(ii) Kockázati mutatók és kategóriák súlyozása

A betétbiztosítási rendszernek egy adott kockázati mutató minden egyes értékéhez 0-tól 100-ig terjedő egyedi kockázati pontszámot (IRS) kell rendelnie, ahol 0 a legalacsonyabb, 100 a legmagasabb kockázatot jelöli. Az egyes IRS-ek kiszámításához a betétbiztosítási rendszer alkalmazhatja akár a „résztartományok módszerét”, akár a „mozgóskála -módszert”.

A küszöbértékek kalibrálásához a betétbiztosítási rendszernek szakértői megítélést kell alkalmaznia, de minden esetben tiszteletben kell tartania az alábbi minimális küszöbértékeket:

• a. A tőkeáttételi mutató, az elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutató, a likviditásfedezeti ráta és a nettó stabil forrásell átottsági ráta esetében, ha a tagintézet mutatójának értéke alacsonyabb, mint az 575/2013/EU rendelet 92. cikkének (1) bekezdése, valamint 412. és 413. cikke szerint alkalmazandó szabályozói követelmény minimum értéke, akkor a megfelelő egyedi kockázati pontszámnak (IRS) 100-nak kell lennie.
• b. A tőkefedezeti mutató esetében, ha a tagintézet mutatójának értéke 100% alatt van, akkor a megfelelő egyedi kockázati pontszámnak (IRS) 100 -nak kell lennie.
• c. A teljes kockázati kitettségérték és az összes eszköz aránya, valamint a biztosított betétek/meg nem terhelt eszközök aránya esetében, ha a tagintézet mutatójának értéke meghaladja a 100% - ot, akkor a megfelelő egyedi kockázati pontszámnak (IRS) 100 -nak kell lennie.

A „résztartományok” módszerének alkalmazása az egyedi kockázati pontszám (IRS) esetében

A „résztartományok” módszerében a betétbiztosítási rendszer rögzített számú kockázati osztályt (résztartományt) határoz meg egy adott kockázati mutatóra vonatkozóan úgy, hogy a résztartományok száma m inimum kettő legyen. A résztartományok számát a betétbiztosítási rendszernek úgy kell meghatároznia, hogy az tükrözze a megfelelő kockázati mutató alapján értékelésre kerülő, különböző szintű, a tagintézetek által jelentett kockázatokat (pl. magas, közepes, alacsony kockázat).

A „j” kockázati mutató minden egyes résztartományára vonatkozóan a betétbiztosítási rendszernek meg kell határoznia a kockázati mutató „A” értékének felső és alsó határértékét oly módon, hogy a hasonló kockázati szintű tagintézeteket ugyanabba a résztartományba lehessen besorolni. A résztartományok határértékeit a betétbiztosítási rendszernek vagy relatív, vagy abszolút alapon kell meghatároznia, ahol:

• a. Relatív alap alkalmazása esetén a betétbiztosítási rendszernek egyenletesen kell elosztania a tagintézeteket a résztartományok között. A résztartományok határértékeit a betétbiztosítási rendszer az ugyanabba a résztartományba eső tagintézetek kockázati mutatója „A” értékének meghatározását követően állapítja meg.
• b. Abszolút alap alkalmazása esetén a betétbiztosítási rendszernek úgy kell meghatároznia a résztartományok határértékeit, hogy azok tükrözzék azt, hogy e határértékeken belül a kockázati mutató valamennyi „A” értéke hasonló kockázati szintet képvisel, és hogy minden hasonló kockázat i szintű tagintézet ugyanabba a résztartományba kerül.

A résztartományok számát és határértékeit a betétbiztosítási rendszernek úgy kell meghatároznia, hogy a tagintézetek között elegendő és érdemi különbségtételt biztosítson. A betétbiztosítási rendszernek kerülnie kell a résztartományok számának és határértékeinek oly módon való kalibrálását, hogy egyes tagintézetek – annak ellenére, hogy egy adott kockázati mutató által mért kockázati szintek tekintetében jelentős eltéréseket mutatnak – ugyanabba a résztartományba kerüljenek besorolásra.

A legmagasabb résztartományra a betétbiztosítási rendszernek nem kell megállapítania felső határértéket, és nem kell megállapítania alsó határértéket a legalacsonyabb résztartományra vonatkozóan.

Egy adott kockázati mutató minden egyes résztartományához a betétbiztosítási rendszernek hozzá kell rendelnie a megfelelő egyedi kockázati pontszámot (IRS -t). A legnagyobb kockázatú résztartományhoz a betétbiztosítási rendszernek 100 értékű egyedi kockázat i pontszámot kell hozzárendelnie, a legkevésbé kockázatos résztartomány esetében pedig 0 értékűt. A betétbiztosítási rendszer eltérhet ettől a szabálytól olyan kockázati mutatók esetében, amelyek csak két lehetséges értéket vehetnek fel, és ezek közül az e gyik átlagos kockázati szintet képvisel. Ha a betétbiztosítási rendszer úgy dönt, hogy él ezzel a lehetőséggel, akkor az átlagos kockázati szintet képviselő résztartományhoz 50 értékű egyedi kockázati pontszámot (IRS) kell rendelnie, míg a másik résztartományhoz rendelt IRS értékének vagy 100- nak, vagy 0 -nak kell lennie.

