article 93 3.
---------+Article 93 4.
---------+Article 93 5.
---------+Article 93 6.
---------+Article 93 7.
---------+Article 93 8.
------+93a. cikk
---------+Article 93a 1.
---------+Article 93a 2.
---------+Article 93a 3.
---------+Article 93a 4.
---------+Article 93a 5.
---------+Article 93a 6.
---------+Article 93a 7.
------+94. cikk
---------+Article 94 1.
---------+Article 94 2.
---------+Article 94 3.
------+95. cikk
---------+Article 95 1.
---------+Article 95 2.
------+96. cikk
---+XII. FEJEZET AZ ENGEDÉLYEZÉSÉRT ÉS FELÜGYELETÉRT FELELŐS HATÓSÁGOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
------+97. cikk
---------+Article 97 1.
---------+Article 97 2.
---------+Article 97 3.
------+98. cikk
---------+Article 98 1.
---------+Article 98 2.
---------+Article 98 3.
---------+Article 98 4.
------+99. cikk
---------+Article 99 1.
---------+Article 99 2.
---------+Article 99 3.
---------+Article 99 4.
---------+Article 99 5.
---------+Article 99 6.
---------+Article 99 7.
------+99a. cikk
------+99b. cikk
---------+Article 99b 1.
---------+Article 99b 2.
---------+Article 99b 3.
---------+Article 99b 4.
------+99c. cikk
---------+Article 99c 1.
---------+Article 99c 2.
------+99d. cikk
---------+Article 99d 1.
---------+Article 99d 2.
---------+Article 99d 3.
---------+Article 99d 4.
---------+Article 99d 5.
------+99e. cikk
---------+Article 99e 1.
---------+Article 99e 2.
---------+Article 99e 3.
------+100. cikk
---------+Article 100 1.
---------+Article 100 2.
------+101. cikk
---------+Article 101 1.
---------+Article 101 2.
---------+Article 101 2a.
---------+Article 101 3.
---------+Article 101 4.
---------+Article 101 5.
---------+Article 101 6.
---------+Article 101 7.
---------+Article 101 8.
---------+Article 101 9.
------+102. cikk
---------+Article 102 1.
---------+Article 102 2.
---------+Article 102 3.
---------+Article 102 4.
---------+Article 102 5.
------+103. cikk
---------+Article 103 1.
---------+Article 103 2.
---------+Article 103 3.
---------+Article 103 4.
---------+Article 103 5.
---------+Article 103 6.
---------+Article 103 7.
------+104. cikk
---------+Article 104 1.
---------+Article 104 2.
---------+Article 104 3.
------+104a. cikk
---------+Article 104a 1.
---------+Article 104a 2.
------+105. cikk
------+106. cikk
---------+Article 106 1.
---------+Article 106 2.
------+107. cikk
---------+Article 107 1.
---------+Article 107 2.
---------+Article 107 3.
------+108. cikk
---------+Article 108 1.
---------+Article 108 2.
---------+Article 108 3.
---------+Article 108 4.
---------+Article 108 5.
---------+Article 108 6.
------+109. cikk
---------+Article 109 1.
---------+Article 109 2.
---------+Article 109 3.
---------+Article 109 4.
------+110. cikk
---------+Article 110 1.
---------+Article 110 2.
------+110a. cikk
---+XIII. FEJEZET FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUSOK ÉS VÉGREHAJTÁSI HATÁSKÖRÖK
------+111. cikk
------+112. cikk
------+112a. cikk
---------+Article 112a 1.
---------+Article 112a 2.
---------+Article 112a 3.
---------+Article 112a 4.
---------+Article 112a 5.
---+XIV. FEJEZET ELTÉRÉSEK, ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
------+1. SZAKASZ Eltérések
---------+113. cikk
------------+Article 113 1.
------------+Article 113 2.
------------+Article 113 3.
---------+114. cikk
------------+Article 114 1.
------------+Article 114 2.
------+2. SZAKASZ Átmeneti és záró rendelkezések
---------+115. cikk
---------+116. cikk
------------+Article 116 1.
------------+Article 116 2.
---------+117. cikk
---------+118. cikk
------------+Article 118 1.
------------+Article 118 2.
---------+119. cikk
---+I. MELLÉKLET
---+II. MELLÉKLET
---+IIA. MELLÉKLET AZ ÁÉKBV-K SZÁMÁRA RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ LIKVIDITÁSKEZELÉSI ESZKÖZÖK
---+III. MELLÉKLET
---+IV. MELLÉKLET Megfelelési táblázat
English - European Union - Financial Industry - Capital Markets -

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/65/EK IRÁNYELVE (2009. július 13.) az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról (átdolgozás) (EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/65/EK IRÁNYELVE

(2009. július 13.)

az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról

(átdolgozás)

(EGT-vonatkozású szöveg)

1. Áttekintés

,
Megnevezés Szabályozás
TARTALOM I. FEJEZET TÁRGY, HATÁLY ÉS FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK II. FEJEZET AZ ÁÉKBV ENGEDÉLYEZÉSE III. FEJEZET AZ ALAPKEZELŐ TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK 1. SZAKASZ A tevékenység megkezdésének feltételei 2. SZAKASZ Kapcsolatok harmadik országokkal 3. SZAKASZ Működési feltételek 4. SZAKASZ A letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága IV. FEJEZET A LETÉTKEZELŐRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK V. FEJEZET A BEFEKTETÉSI TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK 1. SZAKASZ A tevékenység megkezdésének feltételei 2. SZAKASZ Működési feltételek VI. FEJEZET AZ ÁÉKBV EGYESÜLÉSE 1. SZAKASZ Alapelv, engedélyezés és jóváhagyás 2. SZAKASZ Harmadik fél általi ellenőrzés, befektetők tájékoztatása és a befektetők egyéb jogai 3. SZAKASZ Költségek és hatálybalépés VII. FEJEZET AZ ÁÉKBV BEFEKTETÉSI POLITIKÁJÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK VIII. FEJEZET MASTER-FEEDER STRUKTÚRÁK 1. SZAKASZ Hatály és jóváhagyás 2. SZAKASZ A feeder-ÁÉKBV-ra és a master-ÁÉKBV-ra vonatkozó közös rendelkezések 3. SZAKASZ Letétkezelők és könyvvizsgálók 4. SZAKASZ Kötelező tájékoztatás és forgalmazási közlemények a feeder-ÁÉKBV részéről 5. SZAKASZ Létező ÁÉKBV átalakítása feeder-ÁÉKBV-vé és a master-ÁÉKBV megváltozása 6. SZAKASZ Kötelezettségek és illetékes hatóságok IX. FEJEZET A BEFEKTETŐK TÁJÉKOZTATÁSÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK 1. SZAKASZ A tájékoztató és a rendszeres beszámolók közzététele 2. SZAKASZ Egyéb információk közzététele 3. SZAKASZ Kiemelt befektetői információk 4. SZAKASZ Az információk hozzáférhetősége az egységes európai hozzáférési ponton X. FEJEZET AZ ÁÉKBV ÁLTALÁNOS KÖTELEZETTSÉGEI XI. FEJEZET A BEFEKTETÉSI JEGYEIKET A LETELEPEDÉS HELYE SZERINTI TAGÁLLAMON KÍVÜLI TAGÁLLAMOKBAN FORGALMAZÓ ÁÉKBV-KRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK XII. FEJEZET AZ ENGEDÉLYEZÉSÉRT ÉS FELÜGYELETÉRT FELELŐS HATÓSÁGOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK XIII. FEJEZET FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUSOK ÉS VÉGREHAJTÁSI HATÁSKÖRÖK XIV. FEJEZET ELTÉRÉSEK, ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 1. SZAKASZ Eltérések 2. SZAKASZ Átmeneti és záró rendelkezések I. MELLÉKLET A. és B. lista II. MELLÉKLET A kollektív portfóliókezelési tevékenységhez tartozó funkciók III. MELLÉKLET A. rész A hatályon kívül helyezett irányelv és egymást követő módosításainak listája B. rész A nemzeti jogba történő átültetésre és alkalmazásra vonatkozó határidők listája IV. MELLÉKLET Megfelelési táblázat

