+4.7. Többéves tesztelési program

4.7. Többéves tesztelési program

130. A szanálási hatóságoknak a 4.6 szakaszban hivatkozott önértékelési jelentésre, és különösen a 124. bekezdés d – f) pontjaiban felsorolt elemekre tekintettel többéves szanálhatósági tesztelési programot kell elfogadniuk a hatáskörükbe tartozó intézmények számára. A programnak ki kell terjednie az ezen iránymutatásokban és az EBH átruházhatósági iránymutatásaiban8 meghatározott valamennyi képességre.

131. A programnak három évet kell felölelnie (az utolsó kettőt tájékoztató jellegű módon) annak érdekében, hogy az intézmények optimalizálhassák szanálási tervezési erőfeszítéseiket. A programot a szanálási hatóságnak évente frissítenie kell/meg kell erősítenie. Az éves felülvizsgálat eredményéről indokolatlan késedelem nélkül értesíteni kell az intézményeket.

132. A szanálási hatóságoknak legkésőbb a szanálási terv és a szanálhatósági értékelés 2014/59/EU irányelv 10. cikke (7) bekezdésének a) pontja szerinti összefoglalójával együtt tájékoztatniuk kell az intézményeket a 130. bekezdésben hivatkozott szanálhatósági tesztelési programról és annak a 131. bekezdésben hivatkozott éves frissítéseiről vagy megerősítéseiről.

133. Tekintettel a 4. mellékletben található nem teljes körű felsorolásra, a szanálási hatóságoknak a (130. bekezdésben hivatkozott) szanálhatósági tesztelési programban meg kell határozniuk azon értékelések, tesztek, módszertanok, gyakorlatok és eszközök körét, amelyeket alkalmazni kívánnak az intézmények által a szanálási stratégiájuk végrehajtásának támogatása érdekében bevezetett intézkedések megfelelőségének tesztelése kapcsán .

134. A szanálási hatóságoknak a 130. bekezdésben hivatkozott szanálhatósági tesztelési programjukban alkalmazandó tesztelési technikák megválasztásának mérlegelésekor kockázatalapú megközelítést kell követniük az intézmények kockázati profilja, mérete és üzleti modellje (pl. SREP - besorolás9 ), valamint az átfogó SREP - pontszám10 szerint, és figyelembe kell venniük a következőket:

  • a. A szanálhatóság terén elért előrehaladás/az ezen iránymutatásokban meghatározott szanálhatósági képességek teljesülésének mértéke; és
  • b. Az önértékelési jelentésben igazolt belső szanálhatóság - biztosítási munka általános minősége. 135. A határokon átnyúló, szanálás alá vonható csoportok esetében a többéves szanálhatósági tesztelési programot a csoportszintű szanálási hatóságoknak és az ezen iránymutatások hatálya alá tartozó leányvállalatok szanálási hatóságainak meg kell vitatniuk egymással.

136. Határokon átnyúló csoportok esetében a szanálás alá vonható szervezetek többéves szanálhatósági tesztelési programját, beleértve az annak keretében végzett értékeléseket, vagy a szanálás alá vonható szervezet szanálási hatóságának, vagy a szanálás alá vonható szervezet szanálási hatóságával egyeztetve a leányvállalatok szanálási hatóságai nak (host) kell végrehajtani a , a közöttük létrejött megállapodásnak megfelelően.

137. A szanálási hatóságoknak meg kell osztaniuk az intézménnyel, határokon átnyúló csoport esetén pedig legalább a szanálási kollégium tagjaival a 130. bekezdésben hivatkozott szanálhatósági tesztelési programmal összhangban elvégzett értékelések eredményeit.


8 EBA/GL/2022/11.

9 „SREP - besorolás”: az intézmény rendszerszintű jelentőségének az intézmény mérete és összetettsége, valamint tevékenységi köre alapján hozzárendelt mutatója. Lásd még az EBH felügyeleti felülvizsgálati és értékelési eljárással (SREP) kapcsolatos felülvizsgált iránymutatásainak (EBA/GL/2022/03) 2.1.1 szakaszát.

10 Lásd az EBH felügyeleti felülvizsgálati és értékelési eljárással (SREP) kapcsolatos felülvizsgált iránymutatásainak (EBA/GL/2022/03) 21. oldalán található fogalommeghatározást. „SREP - összpontszám”: az intézmény életképességét veszélyeztető általános kockázat számszerű mutatója az átfogó SREP - értékelés alapján.

1. Áttekintés

,
Megnevezés Szabályozás

1.1 Hivatkozások

1.2 Azonosított követelmények

1.3 Kapcsolódó szabványok

2. Azonosított követelmények

Követelmények
Forrás Követelmény

3. Kapcsolódó szabványok

Szabványok
Forrás Követelmény
  • EBA - Published by the European Banking Authority at https://www.eba.europa.eu/