A „mozgóskála - módszer” alkalmazása az egyedi kockázati pontszám (IRS) esetében

Ennél a módszernél a betétbiztosítási rendszernek minden „I” intézmény és minden „j” kockázati mutató esetében egyedi kockázati pontszámot kell kiszámítania a kockázati mutató „A” értéke alapján. A betétbiztosítási rendszernek minden egyes mutató esetében meg kell határoznia egy felső határértéket ( ) és egy alsó határértéket ( ). Ha a mutató értéke a meghatározott határértékek közé esik, akkor 𝑎𝑎 𝑗𝑗 a betétbiztosítási rendszernek 𝑏𝑏 𝑗𝑗 az egyedi kockázati pontszám (IRS) értékét 0 és 100 között kell megállapítania, az alábbi két képlet szerint:

• a. Amennyiben egy magasabb mutatóérték magasabb kockázatot jelez, és a mutató me ghaladja az „ ” felső határértéket, akkor a betétbiztosítási rendszernek 100 -ként kell rögzítenie az IRS értékét. 𝑎𝑎 𝑗𝑗 Hasonlóképpen, ha a mutató értéke a „ ” alsó határérték alatt van, akkor a betétbiztosítási rendszernek 0-ként kell rögzítenie az IRS 𝑏𝑏 𝑗𝑗 értékét. A vonatkozó képlet az alábbi:

ahol j = „j” mutató, 𝐼𝐼𝐶𝐶𝐼𝐼 melynek 𝑖𝑖𝑗𝑗 = ⎩ ⎧ ⎪ ⎨ ⎪ értéke 100 0 𝐴𝐴 𝑎𝑎 𝑖𝑖𝑗𝑗 𝑗𝑗 1 −𝑏𝑏 −𝑏𝑏 - től 𝑗𝑗 𝑗𝑗 „m” ∗ 100, -ig terjed. ℎ𝑎𝑎𝑏𝑏 ℎ𝑎𝑎 ℎ𝑎𝑎 𝑗𝑗 𝐴𝐴 𝐴𝐴 ≤ 𝑖𝑖𝑗𝑗 𝑖𝑖𝑗𝑗 𝐴𝐴 < > 𝑖𝑖𝑗𝑗 𝑏𝑏 𝑎𝑎 ≤ 𝑗𝑗 𝑗𝑗 𝑎𝑎 𝑗𝑗

• b. Hasonlóképpen, ha egy alacsonyabb mutató magasabb kockázatot jelez, és a mutató a „ ” alsó határérték alatt van, akkor a betétbiztosítási rendszernek 100 -ként kell rögzítenie 𝑏𝑏 𝑗𝑗 az IRS értékét. Ennek megfelelően, ha a mutató értéke az „ ” felső határérték felett van, akkor a betétbiztosítási rendszernek az IRS értékét 0-ként kell rögzítenie. 𝑎𝑎 𝑗𝑗 A vonatkozó képlet az alábbi:

A betétbiztosítási rendszernek 𝐼𝐼𝐶𝐶𝐼𝐼 𝑖𝑖𝑗𝑗 = minden ⎩ ⎧ ⎪ ⎨ ⎪ egyes 𝑎𝑎 0 𝑎𝑎 100 𝑗𝑗 𝑗𝑗 −𝐴𝐴 −𝑏𝑏 kockázati 𝑖𝑖𝑗𝑗 𝑗𝑗 ∗ 100, mutató ℎ𝑎𝑎 ℎ𝑎𝑎 ℎ𝑎𝑎𝑏𝑏 𝐴𝐴 𝐴𝐴 𝑗𝑗 𝑖𝑖𝑗𝑗 𝑖𝑖𝑗𝑗 esetében ≤ > < 𝐴𝐴 𝑎𝑎 𝑏𝑏 𝑖𝑖𝑗𝑗 𝑗𝑗 𝑗𝑗 ≤ 𝑎𝑎 úgy 𝑗𝑗 kell kalibrálnia az „ ”

felső határértéket és a „ ” alsó határértéket, hogy a tagintézetek között elegendő és érdemi 𝑎𝑎 𝑗𝑗 különbségtételt biztosítson 𝑏𝑏 𝑗𝑗 ′ . A betétbiztosítási rendszernek kerülnie kell a felső és az alsó határértékek olyan módon való kalibrálását, hogy minden tagintézet – egy adott kockázati mutató által mért területen fennálló jelentős különbségek ellenére – mindig az alsó határérték alá vagy a felső határérték fölé essen.