TARTALOM

I. FEJEZET

TÁRGY, HATÁLY ÉS FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

II. FEJEZET

AZ ÁÉKBV ENGEDÉLYEZÉSE

III. FEJEZET

AZ ALAPKEZELŐ TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK

1. SZAKASZ

A tevékenység megkezdésének feltételei

2. SZAKASZ

Kapcsolatok harmadik országokkal

3. SZAKASZ

Működési feltételek

4. SZAKASZ

A letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága

IV. FEJEZET

A LETÉTKEZELŐRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK

V. FEJEZET

A BEFEKTETÉSI TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK

1. SZAKASZ

A tevékenység megkezdésének feltételei

2. SZAKASZ

Működési feltételek

VI. FEJEZET

AZ ÁÉKBV EGYESÜLÉSE

1. SZAKASZ

Alapelv, engedélyezés és jóváhagyás

2. SZAKASZ

Harmadik fél általi ellenőrzés, befektetők tájékoztatása és a befektetők egyéb jogai

3. SZAKASZ

Költségek és hatálybalépés

VII. FEJEZET

AZ ÁÉKBV BEFEKTETÉSI POLITIKÁJÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK

VIII. FEJEZET

MASTER-FEEDER STRUKTÚRÁK

1. SZAKASZ

Hatály és jóváhagyás

2. SZAKASZ

A feeder-ÁÉKBV-ra és a master-ÁÉKBV-ra vonatkozó közös rendelkezések

3. SZAKASZ

Letétkezelők és könyvvizsgálók

4. SZAKASZ

Kötelező tájékoztatás és forgalmazási közlemények a feeder-ÁÉKBV részéről

5. SZAKASZ

Létező ÁÉKBV átalakítása feeder-ÁÉKBV-vé és a master-ÁÉKBV megváltozása

6. SZAKASZ

Kötelezettségek és illetékes hatóságok

IX. FEJEZET

A BEFEKTETŐK TÁJÉKOZTATÁSÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK

1. SZAKASZ

A tájékoztató és a rendszeres beszámolók közzététele

2. SZAKASZ

Egyéb információk közzététele

3. SZAKASZ

Kiemelt befektetői információk

4. SZAKASZ

Az információk hozzáférhetősége az egységes európai hozzáférési ponton

X. FEJEZET

AZ ÁÉKBV ÁLTALÁNOS KÖTELEZETTSÉGEI

XI. FEJEZET

A BEFEKTETÉSI JEGYEIKET A LETELEPEDÉS HELYE SZERINTI TAGÁLLAMON KÍVÜLI TAGÁLLAMOKBAN FORGALMAZÓ ÁÉKBV-KRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

XII. FEJEZET

AZ ENGEDÉLYEZÉSÉRT ÉS FELÜGYELETÉRT FELELŐS HATÓSÁGOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

XIII. FEJEZET

FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUSOK ÉS VÉGREHAJTÁSI HATÁSKÖRÖK

XIV. FEJEZET

ELTÉRÉSEK, ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

1. SZAKASZ

Eltérések

2. SZAKASZ

Átmeneti és záró rendelkezések

I. MELLÉKLET

A. és B. lista

II. MELLÉKLET

A kollektív portfóliókezelési tevékenységhez tartozó funkciók

III. MELLÉKLET

A. rész

A hatályon kívül helyezett irányelv és egymást követő módosításainak listája

B. rész

A nemzeti jogba történő átültetésre és alkalmazásra vonatkozó határidők listája

IV. MELLÉKLET

Megfelelési táblázat

I. FEJEZET TÁRGY, HATÁLY, ÉS FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK I. FEJEZET TÁRGY, HATÁLY, ÉS FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK
II. FEJEZET AZ ÁÉKBV ENGEDÉLYEZÉSE II. FEJEZET AZ ÁÉKBV ENGEDÉLYEZÉSE
III. FEJEZET AZ ALAPKEZELŐ TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK III. FEJEZET AZ ALAPKEZELŐ TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK
IV. FEJEZET A LETÉTKEZELŐRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK IV. FEJEZET A LETÉTKEZELŐRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK
V. FEJEZET A BEFEKTETÉSI TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK V. FEJEZET A BEFEKTETÉSI TÁRSASÁGOKRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK
VI. FEJEZET AZ ÁÉKBV EGYESÜLÉSE VI. FEJEZET AZ ÁÉKBV EGYESÜLÉSE
VII. FEJEZET AZ ÁÉKBV BEFEKTETÉSI POLITIKÁJÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK VII. FEJEZET AZ ÁÉKBV BEFEKTETÉSI POLITIKÁJÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK
VIII. FEJEZET MASTER-FEEDER STRUKTÚRÁK VIII. FEJEZET MASTER-FEEDER STRUKTÚRÁK
IX. FEJEZET A BEFEKTETŐK TÁJÉKOZTATÁSÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK IX. FEJEZET A BEFEKTETŐK TÁJÉKOZTATÁSÁRA VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK
X. FEJEZET AZ ÁÉKBV ÁLTALÁNOS KÖTELEZETTSÉGEI X. FEJEZET AZ ÁÉKBV ÁLTALÁNOS KÖTELEZETTSÉGEI
XI. FEJEZET A BEFEKTETÉSI JEGYEIKET A LETELEPEDÉS HELYE SZERINTI TAGÁLLAMON KÍVÜLI TAGÁLLAMOKBAN FORGALMAZÓ ÁÉKBV-KRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK XI. FEJEZET A BEFEKTETÉSI JEGYEIKET A LETELEPEDÉS HELYE SZERINTI TAGÁLLAMON KÍVÜLI TAGÁLLAMOKBAN FORGALMAZÓ ÁÉKBV-KRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK
XII. FEJEZET AZ ENGEDÉLYEZÉSÉRT ÉS FELÜGYELETÉRT FELELŐS HATÓSÁGOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK XII. FEJEZET AZ ENGEDÉLYEZÉSÉRT ÉS FELÜGYELETÉRT FELELŐS HATÓSÁGOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
XIII. FEJEZET FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUSOK ÉS VÉGREHAJTÁSI HATÁSKÖRÖK XIII. FEJEZET FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUSOK ÉS VÉGREHAJTÁSI HATÁSKÖRÖK
XIV. FEJEZET ELTÉRÉSEK, ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK XIV. FEJEZET ELTÉRÉSEK, ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
I. MELLÉKLET




