III. cím – A hatáskörrel rendelkező hatóságokkal szemben támasztott követelmények az 575/2013/EU rendelet 243. cikke (4) bekezdésének és 244. cikke (4) bekezdésének alkalmazása esetén, valamint az 575/2013/EU rendelet 243. cikke (2) bekezdésének és

A hitelkockázat-átruházás jelentőségének értékelése

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak értékelniük kell az értékpapírosítást kezdeményező intézmény által az értékpapírosítással kapcsolatosan biztosított dokumentációt és bizonyítékokat annak megállapítása érdekében, hogy sor került-e a hitelkockázat harmadik felekre történő arányos mértékű átruházására, és további információkat kell kérniük, ha erre az értékelés elvégzéséhez szükség van. A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak adott esetben többek között a következő tényezőkre külön figyelmet kell fordítaniuk:

• a. az értékpapírosított kitettségek tekintetében az értékpapírosítás előtt kiszámított kockázattal súlyozott kitettségértékek és – adott esetben – várható veszteségértékek, valamint az értékpapírosítást kezdeményező intézmény által az értékpapírosítás után átruházott és megtartott ügyletrészsorozatok megfelelő értékei;
• b. az 575/2013/EU rendelet 243. cikkének (4) bekezdése és 244. cikkének (4) bekezdése szerinti, jelentős kockázat átruházását bizonyító értékpapírosítást kezdeményező intézmények tekintetében az annak bizonyítására használt módszerek, hogy az átruházott hitelkockázat arányos a tőkekövetelmények lehetséges csökkentésével;
• c. amennyiben az értékpapírosítást kezdeményező intézmény belső modelleket használt annak bizonyítására, hogy jelentős hitelkockázat átruházására került sor, az, hogy ezek a modellek kellően megbízhatóak-e, illetve amennyiben külső modelleket használtak fel, az, hogy ezeket a modelleket integrálták-e az értékpapírosítást kezdeményező intézmény szabályszerű folyamataiba, és hogy az értékpapírosítást kezdeményező intézmény kellően ismeri-e a modell működésének módját és annak mögöttes feltevéseit;
• d. amennyiben az értékpapírosítást kezdeményező intézmény az alapul szolgáló eszközcsoportot illetően meghatározott stresszhelyzeti feltevéseket alkalmazott, ezeknek a feltevéseknek az alkalmassága, és hogy ezek a feltevések és az eredményül kapott előre jelzett veszteségek hogyan viszonyulnak a felügyeleti stressztesztekhez használt feltevésekhez és az ilyen adatok más empirikus forrásaihoz, így a hitelminősítő intézmények adataihoz.

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak mérlegelniük kell, hogy az értékpapírosítást kezdeményező intézmény kellő ismeretekkel rendelkezik-e az alapul szolgáló eszközökkel kapcsolatban ahhoz, hogy megfelelően el tudja végezni a hitelkockázat átruházásának elemzését, és azt is mérlegelnie kell, hogy fennáll-e a portfólióban olyan egyedi kockázat, amelyet az értékpapírosítást kezdeményező intézmény hitelkockázat-minősítése vagy tőkeszámításai nem vettek figyelembe. Az egyedi kockázatot a standard „alapeseti” forgatókönyvnél óvatosabb feltevések szerint kell figyelembe venni. Ezen óvatosságnak, amely adott esetben „stresszhelyzeti” forgatókönyvnek felelhet meg, az idioszinkratikus kockázat megragadására kell törekednie.

Abban az esetben, ha az értékpapírosítást kezdeményező intézmény az értékpapírosítás utáni tőkekövetelményeinek meghatározásához a felügyeleti képletre támaszkodik, a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak azt kell vizsgálniuk, hogy az értékpapírosítást kezdeményező intézmény megtartott értékpapírosítási pozíciói utáni tőkekövetelmények mennyire érzékenyek a mögöttes IRB-paraméterek változásaira. Ha a megtartott értékpapírosítási pozíciókra vonatkozó tőkekövetelmények nagymértékben érzékenyek e paraméterek kismértékű változásaira, kisebb a valószínűsége annak, hogy a hitelkockázat arányos átruházására került sor.

Strukturális jellemzők értékelése

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak értékelniük kell, hogy fennállnak-e valamely ügyletben olyan strukturális elemek, amelyek alááshatják a hitelkockázat harmadik felekre történő állítólagos átruházását, úgymint opcionális lehívások vagy egyéb szerződéses megállapodások, amelyek a hagyományos értékpapírosítások esetében növelik annak a valószínűségét, hogy az eszközök vissza fognak kerülni az értékpapírosítást kezdeményező intézmény mérlegébe, illetve szintetikus értékpapírosítások esetében növelik annak a valószínűségét, hogy a hitelkockázati fedezet az ügylet lejárata előtt meg fog szűnni.

