IV. MELLÉKLET A környezeti levegő minőségének vizsgálata és a mintavételi pontok elhelyezése

1.

A környezeti levegő minőségét a 2. pontban felsoroltak kivételével minden helyszínen vizsgálni kell.

A mintavételi pontok elhelyezésére a B. és a C. pontot kell alkalmazni. A B. és a C. pontban megállapított elveket akkor is értelemszerűen alkalmazni kell azon konkrét helyszínek meghatározása tekintetében is, ahol a vonatkozó szennyező anyagok koncentrációit megállapították és ahol a környezeti levegő minőségének vizsgálata indikatív mérésekkel vagy modellezési alkalmazásokkal történik.

2.

Az emberi egészség védelmét célzó határértékek és célértékek betartását nem kell vizsgálni az alábbi helyszíneken:

a)

az emberi egészség védelmének érdekében kialakított mintavételi pontokat úgy kell elhelyezni, hogy az alábbiak mindegyikéről megbízható adatokat nyújtsanak:

b)

a mintavételi pontokat általában úgy kell elhelyezni, hogy ne a mintavételi pont közvetlen közelében található mikrokörnyezetet mérjék, ami azt jelenti, hogy egy mintavételi pontot lehetőség szerint úgy kell elhelyezni, hogy a vizsgált levegő a közúti forgalom hozzájárulását mérő helyszíneken legalább 100 m hosszúságú utcaszakasz levegőjének, a háztartási fűtésből származó hozzájárulást mérő helyszíneken egy legalább 25 m x 25 m-es terület levegőjének, az ipari telepekről vagy egyéb forrásokból, például kikötőkből vagy repülőterekről származó hozzájárulást mérő helyszíneken pedig egy legalább 250 m × 250 m-es terület levegőjének minőségére vonatkozóan reprezentatív legyen;

c)

amennyiben a cél a légszennyezési gócpontok levegőminőségének vizsgálata, a mintavételi pontokat a zónákon belül olyan területekre kell elhelyezni, ahol a lakosság közvetlen vagy közvetett expozíciója valószínűleg a legnagyobb azon időtartam alatt, amely a határértékek vagy célértékek átlagszámítási időszakához viszonyítva jelentős; ezeket a mintavételi pontokat adott esetben és a lehetőségekhez mérten olyan területeken kell elhelyezni, ahol az érzékeny népességcsoportok és veszélyeztetett csoportok közvetlen vagy közvetett expozíciója valószínűleg a legnagyobb azon időtartam alatt, amely a határértékek vagy célértékek átlagszámítási időszakához viszonyítva jelentős, beleértve többek között a lakóövezeteket, az iskolákat, a kórházakat, az önálló lakhatást segítő létesítményeket vagy az irodaterületeket;

d)

a városi hátterű helyszíneken a mintavételi pontokat úgy kell meghatározni, hogy szennyezési szintjüket valamennyi releváns forrás integrált hozzájárulása befolyásolja; a szennyezettségi szintet tekintve egyetlen forrás sem lehet uralkodó, kivéve, ha az ilyen helyzet egy adott nagyobb városi térségre jellemző; a mintavételi pontoknak általános szabályként több négyzetkilométer vonatkozásában reprezentatívnak kell lenniük;

e)

a vidéki hátterű helyszíneken a mintavételi pontokat úgy kell elhelyezni, hogy szennyezési szintjüket a közelükben, azaz 5 km-nél közelebb található, de a városi területektől, főbb közutaktól vagy ipari telephelyektől eltérő valamennyi releváns forrás integrált hozzájárulása befolyásolja;

f)

amennyiben a cél a közúti forgalom hozzájárulásának vizsgálata, a mintavételi pontokat úgy kell elhelyezni, hogy adatokat szolgáltassanak azokról az utcákról, ahol a legnagyobb koncentrációk fordulnak elő, figyelembe véve a forgalom nagyságát (ott, ahol a legnagyobb a zóna forgalmi sűrűsége), a helyi szóródási viszonyokat és a térbeli területhasználatot (pl. magas épületek közé zárt utak esetében);

g)

amennyiben a cél a háztartási fűtés hozzájárulásának vizsgálata, a mintavételi pontokat a fő forrásokhoz képest az adott uralkodó széliránynak megfelelő irányban kell felállítani;

h)

amennyiben a cél az ipari források, kikötők vagy repülőterek hozzájárulásának vizsgálata, legalább egy mintavételi pontot kell felállítania a fő forrásokhoz képest az adott uralkodó széliránynak megfelelő irányban elhelyezkedő legközelebbi lakott területen; amennyiben a háttérkoncentráció nem ismert, egy további mintavételi pontot kell elhelyezni a fő forrástól számítva a releváns uralkodó szélirányhoz viszonyítva ellentétes irányban; a mintavételi pontok elhelyezhetőek úgy, hogy azok lehetővé tegyék az elérhető legjobb technikák alkalmazásának nyomon követését;

