|
+8.4 Megtartási bónuszok |
8.4 Megtartási bónuszok143.Az intézményeknek alá kell tudniuk támasztani az azonosított munkavállalók megtartását célzó megtartási bónuszok megállapításához fűződő jogos érdeküket. A megtartási bónuszok például átszervezések és bezárások esetén, az irányításban bekövetkező változásokat követően vagy jelentős projektek befejezésének biztosítása érdekében alkalmazhatók. Az intézményeknek dokumentálniuk kell azt az eseményt vagy indokolást, amely szükségessé tette a megtartási bónusz megállapítását, valamint azt az időtartamot, ideértve annak kezdő és záró dátumát, amelyen át az indok fennállását vélelmezik. Az intézményeknek meg kell határozniuk a megtartási feltételeket és az alkalmazandó teljesítményfeltételeket (lásd a 147. bekezdést is). Az intézményeknek meg kell adniuk a megtartás i időt, és azt a dátumot vagy eseményt, amely után megállapítják, hogy teljesültek -e a megtartási és teljesítményre vonatkozó feltételek. 144.Általános elvként az intézmények nem állapíthatnak meg több megtartási bónuszt ugyanazon munkavállaló számára; kivétel es esetekben, és amennyiben kellőképpen indokolt, egynél több megtartási bónusz is kifizethető valamely munkavállaló számára, de csak különböző időpontokban, és az egyes megtartási bónuszok tekintetében e szakaszban meghatározott feltételek mellett. A megtartási bónuszok csak a megtartási feltételek és az alkalmazandó teljesítményfeltételek teljesülése után állapíthatók meg. Ezenfelül megtartási bónusz csak akkor állapítható meg, ha nem áll fenn semmilyen indok, amely olyan helyzethez vezetne, amelyben a me gtartási bónuszt nem helyénvaló megállapítani, pl. a szabályok jelentős megsértése, kötelességszegés vagy egyéb mulasztások az adott munkavállaló részéről. 145.A megtartási bónusznak összhangban kell lennie a 2013/36/EU irányelv 93., 141. és 141b. cikke szerinti követelményekkel és 104. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti felügyeleti hatáskörökkel, ami olyan helyzethez vezethet, amelyben a megtartási bónusz csökkentése – akár nullára történő csökkentése – válhat szükségessé, a maximálisan felosztható összegtől és az illetékes hatóságok által megszabott egyéb korlátozásoktól függően. 146. Annak értékelésekor és mérlegelésekor, hogy helyénvaló -e a megtartási bónusz azonosított munkavállalók számára történő megállapítása, az intézmények és az illetékes hatóságok l egalább a következőket figyelembe vehetik:
147. A megtartási bónusznak olyan meghatározott feltételeken kell alapulnia, amelyek eltérnek a változó javadalmazás más részeire alkalmazott teljesítményfeltételektől, és valamilyen megtartási feltételt és meghatározott teljesítményfeltételeket foglalnak magukban. A megtartási bónusz meghatározott feltételeinek el kell vezetniük a megtartási célkitűzés megvalósulásához (azaz a munkavállaló előre meghatározott időn át vagy egy bizonyos eseményig az intézménynél való megtartásához). A meghatározott teljesítményfeltételeknek olyan feltételeket kell magukban foglalniuk, amelyek összefüggenek azzal a jogos érdekkel, amely miatt a munkavállalót célszerű megtartani, valamint a munkavállalók magatartásával, és összeegyeztethetőnek kell lenniük a 145. bekezdésben foglalt rendelkezésekkel. A megtartási bónuszok nem vezethetnek olya n helyzethez, hogy megszűnjön a munkavállaló teljesítménnyel összefüggő változó javadalmazásából és a megtartási bónuszból álló teljes változó javadalmazása és az egyén, az érintett szervezeti egység teljesítménye és az intézmény általános eredményessége k özötti, a 92. cikk (2) bekezdése g) pontjának ii. alpontjában és 94. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt összefüggés. 148.A megtartási bónuszok nem állapíthatók meg csupán a nem megfelelő teljesítmény vagy az intézmény pénzügyi helyzete miatt ki nem fizetett teljesítményalapú javadalmazás kompenzálása céljából. 149. A megtartási bónuszok változó javadalmazást képeznek, és azoknak ezért – ha azonosított munkavállalók számára állapítják meg őket – meg kell felelniük a változó javadalmazásra vonatkozó, a 2013/36/EU irányelv 94. cikkében foglalt követelményeknek, ideértve a változó és a rögzített javadalmazás közötti maximális arányt, az utólagos kockázati kiigazítást, az instrumentumokban történő kifizetést, a halasztást, a megtartást, a malust és a visszakövetel ést. 150. A változó és rögzített javadalmazás közötti arány kiszámításakor a megtartási bónuszt változó javadalmazásként kell figyelembe venni. Függetlenül attól, hogy a megtartási bónuszt csak a megtartási időszak végén állapítják meg, a megtartási bónuszt a j avadalmazás változó és rögzített összetevői közötti arány kiszámításában az alábbiakban meghatározott módszerek egyikét követve figyelembe kell venni:
1. Áttekintés
1.1 Hivatkozások1.2 Azonosított követelmények1.3 Kapcsolódó szabványok2. Azonosított követelmények
3. Kapcsolódó szabványok
|