I. MELLÉKLET

A. LISTA



1.  A közös alapra vonatkozó információk

1.  Az alapkezelő társaságra vonatkozó információk, beleértve annak feltüntetését, hogy az alapkezelő társaság székhelye az ÁÉKBV székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban található-e

1.  A befektetési társaságra vonatkozó információk

1.1.  Név

1.1.  Név vagy cégnév, jogi forma, alapító okirat szerinti iroda és székhely, ha az utóbbi az alapító okirat szerinti irodától eltér.

1.1.  Név vagy cégnév, jogi forma, alapító okirat szerinti iroda és székhely, ha az utóbbi az alapító okirat szerinti irodától eltér.

1.2.  A közös alap megalapításának dátuma. Határozott időtartamra alapított társaság esetén az időtartam feltüntetése.

1.2.  A társaság alapításának dátuma. Határozott időtartamra alapított társaság esetén az időtartam feltüntetése.

1.2.  A társaság alapításának dátuma. Határozott időtartamra alapított társaság esetén az időtartam feltüntetése.

 

1.3.  Ha a társaság más közös alapokat is kezel, ezek feltüntetése.

1.3.  A különböző befektetési részalapokkal rendelkező befektetési vállalkozások esetében a részalapok megnevezése.

1.4.  Annak a helynek a megnevezése, ahol az alap szabályzata (ha ezt nem mellékelték), valamint a rendszeres beszámolók beszerezhetők.

 

1.4.  Annak a helynek a megnevezése, ahol a társaság létesítő okiratai (ha ezeket nem mellékelték), valamint a rendszeres beszámolók beszerezhetők.

1.5.  A közös alapra vonatkozó, befektetőket is érintő adózási szabályok rövid leírása. Részletes tájékoztatás arra vonatkozóan, hogy a befektetők részére kifizetett jövedelmet és árfolyamnyereséget terheli-e levonás a forrásnál.

 

1.5.  A társaságra vonatkozó, befektetőket is érintő adózási szabályok rövid leírása. Részletes tájékoztatás arra vonatkozóan, hogy a befektetők részére kifizetett jövedelmet és árfolyamnyereséget terheli-e levonás a forrásnál.

1.6.  Elszámolási és hozamfizetési napok.

 

1.6.  Elszámolási és hozamfizetési napok.

1.7.  A 73. cikkben említett számviteli információk ellenőrzéséért felelős személyek neve.

 

1.7.  A 73. cikkben említett számviteli információk ellenőrzéséért felelős személyek neve.

 

1.8.  A társaság ügyvivő, ügyvezető és felügyeleti szerveinek tagjai és beosztásuk. Részletezni kell a társaságon kívüli főbb tevékenységeiket, ahol ezek a társaságra nézve jelentőséggel bírnak.

1.8.  A társaság ügyvivő, ügyvezető és felügyeleti szerveinek tagjai és beosztásuk. Részletezni kell a társaságon kívüli főbb tevékenységeiket, ahol ezek a társaságra nézve jelentőséggel bírnak.

 

1.9.  A jegyzett tőke összege, jelezve a már befizetett részt.

1.9.  Tőke

1.10.  A befektetési jegyek fajtájának és főbb jellemzőinek részletezése, különös tekintettel az alábbiakra:

— a befektetési jegy által megtestesített (dologi, személyi vagy egyéb) jog,

— a tulajdonjogot bizonyító eredeti értékpapírok vagy tanúsítványok; részvénykönyvbe vagy számlára történő bejegyzés,

— a befektetési jegyek jellemzői: névre vagy bemutatóra szóló. Az esetlegesen biztosítható címletek megjelölése,

— a befektető szavazati jogának (ha van ilyen) feltüntetése,

— az alap felszámolására vonatkozó döntéshez szükséges körülmények meghatározása és a felszámolási eljárás leírása, különös tekintettel ezeknek a befektetők jogaira gyakorolt hatására.

 

1.10.  A befektetési jegyek fajtájának és főbb jellemzőinek részletezése, különös tekintettel az alábbiakra:

— a tulajdonjogot bizonyító eredeti értékpapírok vagy tanúsítványok; részvénykönyvbe vagy számlára történő bejegyzés,

— a befektetési jegyek jellemzői: névre vagy bemutatóra szóló. Az esetlegesen biztosítható címletek megjelölése,

— a befektető szavazati jogának (ha van ilyen) feltüntetése,

— a befektetési vállalkozás felszámolására vonatkozó döntéshez szükséges körülmények meghatározása és a felszámolási eljárás leírása, különös tekintettel ezeknek a befektetők jogaira gyakorolt hatására.

1.11.  Azoknak a tőzsdéknek vagy piacoknak a feltüntetése (ha vannak ilyenek), ahol a befektetési jegyeket jegyzik, illetve forgalmazzák.

 

1.11.  Azoknak a tőzsdéknek vagy piacoknak a feltüntetése (ha vannak ilyenek), ahol a befektetési jegyeket jegyzik, illetve forgalmazzák.

1.12.  A befektetési jegyek kibocsátására és értékesítésére vonatkozó eljárások és feltételek.

 

1.12.  A befektetési jegyek kibocsátására és értékesítésére vonatkozó eljárások és feltételek.

▼M12

1.13.  A befektetési jegyek visszavásárlására és visszaváltására vonatkozó eljárások és feltételek, valamint azon körülmények, amelyek fennállása esetén a jegyzés, visszavásárlás és visszaváltás felfüggeszthető, vagy más likviditáskezelési eszközök aktiválhatók.

 

1.13.  A befektetési jegyek visszavásárlására és visszaváltására vonatkozó eljárások és feltételek, valamint azon körülmények, amelyek fennállása esetén a jegyzés, visszavásárlás és visszaváltás felfüggeszthető, vagy más likviditáskezelési eszközök aktiválhatók. A különböző befektetési részalapokkal rendelkező befektetési társaságok esetében a megfelelő információk arról, hogyan léphet egy befektetésijegy-tulajdonos az egyik részalapból a másikba, és az ilyen esetekre alkalmazandó költségekről.

