+149. Ami a munkatársi szintű érdekkonfliktusokat illeti, az illetékes hatóságoknak meg kell …
|
149. Ami a munkatársi szintű érdekkonfliktusokat illeti, az illetékes hatóságoknak meg kell …
Ami a munkatársi szintű érdekkonfliktusokat illeti, az illetékes hatóságoknak meg kell győződniük arról, hogy a politika kiterjed legalább az EBH belső irányításról szóló iránymutatásának 109. bekezdésében47 előirányzott helyzetekre, és hogy a politikának „az érdekkonfliktusok fontosságának felmérése és az azok mérséklésére irányuló intézkedések meghozatala céljából meg kell határoznia az érdekkonfliktusok azonosításával és megelőzésével kapcsolatos eljárásokat, intézkedéseket, dokumentációs követelményeket és f elelősségi köröket”. 9.3.3 Visszaélés bejelentése, piaci visszaélés, termékirányítás, fogyasztóvédelem, panaszkezelés
47 Az EBH belső irányításról szóló iránymutatásának 111. bekezdése a következőképpen szól: „A politikának legalább az alábbi helyzetekre vagy kapcsolatokra ki kell térnie, amelyek esetében érdekkonfliktus merülhet fel: a. gazdasági érdekek (például részvények , egyéb tulajdonosi jogok és tagság, pénzügyi befektetések és kereskedelmi partnerekhez fűződő egyéb gazdasági érdekek, szellemi tulajdonjogok, az intézmény által egy munkatárs t ulajdonában lévő társaságnak nyújtott hitel, ellentétes érdekekkel rendelkező testületben vagy szervezetben fennálló tagság vagy tulajdonrész); b. az intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosokhoz fűződő személyes vagy szakmai kapcsolat; c. az intézmény vagy a prudenciális konszolidáció körébe tartozó szervezet valamely munkatársához fűződő személyes vagy szakmai kapcsolat (például családi kapcsolatok); d. egyéb munkaviszony és a közelmúltban (például az elmúlt öt évben) fennállt korábbi munkavisz ony; e. releváns külső érdekelt felekhez (például jelentős beszállítókhoz, tanácsadókhoz vagy egyéb szolgáltatókhoz) fűződő személyes vagy szakmai kapcsolatok); valamint f. politikai befolyás vagy politikai kapcsolatok.
1. Áttekintés
1.1 Hivatkozások
1.2 Azonosított követelmények
1.3 Kapcsolódó szabványok
2. Azonosított követelmények
Követelmények
| Forrás |
Követelmény |
3. Kapcsolódó szabványok
Szabványok
| Forrás |
Követelmény |
- EBA - Published by the European Banking Authority at https://www.eba.europa.eu/
|