i)

a mintavételi pontoknak lehetőség szerint reprezentatívnak kell lenniük a mintavételi pontok nem közvetlen közelében lévő hasonló helyek tekintetében is; azokban a zónákban, ahol a légszennyező anyagok szintje meghaladja a vizsgálati küszöbértéket, egyértelműen meg kell határozni azt a területet, amelyek tekintetében az egyes mintavételi pontok reprezentatívak; az adott mintavételi pontok kapcsán meghatározott különböző reprezentativitási területeknek lehetőség szerint az egész zónát le kell lefedniük; az adott zóna mintavételi pontjain kívül eső területek koncentrációját megfelelő módszerekkel meg kell vizsgálni;

j)

figyelembe kell venni a mintavételi pontok elhelyezésének szükségességét olyan szigeteken is, ahol arra az emberi egészség védelme érdekében szükség van;

k)

az arzént, kadmiumot, ólmot, higanyt, nikkelt és policiklusos aromás szénhidrogéneket mérő mintavételi pontokat lehetőség szerint a PM10 mintavételi pontjaival együtt kell elhelyezni.

a)

a földrajzi terület magában foglalhat egymással nem szomszédos területeket is, de annak kiterjedését a vizsgált zóna határai korlátozzák;

b)

modellezési alkalmazásokkal történő vizsgálat esetén a célnak megfelelő modellezési rendszert kell alkalmazni, és a modellezett koncentrációkat a mintavételi pont helyszínére vonatkozóan kell alkalmazni, hogy a modellezett és a mért értékek közötti szisztematikus eltérések ne befolyásolják a vizsgálatot;

c)

abszolút koncentrációtól eltérő mérőszámokat is figyelembe lehet venni, pl. percentiliseket;

d)

a különböző szennyező anyagokra vonatkozó tűréshatárok és lehetséges referenciaértékek a mintavételi pont jellemzőitől függően változhatnak;

e)

a megfigyelt szennyező anyag-koncentráció éves átlagát kell az adott év levegőminőségi mérőszámaként használni.

a)

a mintavételi pont bemeneti nyílása körüli légáramlásnak zavartalannak kell lennie (vagyis az általában legalább 270o-os szögben, vagy az épület vonalában lévő mintavételi pont esetében legalább 180o-os szögben szabad) úgy, hogy a nyílás közelében a légáramlást semmilyen tényező ne akadályozza (általában az épületektől, erkélyektől, fáktól és egyéb akadályoktól legalább 1,5 méterre, illetve ha a mintavételi pont az épület vonalában méri a levegőminőséget, a legközelebb lévő épülettől legalább 0,5 méterre helyezkedjen el),

b)

a mintavételi pont bemeneti nyílását általában a földfelszíntől számított 0,5 m-es (légzési magasság) és 4 m-es magasság között kell elhelyezni; magasabb elhelyezés is megfelelő lehet, ha a mintavételi pont egy háttér helyszínen helyezkedik el; az ilyen magasabb elhelyezés alkalmazására vonatkozó döntést teljeskörűen dokumentálni kell;

c)

a mintavevő szonda bemeneti nyílását nem lehet a források közvetlen közelében elhelyezni, hogy a mintavételbe ne kerüljenek be közvetlenül olyan, a környezeti levegővel nem keveredett kibocsátások, amelyeknek a lakosság valószínűleg nincs kitéve,

d)

a mintavevő szonda kimeneti nyílását úgy kell elhelyezni, hogy a kibocsátott levegő ne áramolhasson vissza a mintavevő bemeneti nyílásába;

e)

az elsősorban a közúti forgalomból származó kibocsátások hozzájárulását mérő mintavevő szondákat valamennyi szennyező anyag tekintetében a főbb forgalmi csomópontok szélétől legalább 25 méterre, de a járdaszegélytől legfeljebb 10 méterre kell elhelyezni; e pont alkalmazásában a „járdaszegély” az a vonal, amely elválasztja a gépjárműforgalmat más területektől; a „fő forgalmi csomópont” pedig olyan kereszteződés, ahol a forgalom folyamatossága megszakad, és az út más szakaszaihoz képest megváltozik a kibocsátások jellege (megállás, elindulás);

f)

a háttér helyszíneken az ülepedés méréséhez az EMEP iránymutatásait és kritériumait kell alkalmazni;

g)

az ózon méréséhez a tagállamok biztosítják, hogy a mintavételi pont megfelelő távolságra helyezkedjen el olyan forrásoktól, mint például a kemencék és az égetőművek légjáratai, valamint legalább 10 méterre a legközelebbi úttól, amely távolságot a forgalom intenzitásának függvényében növelni kell;

h)

az alábbi tényezőket szintén figyelembe lehet venni:

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.