▼B

1.14.  A bevétel megállapításának és felhasználásának szabályai.

 

1.14.  A bevétel megállapításának és felhasználásának szabályai.

1.15.  A közös alap befektetési céljainak leírása, feltüntetve a pénzügyi célokat is (pl.: tőkenövekedés vagy jövedelem), befektetési politikáját (pl.: földrajzi vagy iparági specializáció), a befektetési politika minden esetleges korlátozása, valamint bármely olyan technika, eszköz vagy hitelfelvételi jogosítvány, amely a közös alap irányításához felhasználható.

 

1.15.  A társaság befektetési céljainak leírása, feltüntetve a pénzügyi célokat is (pl.: tőkenövekedés vagy jövedelem), befektetési politikáját (pl.: földrajzi vagy iparági specializáció), a befektetési politika minden esetleges korlátozása, valamint bármely olyan technika, eszköz vagy hitelfelvételi jogosítvány, amely a társaság irányításához felhasználható.

1.16.  Az eszközök értékelésének szabályai.

 

1.16.  Az eszközök értékelésének szabályai.

1.17.  A befektetési jegyek eladási vagy kibocsátási, illetve visszavásárlási vagy visszaváltási árának meghatározása, különös tekintettel az alábbiakra:

— a fenti árak kiszámításának módszere és gyakorisága,

— a befektetési jegyek eladásával vagy kibocsátásával, illetve visszavásárlásával vagy visszaváltásával kapcsolatban felszámított költségek,

— a fenti árak közzétételének módja, helye és gyakorisága.

 

1.17.  A befektetési jegyek eladási vagy kibocsátási, illetve visszavásárlási vagy visszaváltási árának meghatározása, különös tekintettel az alábbiakra:

— a fenti árak kiszámításának módszere és gyakorisága,

— a befektetési jegyek eladásával vagy kibocsátásával, illetve visszavásárlásával vagy visszaváltásával kapcsolatban felszámított költségek,

— a fenti árak közzétételének módja, helye és gyakorisága (1).

1.18.  A közös alap által az alapkezelő társaság, a letétkezelő vagy harmadik felek részére fizetendő díjazás, valamint a fentiek részére történő költségtérítés módjának, összegének és kiszámításának leírása.

 

1.18.  A társaság által saját igazgatói, továbbá ügyviteli, ügyvezető és felügyeleti testületei tagjai, valamint a letétkezelő és harmadik felek részére fizetendő díjazás módjának, összegének és kiszámításának leírása, az igazgatók, a letétkezelő vagy harmadik felek részére fizetendő költségtérítés feltüntetésével.

(1)   

Ezen irányelv 32. cikkének (5) bekezdése szerinti befektetési társaságok a fentieken túl kötelesek feltüntetni az alábbiakat:


— a befektetési jegyek nettó eszközértéke kiszámításának módja és gyakorisága,

— a fenti érték közzétételének módja, helye és gyakorisága,

— a forgalmazás országában levő tőzsde, amelynek árfolyama alapján az adott országban a tőzsdén kívül végrehajtott ügyletek ára megállapításra kerül.

▼M4

2.

A letétkezelőre vonatkozó információk:

2.1.

Az ÁÉKBV letétkezelőjének megnevezése és kötelezettségeinek leírása, valamint a potenciálisan felmerülő összeférhetetlenségek ismertetése.

2.2.

A letétkezelő által átruházott letéti őrzési funkcióknak, az átruházás és a továbbruházás címzettjei listájának, valamint az ilyen átruházásból esetlegesen származó összeférhetetlenségeknek az ismertetése;

2.3.

Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy kérelemre a befektetők rendelkezésére bocsátják a 2.1. és a 2.2. pontra vonatkozó naprakész információkat.

▼B

3.

Olyan szerződéses tanácsadó cégekkel vagy külső befektetési tanácsadókkal kapcsolatos információk, amelyek díjazása az ÁÉKBV eszközeiből történik:

3.1.

A cég neve vagy cégjegyzése, vagy a tanácsadó neve.

3.2.

Az alapkezelő társasággal vagy a befektetési társasággal kötött szerződés lényeges rendelkezései, a díjazásukra vonatkozók kivételével, amelyek fontosak lehetnek a befektetőkre nézve.

3.3.

Egyéb fontosabb tevékenységek.

4.

A befektetők részére történő kifizetésekkel, a befektetési jegyek visszavásárlásával vagy visszaváltásával és az ÁÉKBV-re vonatkozó információk rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban hozott intézkedések leírása. Ezt az információt minden esetben meg kell adni abban a tagállamban, ahol az ÁÉKBV letelepedett. Ezen túlmenően, amennyiben a befektetési jegyeket más tagállamokban is forgalmazzák, a fenti információkat az ott kiadott tájékoztatóban az érintett tagállam vonatkozásában is meg kell adni.

5.

Egyéb befektetési információk:

5.1.

Az ÁÉKBV (az esetnek megfelelően) múltbeli teljesítménye – az ilyen információ szerepelhet a tájékoztatóban vagy ahhoz csatolható.

5.2.

Annak a jellemző befektetőnek a profilja, akinek az ÁÉKBV befektetési jegyeit szánják.

6.

Gazdasági információk

6.1.

Lehetséges kiadások vagy díjak, kivéve az 1.17. pontban említett költségeket, különbséget téve a befektetési jegy tulajdonosa által fizetett költségek és az ÁÉKBV eszközeiből fizetendő költségek között.

B. LISTA

A rendszeres beszámolók tartalmi elemei

I.   Vagyonmérleg

— 
átruházható értékpapírok,
— 
banki egyenlegek,
— 
egyéb eszközök,
— 
összes eszköz,
— 
passzívák,
— 
nettó eszközérték.

II.

A forgalomban levő befektetési jegyek száma

III.

Az egy befektetési jegyre eső nettó eszközérték

IV.

A portfólió összetétele, megkülönböztetve az alábbiakat:
a) 

a tőzsdén hivatalosan jegyzett átruházható értékpapírok;

b) 

más szabályozott piacon forgalmazott átruházható értékpapírok;

c) 

az 50. cikk (1) bekezdésének d) pontjában említett típusú, a közelmúltban kibocsátott átruházható értékpapírok;

d) 

az 50. cikk (2) bekezdésének a) pontjában említett típusú, egyéb átruházható értékpapírok,

továbbá a fentiek elemzése az ÁÉKBV befektetési politikájának tükrében a legmegfelelőbb szempontok alapján (pl. a gazdasági, földrajzi vagy devizaszempontok alapján) a nettó eszközök százalékos arányában; a fenti befektetések mindegyikénél, hogy az ÁÉKBV összes eszközei viszonylatában milyen részarányt képvisel.

A portfólió összetételében a tárgyidőszakban bekövetkezett változások leírása.

V.

