(2) A szanálási hatóságoknak szanálási terveket kell kidolgozniuk azokra a biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozóan, amelyek esetében úgy értékelik, hogy a hatáskörükbe tartozó más vállalkozásokkal összehasonlítva nagyobb a valószínűsége annak, hogy az érintett vállalkozás fizetésképtelensége esetén a szanálási intézkedés a 19. cikk (5) bekezdésében említett közérdeket szolgálná, vagy amelyek esetében a hatóságok úgy ítélik meg, hogy azok kritikus funkciót látnak el. Ezekben az értékelésekben figyelembe kell venni legalább a szanálási célok megvalósításának szükségességét, valamint a vállalkozás méretét, üzleti modelljét, kockázati profilját, összekapcsoltságát, helyettesíthetőségét és különösen határokon átnyúló tevékenységét.
Az első albekezdésben említett értékelések alapján a szanálási hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a tagállam életbiztosítási és viszontbiztosítási piacának legalább 40 %-a, valamint nem életbiztosítási és viszontbiztosítási piacának legalább 40 %-a a szanálási tervezés hatálya alá tartozzon, az életbiztosítási piacon belüli arányt a bruttó biztosítástechnikai tartalékok, a nem életbiztosítási piacon belüli arányt pedig a bruttó díjelőírás alapján számítva. A piaci lefedettségi arány számításakor figyelembe vehetők a csoporthoz tartozó olyan leányvállalatok, amelyekre a csoportszintű szanálási terv kiterjed.
A kis méretű és nem összetett vállalkozásokat mentesíteni kell a szanálási tervezésre vonatkozó követelmények alól, kivéve, ha a szanálási hatóság úgy ítéli meg, hogy az adott vállalkozás országos vagy regionális szinten különös kockázatot jelent.