|
+70. cikk (2) |
70. cikk (2)A közjegyzők, az ügyvédek, más független jogi szakemberek, a könyvvizsgálók, a külső könyvelők és az adótanácsadók mentesülnek a 69. cikk (1) bekezdésében meghatározott követelmények alól, e mentesség azonban csak azokra az információkra vonatkozik, amelyeket ügyfelük hoz tudomásukra vagy ügyfelükről szerzik be az adott ügyfél jogi helyzetének megállapításakor vagy az adott ügyfélnek az igazságszolgáltatási eljárásban vagy azzal kapcsolatban történő védelme vagy képviseletének ellátása során, ideértve az eljárás megindítására vagy az annak elkerülésére vonatkozó tanácsadást, attól függetlenül, hogy az ilyen információ kézhezvételére vagy megszerzésére ezen eljárás előtt, alatt vagy után kerül sor. Az első albekezdésben foglalt kivétel nem alkalmazandó, ha az abban említett kötelezett szolgáltatók:
a)
pénzmosásban, annak alapbűncselekményeiben vagy terrorizmusfinanszírozásban vesznek részt;
b)
jogi tanácsadást nyújtanak pénzmosás, annak alapbűncselekményei vagy terrorizmusfinanszírozás céljából; vagy
c)
tudomással bírnak arról, hogy az ügyfél pénzmosás, annak alapbűncselekményei vagy terrorizmusfinanszírozás céljából kér jogi tanácsadást; a tudomásra vagy a szándékra objektív ténybeli körülményekből lehet következtetni. 1. Áttekintés
1.1 Hivatkozások1.2 Azonosított követelmények1.3 Kapcsolódó szabványok2. Azonosított követelmények
3. Kapcsolódó szabványok
|