Az ÁÉKBV eszközeinek alakulása a tárgyidőszakban, ideértve az alábbiakat:
— 
befektetésekből származó jövedelem,
— 
egyéb bevétel,
— 
kezelési költségek,
— 
a letétkezelő díjai,
— 
egyéb díjak és adók,
— 
nettó jövedelem,
— 
felosztott és újra befektetett jövedelem,
— 
a tőkeszámla változásai,
— 
a befektetések értéknövekedése, illetve értékcsökkenése,
— 
minden olyan egyéb változás, amely hatást gyakorol az ÁÉKBV eszközeire és forrásaira,
— 
ügyletek költségei, amelyek az ÁÉKBV számára a portfóliójához tartozó ügyletekkel kapcsolatos költségek.

VI.

Összehasonlító táblázat az elmúlt három üzleti évről, feltüntetve az egyes üzleti évek végén regisztrált:
— 
összes nettó eszközértéket,
— 
egy befektetési jegyre jutó nettó eszközértéket.

VII

Azoknak az ügyleteknek a részletes leírása, amelyeket az ÁÉKBV az 51. cikk értelmében kötött a tárgyidőszakban, kategóriánkénti bontásban, feltüntetve az ezekből eredő kötelezettségvállalás összegét.

II. MELLÉKLET




II. MELLÉKLET

A kollektív portfóliókezelési tevékenységhez tartozó funkciók:

— 
befektetéskezelés,
— 
igazgatás:
a) 

jogi és a pénzeszközök kezelésével kapcsolatos számviteli szolgáltatások;

b) 

ügyfélszolgálat;

c) 

értékelés és árképzés (beleértve az adóbevallásokat);

d) 

jogszerű magatartás ellenőrzése;

e) 

befektetésijegy-tulajdonosok nyilvántartásának vezetése;

f) 

bevétel felosztása;

g) 

befektetési jegyek kibocsátása és visszaváltása;

h) 

szerződések elszámolása (beleértve a bizonylatok megküldését);

i) 

nyilvántartás,

— 
marketing.
IIA. MELLÉKLET AZ ÁÉKBV-K SZÁMÁRA RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ LIKVIDITÁSKEZELÉSI ESZKÖZÖK




IIA. MELLÉKLET

AZ ÁÉKBV-K SZÁMÁRA RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ LIKVIDITÁSKEZELÉSI ESZKÖZÖK

(1) A jegyzések, visszavásárlások és visszaváltások felfüggesztése: a jegyzések, visszavásárlások és visszaváltások felfüggesztése azt jelenti, hogy ideiglenesen nem engedélyezik az alap befektetési jegyeinek vagy részvényeinek jegyzését, visszavásárlását és visszaváltását.

(2) Visszaváltási korlát: a visszaváltási korlát a befektetésijegy-tulajdonosok vagy részvényesek befektetési jegyei vagy részvényei visszaváltására vonatkozó jogának átmeneti és részleges korlátozását jelenti, így a befektetők befektetési jegyeiknek vagy részvényeiknek csak egy bizonyos részét válthatják vissza.

(3) A felmondási idők meghosszabbítása: a felmondási idők meghosszabbítása azt jelenti, hogy a befektetésijegy-tulajdonosok vagy részvényesek által az alapkezelőknek a befektetési jegyeik vagy részvényeik visszaváltásakor biztosítandó felmondási időt meg kell hosszabbítani az alapnak megfelelő minimális időtartamon túlmenően.

(4) Visszaváltási díj: a visszaváltási díj a likviditás költségét figyelembe vevő, előre meghatározott tartományon belüli díj, amelyet a befektetésijegy-tulajdonosok vagy részvényesek a befektetési jegyek vagy részvények visszaváltásakor fizetnek az alapnak, és amely biztosítja, hogy az alapban maradó befektetésijegy-tulajdonosok vagy részvényesek ne kerüljenek méltánytalanul hátrányos helyzetbe.

(5) Ingaárazás (swing pricing): az ingaárazás olyan előre meghatározott mechanizmus, amellyel egy befektetési alap befektetési jegyeinek vagy részvényeinek nettó eszközértékét a likviditás költségét tükröző tényező („ingaárazási tényező (swing factor)”) alkalmazásával igazítják ki.

(6) Kettős árazás: a kettős árazás olyan előre meghatározott mechanizmus, amellyel a befektetési alap befektetési jegyeinek vagy részvényeinek jegyzési, visszavásárlási és visszaváltási árait úgy határozzák meg, hogy az egy befektetési jegyre vagy részvényre jutó nettó eszközértéket a likviditás költségét tükröző tényezővel igazítják ki.

(7) Felhígulás elleni védelem díja (anti-dilution levy): a felhígulás elleni védelem díja olyan díj, amelyet a befektetésijegy-tulajdonos vagy részvényes fizet az alapnak a befektetési jegyek vagy részvények jegyzésének, visszavásárlásának vagy visszaváltásának időpontjában, amely kompenzálja az alapot az említett ügylet mérete miatt felmerült likviditási költségért, és amely biztosítja, hogy más befektetésijegy-tulajdonosok vagy részvényesek ne kerüljenek méltánytalanul hátrányos helyzetbe.

(8) Természetbeni visszaváltás: a természetbeni visszaváltás az alap tulajdonában lévő eszközök átruházását jelenti készpénz helyett, a befektetésijegy-tulajdonosok vagy részvényesek visszaváltási kérelmeinek teljesítése céljából.

(9) „Elkülönítetteszköz-számlák (side pockets)”: az elkülönítetteszköz-számlák egyes olyan eszközöknek az alap egyéb eszközeitől történő elkülönítését jelentik, amelyek gazdasági vagy jogi jellemzői jelentősen megváltoztak vagy kivételes körülmények miatt bizonytalanná váltak.

III. MELLÉKLET




III. MELLÉKLET

A. RÉSZ

A hatályon kívül helyezett irányelv és egymást követő módosításainak listája

(a 117. cikkben említettek szerint)



A Tanács 85/611/EGK irányelve

(HL L 375., 1985.12.31., 3. o.)

 

A Tanács 88/220/EGK irányelve

(HL L 100., 1988.4.19., 31. o.)

 

Az Európai Parlament és a Tanács 95/26/EK irányelve

(HL L 168., 1995.7.18., 7. o.)

Kizárólag az 1. cikk, negyedik francia bekezdés, 4. cikk, (7) bekezdés és az 5. cikk, ötödik francia bekezdés

Az Európai Parlament és a Tanács 2000/64/EK irányelve

(HL L 290., 2000.11.17., 27. o.)

Kizárólag az 1. cikk

Az Európai Parlament és a Tanács 2001/107/EK irányelve

(HL L 41., 2002.2.13., 20. o.)

 

Az Európai Parlament és a Tanács 2001/108/EK irányelve

(HL L 41., 2002.2.13., 35. o.)

 

Az Európai Parlament és a Tanács 2004/39/EK irányelve

(HL L 145., 2004.4.30., 1. o.)

Kizárólag a 66. cikk

Az Európai Parlament és a Tanács 2005/1/EK irányelve

(HL L 79., 2005.3.24., 9. o.)

Kizárólag a 9. cikk

Az Európai Parlament és a Tanács 2008/18/EK irányelve

(HL L 76., 2008.3.19., 42. o.)

