48. cikk
A Bizottság felülvizsgálja és jelentést tesz e fejezet végrehajtásáról és hatékonyságáról, különös tekintettel a beszámolási kötelezettségek alkalmazási körére és betartására, valamint a projektalapú beszámolás módszereire.
A felülvizsgálat során figyelembe kell továbbá venni a nemzetközi fejleményeket, különösen a kormányok javára fizetett összegek átláthatóságának fokozását illetően, valamint fel kell mérni a többi nemzetközi rendszer hatásait, és mérlegelni kell a versenyképességre és az energiaellátás biztonságára gyakorolt hatásokat. A felülvizsgálatot legkésőbb 21 július 2018-ig el kell végezni.
A jelentést – adott esetben jogalkotási javaslat kíséretében – be kell nyújtani az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A jelentésben mérlegelni kell a beszámolási követelményeknek az ipar további ágazataira való kiterjesztését, valamint azt is, hogy a kormányok javára fizetett összegekről szóló beszámolót alá kell-e vetni könyvvizsgálatnak. A jelentésben meg kell továbbá vizsgálni, hogy az átlagos alkalmazotti létszámról, az alvállalkozók igénybevételéről, valamint az egyes országokban kiszabott pénzbírságokról szükséges volna-e további információkat közölni.
▼M1
A jelentésben annak lehetőségét is meg kell fontolni – figyelembe véve az OECD-n belüli fejleményeket és a kapcsolódó európai kezdeményezések eredményeit –, hogy kötelezővé tegyék a nagyvállalkozások számára, hogy évente országonkénti jelentést készítsenek minden olyan tagállam és harmadik ország tekintetében, amelyben tevékenykednek, amely legalább az elért nyereségre, a befizetett nyereségadóra és a kapott állami támogatásokra vonatkozó információkat tartalmazza.
▼B
Ezen túlmenően a jelentésben meg kell vizsgálni azt, hogy megvalósítható lenne-e egy olyan, valamennyi uniós kibocsátóra érvényes kötelezettség bevezetése, amelynek értelmében az ásványi anyagok beszerzése során kellő gondossággal kellene eljárniuk és gondoskodniuk kellene arról, hogy ellátási láncaik ne legyenek kapcsolatban konfliktusban részt vevő felekkel, valamint be kellene tartaniuk az EITI-nek és az OECD-nek az ellátási lánc felelősségteljes irányítására vonatkozó ajánlásait.