 

B. RÉSZ

A nemzeti jogba történő átültetésre és alkalmazásra vonatkozó határidők listája

(a 117. cikkben említettek szerint)



Irányelv

Átültetés határideje

Alkalmazás időpontja

85/611/EGK

1989. október 1.

—

88/220/EGK

1989. október 1.

—

95/26/EK

1996. július 18.

—

2000/64/EK

2002. november 17.

—

2001/107/EK

2003. augusztus 13.

2004. február 13.

2001/108/EK

2003. augusztus 13.

2004. február 13.

2004/39/EK

—

2006. április 30.

2005/1/EK

2005. május 13.

—

IV. MELLÉKLET Megfelelési táblázat




IV. MELLÉKLET

Megfelelési táblázat



85/611/EGK irányelv

Ez az irányelv

1. cikk, (1) bekezdés

1. cikk, (1) bekezdés

1. cikk, (2) bekezdés, bevezető mondat

1. cikk, (2) bekezdés, bevezető mondat

1. cikk, (2) bekezdés, első és második francia bekezdés

1. cikk, (2) bekezdés, a) és b) pont

—

1. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés

1. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés

1. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés

1. cikk, (3) bekezdés, második albekezdés

1. cikk, (3) bekezdés, második albekezdés a) pont

—

1. cikk, (3) bekezdés, második albekezdés b) pont

1. cikk, (4)–(7) bekezdés

1. cikk, (4)–(7) bekezdés

1. cikk, (8) bekezdés, bevezető mondat

2. cikk, (1) bekezdés, n) pont, bevezető mondat

1. cikk, (8) bekezdés, első, második és harmadik francia bekezdés

2. cikk, (1) bekezdés, n) pont, i., ii. és iii. alpont

1. cikk, (8) bekezdés, záró mondat

2. cikk, (7) bekezdés

1. cikk, (9) bekezdés

2. cikk, (1) bekezdés, o) pont

1a. cikk, bevezető mondat

2. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

1a. cikk, 1. pont

2. cikk, (1) bekezdés, a) pont

1a. cikk, 2. pont, a mondat első része

2. cikk, (1) bekezdés, b) pont

1a. cikk, 2. pont, a mondat második része

2. cikk, (2) bekezdés

1a. cikk, 3–5. pont

2. cikk, (1) bekezdés, c)–e) pont

1a. cikk, 6. pont

2. cikk, (1) bekezdés, f) pont

1a. cikk, 7. pont, a mondat első része

2. cikk, (1) bekezdés, g) pont

1a. cikk, 7. pont, a mondat második része

2. cikk, (3) bekezdés

1a. cikk, 8–9. pont

2. cikk, (1) bekezdés, h)–i) pont

1a. cikk, 10. pont, első albekezdés

2. cikk, (1) bekezdés, j) pont

1a. cikk, 10. pont, második albekezdés

2. cikk, (5) bekezdés

1a. cikk, 11. pont

—

1a. cikk, 12. és 13. pont, első mondat

2. cikk, (1) bekezdés, i. és ii. alpont

1a. cikk, 13. pont, második mondat

2. cikk, (4) bekezdés, a) pont

1a. cikk, 14. és 15. pont, első mondat

2. cikk, (1) bekezdés, k) és l) pont

1a. cikk, 15. pont, második mondat

2. cikk, (6) bekezdés

—

2. cikk, (1) bekezdés, m) pont

2. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

3. cikk, bevezető mondat

2. cikk, (1) bekezdés, első, második és negyedik francia bekezdés

3. cikk, a), b), c) és d) pont

2. cikk, (2) bekezdés

—

3. cikk

4. cikk

4. cikk, (1)–(2) bekezdés

5. cikk, (1)–(2) bekezdés

—

5. cikk, (3) bekezdés

4. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés

5. cikk, (4) bekezdés, első albekezdés, a) és b) pont

—

5. cikk, (4) bekezdés, második albekezdés

4. cikk, (3) bekezdés, második albekezdés

5. cikk, (4) bekezdés, harmadik albekezdés

4. cikk, (3) bekezdés, harmadik albekezdés

5. cikk, (4) bekezdés, negyedik albekezdés

4. cikk, (3a) bekezdés

5. cikk, (5) bekezdés

4. cikk, (4) bekezdés

5. cikk, (6) bekezdés

—

5. cikk, (7) bekezdés

5. cikk, (1) és (2) bekezdés

6. cikk, (1) és (2) bekezdés

5. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondat

6. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondat

5. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés, a) pont

6. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés, a) pont

5. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés, b) pont, bevezető mondat

6. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés, b) pont, bevezető mondat

5. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés, b) pont, első és második francia bekezdés

6. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés, b) pont, i. és ii. alpont

5. cikk, (3) bekezdés, második albekezdés

6. cikk, (3) bekezdés, második albekezdés

5. cikk, (4) bekezdés

6. cikk, (4) bekezdés

5a. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

7. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

5a. cikk, (1) bekezdés, a) pont, bevezető mondat

7. cikk, (1) bekezdés, a) pont, bevezető mondat

5a. cikk, (1) bekezdés, a) pont, első francia bekezdés

7. cikk, (1) bekezdés, a) pont, i. alpont

5a. cikk, (1) bekezdés, a) pont, második francia bekezdés, bevezető mondat

7. cikk, (1) bekezdés, a) pont, ii. alpont, bevezető mondat

5a. cikk, (1) bekezdés, a) pont, második francia bekezdés, i., ii. és iii. alpont

7. cikk, (1) bekezdés, a) pont, ii. alpont, első, második és harmadik francia bekezdés

5a. cikk, (1) bekezdés, a) pont, harmadik és negyedik francia bekezdés

7. cikk, (1) bekezdés, a) pont, iii. alpont

5a. cikk, (1) bekezdés, a) pont, ötödik francia bekezdés

—

5a. cikk, (1) bekezdés, b)–d) pont

7. cikk, (1) bekezdés, b)–d) pont

5a. cikk, (2)–(5) bekezdés

7. cikk, (2)–(5) bekezdés

5b. cikk

8. cikk

5c. cikk

9. cikk

5d. cikk

10. cikk

5e. cikk

11. cikk

5f. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

12. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

5f. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, a) pont

12. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, a) pont

5f. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, b) pont, első mondat

12. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, b) pont

5f. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, b) pont, utolsó mondat

—

5f. cikk, (2) bekezdés, bevezető mondat

12. cikk, (2) bekezdés, bevezető mondat

5f. cikk, (2) bekezdés, első és második francia bekezdés

12. cikk, (2) bekezdés, a) és b) pont

—

12. cikk, (3) bekezdés

5g. cikk

13. cikk

5h. cikk

14. cikk, (1) bekezdés

—

14. cikk, (2) bekezdés

—

15. cikk

6. cikk, (1) bekezdés

16. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

—

16. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés

6. cikk, (2) bekezdés

16. cikk, (2) bekezdés

—

16. cikk, (3) bekezdés

6a. cikk, (1) bekezdés

17. cikk, (1) bekezdés

6a. cikk, (2) bekezdés

17. cikk, (2) bekezdés

6a. cikk, (3) bekezdés

17. cikk, (3) bekezdés, első és második albekezdés

—

17. cikk, (3) bekezdés, harmadik albekezdés

—

17. cikk, (4)–(5) bekezdés

6a. cikk, (4)–(6) bekezdés

17. cikk, (6)–(8) bekezdés

6a. cikk, (7) bekezdés

17. cikk, (9) bekezdés, első albekezdés

—

17. cikk, (9) bekezdés, második albekezdés

6b. cikk, (1) bekezdés

18. cikk, (1) bekezdés

6b. cikk, (2) bekezdés

18. cikk, (2) bekezdés, első és második albekezdés

—

18. cikk, (2) bekezdés, harmadik albekezdés

6b. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés

18. cikk, (2) bekezdés, negyedik albekezdés

6b. cikk, (3) bekezdés, második albekezdés

—

—

18. cikk, (3) bekezdés

6b. cikk, (4) bekezdés

18. cikk, (4) bekezdés

6b. cikk, (5) bekezdés

—

—

19–20. cikk

6c. cikk, (1) bekezdés

21. cikk, (1) bekezdés

6c. cikk, (2) bekezdés, első albekezdés

—

6c. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés

21. cikk, (2) bekezdés, első és második albekezdés

—

21. cikk, (2) bekezdés, harmadik albekezdés

6c. cikk, (3)–(5) bekezdés

21. cikk, (3)–(5) bekezdés

6c. cikk, (6) bekezdés

—

6c. cikk, (7)–(10) bekezdés

21. cikk, (6)–(9) bekezdés

7. cikk

22. cikk

8. cikk

23. cikk, (1)–(3) bekezdés

—

23. cikk, (4)–(6) bekezdés

9. cikk

24. cikk

10. cikk

25. cikk

11. cikk

26. cikk

12. cikk

27. cikk, első és második albekezdés

—

27. cikk, harmadik albekezdés

13. cikk

28. cikk

13a. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

29. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

13a. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, bevezető mondat

29. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, bevezető mondat

13a. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, első, második és harmadik francia bekezdés

29. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, a), b) és c) pont

13a. cikk, (1) bekezdés, harmadik és negyedik albekezdés

29. cikk, (1) bekezdés, harmadik és negyedik albekezdés

13a. cikk, (2), (3) és (4) bekezdés

29. cikk, (2), (3) és (4) bekezdés

13b. cikk

30. cikk

13c. cikk

31. cikk

14. cikk

32. cikk

15. cikk

33. cikk, (1)–(3) bekezdés

—

33. cikk, (4)–(6) bekezdés

16. cikk

34. cikk

17. cikk

35. cikk

18. cikk

36. cikk

—

37–49. cikk

19. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

50. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

19. cikk, (1) bekezdés, a)–c) pont

50. cikk, (1) bekezdés, a)–c) pont

19. cikk, (1) bekezdés, d) pont, bevezető mondat

50. cikk, (1) bekezdés, d) pont, bevezető mondat

19. cikk, (1) bekezdés, d) pont, első és második francia bekezdés

50. cikk, (1) bekezdés, d) pont, i. és ii. alpont

19. cikk, (1) bekezdés, e) pont, bevezető mondat

50. cikk, (1) bekezdés, e) pont, bevezető mondat

19. cikk, (1) bekezdés, e) pont, első, második, harmadik és negyedik francia bekezdés

50. cikk, (1) bekezdés, e) pont, i., ii., iii. és iv. alpont

19. cikk, (1) bekezdés, f) pont

50. cikk, (1) bekezdés, f) pont

19. cikk, (1) bekezdés, g) pont, bevezető mondat

50. cikk, (1) bekezdés, g) pont, bevezető mondat

19. cikk, (1) bekezdés, g) pont, első, második és harmadik francia bekezdés

50. cikk, (1) bekezdés, g) pont, i., ii. és iii. alpont

19. cikk, (1) bekezdés, h) pont, bevezető mondat

50. cikk, (1) bekezdés, h) pont, bevezető mondat

19. cikk, (1) bekezdés, h) pont, első, második, harmadik és negyedik francia bekezdés

50. cikk, (1) bekezdés, h) pont, i., ii., iii. és iv. alpont

19. cikk, (2) bekezdés, bevezető szó

50. cikk, (2) bekezdés, bevezető mondat

19. cikk, (2) bekezdés, a) pont

50. cikk, (2) bekezdés, a) pont

19. cikk, (2) bekezdés, c) pont

50. cikk, (2) bekezdés, b) pont

19. cikk, (2) bekezdés, d) pont

50. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés

19. cikk, (4) bekezdés

50. cikk, (3) bekezdés

21. cikk, (1)–(3) bekezdés

51. cikk, (1)–(3) bekezdés

21. cikk, (4) bekezdés

—

—

51. cikk, (4) bekezdés

22. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

52. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

22. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, bevezető mondat

52. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, bevezető mondat

22. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, első és második francia bekezdés

52. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés, a), és b) pont

22. cikk, (2) bekezdés, első albekezdés

52. cikk, (2) bekezdés, első albekezdés

22. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés, bevezető mondat

52. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés, bevezető mondat

22. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés, első, második és harmadik francia bekezdés

52. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés, a), b) és c) pont

22. cikk, (3)–(5) bekezdés

52. cikk, (3)–(5) bekezdés

22a. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

53. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

22a. cikk, (1) bekezdés, első, második és harmadik francia bekezdés

53. cikk, (1) bekezdés, a), b) és c) pont

22a. cikk, (2) bekezdés

53. cikk, (2) bekezdés

23. cikk

54. cikk

24. cikk

55. cikk

24a. cikk

70. cikk

25. cikk, (1) bekezdés

56. cikk, (1) bekezdés

25. cikk, (2) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondat

56. cikk, (2) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondat

25. cikk, (2) bekezdés, első albekezdés, második, harmadik és negyedik francia bekezdés

56. cikk, (2) bekezdés, első albekezdés, a), b) c) és d) pont

25. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés

56. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés

25. cikk, (3) bekezdés

56. cikk, (3) bekezdés

26. cikk

57. cikk

—

58–67. cikk

27. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

68. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

27. cikk, (1) bekezdés, első francia bekezdés

—

27. cikk, (1) bekezdés, második, harmadik és negyedik francia bekezdés

68. cikk, (1) bekezdés, a), b) és c) pont

27. cikk, (2) bekezdés, bevezető mondat

68. cikk, (2) bekezdés, bevezető mondat

27. cikk, (2) bekezdés, első és második francia bekezdés

68. cikk, (2) bekezdés, a) és b) pont

28. cikk, (1) és (2) bekezdés

69. cikk, (1) és (2) bekezdés

28. cikk, (3) és (4) bekezdés

—

28. cikk, (5) és (6) bekezdés

69. cikk, (3) és (4) bekezdés

29. cikk

71. cikk

30. cikk

72. cikk

31. cikk

73. cikk

32. cikk

74. cikk

33. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

—

33. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés

75. cikk, (1) bekezdés

33. cikk, (2) bekezdés

75. cikk, (1) bekezdés

33. cikk, (3) bekezdés

75. cikk, (3) bekezdés

—

75. cikk, (4) bekezdés

34. cikk

76. cikk

35. cikk

77. cikk

—

78–82. cikk

36. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondatrész

83. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondatész

36. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés, első és második francia bekezdés

83. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés, a) és b) pont

36. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés

83. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés

36. cikk, (2) bekezdés

83. cikk, (2) bekezdés

37. cikk

84. cikk

38. cikk

85. cikk

39. cikk

86. cikk

40. cikk

87. cikk

41. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

88. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

41. cikk, (1) bekezdés, első és második francia bekezdés

88. cikk, (1) bekezdés, a) és b) pont

41. cikk, (1) bekezdés, záró mondat

88. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

41. cikk, (2) bekezdés

88. cikk, (2) bekezdés

42. cikk, bevezető szó

89. cikk, bevezető mondat

42. cikk, első és második francia bekezdés

89. cikk, a) és b) pont

42. cikk, záró mondat

89. cikk, bevezető mondat

43. cikk

90. cikk

44. cikk, (1)–(3) bekezdés

—

—

91. cikk, (1)–(4) bekezdés

45. cikk

92. cikk

46. cikk, első bekezdés, bevezető mondat

93. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

—

93. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés

46. cikk, első bekezdés, első francia bekezdés

—

46. cikk, első bekezdés, második, harmadik és negyedik francia bekezdés

93. cikk, (2) bekezdés, a) pont

46. cikk, első bekezdés, ötödik francia bekezdés

—

46. cikk, második bekezdés

—

—

93. cikk, (2) bekezdés, b) pont

—

93. cikk, (3)–(8) bekezdés

47. cikk

94. cikk

—

95. cikk

48. cikk

96. cikk

49. cikk, (1)–(3) bekezdés

97. cikk, (1)–(3) bekezdés

49. cikk, (4) bekezdés

—

—

98–100. cikk

50. cikk, (1) bekezdés

101. cikk, (1) bekezdés

—

101. cikk, (2)–(9) bekezdés

50. cikk, (2)–(4) bekezdés

102. cikk, (1)–(3) bekezdés

50. cikk, (5) bekezdés, bevezető mondat

102. cikk, (4) bekezdés, bevezető mondat

50. cikk, (5) bekezdés, első, második, harmadik és negyedik francia bekezdés

102. cikk, (4) bekezdés, a), b), c) és d) pont

50. cikk, (6) bekezdés, bevezető mondat és a) és b) pont

102. cikk, (5) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondat

50. cikk, (6) bekezdés, b) pont, első, második és harmadik francia bekezdés

102. cikk, (5) bekezdés, első albekezdés, a), b) és c) pont

50. cikk, (6) bekezdés, b) pont, záró mondat

102. cikk, (5) bekezdés, második és harmadik albekezdés

50. cikk, (7) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondat

103. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

50. cikk, (7) bekezdés, első albekezdés, első és második francia bekezdés

103. cikk, (1) bekezdés, a) és b) pont

50. cikk, (7) bekezdés, második albekezdés, bevezető mondat

103. cikk, (2) bekezdés, bevezető mondat

50. cikk, (7) bekezdés, második albekezdés, első, második és harmadik francia bekezdés

103. cikk, (2) bekezdés, a), b) és c) pont

50. cikk, (7) bekezdés, harmadik albekezdés

103. cikk, (3) bekezdés

50. cikk, (8) bekezdés, első albekezdés

103. cikk, (4) bekezdés

50. cikk, (8) bekezdés, második albekezdés, bevezető mondat

103. cikk, (5) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondat

50. cikk, (8) bekezdés, második albekezdés, első, második és harmadik francia bekezdés

103. cikk, (5) bekezdés, első albekezdés, a), b) és c) pont

50. cikk, (8) bekezdés, harmadik albekezdés

103. cikk, (6) bekezdés

50. cikk, (8) bekezdés, negyedik albekezdés

103. cikk, (5) bekezdés, második albekezdés

50. cikk, (8) bekezdés, ötödik albekezdés

103. cikk, (7) bekezdés

50. cikk, (8) bekezdés, hatodik albekezdés

—

50. cikk, (9)–(11) bekezdés

104. cikk, (1)–(3) bekezdés

—

105. cikk

50a. cikk, (1) bekezdés, bevezető mondat

106. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondat

50a. cikk, (1) bekezdés, a) pont, bevezető mondat

106. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés, bevezető mondat

50. cikk, (1) bekezdés, a) pont, első, második és harmadik francia bekezdés

106. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés, a), b) és c) pont

50a. cikk, (1) bekezdés, b) pont

106. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés

50a. cikk, (2) bekezdés

106. cikk, (2) bekezdés

51. cikk, (1) és (2) bekezdés

107. cikk, (1) és (2) bekezdés

—

107. cikk, (3) bekezdés

52. cikk, (1) bekezdés

108. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

52. cikk, (2) bekezdés

108. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés

52. cikk, (3) bekezdés

108. cikk, (2) bekezdés

—

108. cikk, (3)–(6) bekezdés

52a. cikk

109. cikk, (1) és (2) bekezdés

—

109. cikk, (3) és (4) bekezdés

52b. cikk, (1) bekezdés

110. cikk, (1) bekezdés

52b. cikk, (2) bekezdés

—

52b. cikk, (3) bekezdés

110. cikk, (2) bekezdés

53a. cikk

111. cikk

53b. cikk, (1) bekezdés

112. cikk, (1) bekezdés

53b. cikk, (2) bekezdés

112. cikk, (2) bekezdés

—

112. cikk, (3) bekezdés

54. cikk

113. cikk, (1) bekezdés

55. cikk

113. cikk, (2) bekezdés

56. cikk, (1) bekezdés

113. cikk, (3) bekezdés

56. cikk, (2) bekezdés

—

57. cikk

—

—

114. cikk

58. cikk

116. cikk, (2) bekezdés

—

115. cikk

—

116. cikk, (1) bekezdés

—

117–118. cikk

59. cikk

119. cikk

I. melléklet, A. és B. lista

I. melléklet, A. és B. lista

I. melléklet, C. lista

—

II. melléklet

II. melléklet

—

III. melléklet

—

IV. melléklet

1.1 Hivatkozások

1.2 Azonosított követelmények

1.3 Kapcsolódó szabványok

2. Azonosított követelmények

Követelmények
Forrás Követelmény

3. Kapcsolódó szabványok

Szabványok
Forrás Követelmény