A hagyományos értékpapírosítások esetében csak az alábbi, kezdeményező intézménynek biztosított vételi opciókat nem kell a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak úgy tekinteniük, hogy károsak a hitelkockázat tényleges átruházásának elérésére nézve, feltéve hogy ezek a vételi opciók nem jogosítják fel az értékpapírosítást kezdeményező intézményt arra, hogy hasznának realizálása céljából visszavásárolja az átruházás kedvezményezettjétől a korábban átruházott kitettséget, vagy nem kötelezik az értékpapírosítást kezdeményező intézményt az átruházott hitelkockázat újbóli vállalására:

• a. szabályozási jellegű vételi opciók vagy adózási jellegű vételi opciók, amelyek csak a jogi vagy szabályozási keret olyan változásai esetén gyakorolhatók, amelyek hatással vannak az érintett értékpapírosítási ügylet szerződéses viszonyának tartalmára, vagy amelyek érintik az érintett értékpapírosítási ügyletből az ügyletben részt vevő bármely fél által nyert hasznok elosztását;
• b. az 575/2013/EU rendelet 243. cikke (5) bekezdésének f) pontjában említett feltételeknek megfelelő rendező vételi opciók.

A szintetikus ügyletek esetében a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak nem kell vizsgálniuk az 5. pont 2. alpontjában az a) szakaszban vagy az 5. pont 2. alpontjában a b) szakaszban meghatározott kritériumoknak eleget tevő vételi opciókat.

Ezenkívül, a bizonytalanság elkerülése érdekében, hagyományos értékpapírosítás esetében az értékpapírosítási befektetőknek adott opciókat – a csak az értékpapírosítást kezdeményező intézmény szerződésszegése esetén gyakorolható opciók kivételével – a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak úgy kell tekinteniük, hogy azok megakadályozzák az értékpapírosítást kezdeményezőt a hitelkockázat tényleges átruházásának elérésében.

Szintetikus értékpapírosítások esetén az értékpapírosítási befektetőknek vagy hitelkockázati fedezetnyújtóknak adott olyan opciókat, amelyek csak az ügyletben részt vevő más felek szerződésszegései esetében gyakorolhatók, a hatáskörrel rendelkező hatóságok nem tekinthetik úgy, mintha azok megakadályoznák az értékpapírosítást kezdeményező intézményt abban, hogy elérje a hitelkockázat tényleges átruházását, feltéve hogy teljesülnek az 575/2013/EU rendelet 244. cikke (5) bekezdésének c) pontjában foglalt követelmények. A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak az értékpapírosítási befektetőknek vagy hitelkockázati fedezetnyújtóknak adott minden egyéb opciót értékelniük kell, mivel azok a lejárati eltérések miatt pótlólagos tőkekövetelményeket eredményezhetnek.

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak vizsgálniuk kell, hogy az értékpapírosítást kezdeményező intézmény a múltban visszavásárolt-e ügyleteket a befektetők védelme érdekében, és hogy a kockázat tényleges átruházásának biztosítása érdekében az értékpapírosítást kezdeményező intézmény követte-e az 575/2013/EU rendelet 248. cikkében meghatározott, burkolt támogatásra vonatkozó szabályokat.

Amennyiben az ügyletek feltöltési időszakokat foglalnak magukban, a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak mérlegelniük kell az alapul szolgáló csoportban szereplő eszközök elismerhetőségi kritériumait, és figyelembe kell venniük az elismerhető eszközök minimális és maximális hitelminőségét, továbbá vizsgálniuk kell, hogy a kockázat tényleges átruházásának biztosítása érdekében az eszközök az értékpapírosítást kezdeményező intézmény hitelkockázatának növelése mellett, a befektetők veszteségektől való megóvása érdekében behelyettesíthetők-e a struktúrába.

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak vizsgálniuk kell, hogy az ügyletek az értékpapírosítás kezdeményezésekor nem tartalmaznak-e olyan beágyazott mechanizmust, amely idővel aránytalanul csökkenti az értékpapírosítást kezdeményező intézmény által harmadik felekre átruházott hitelkockázat értékét. 6. A hitelkockázati fedezet és az alapul szolgáló eszközök közötti eltérések szintetikus értékpapírosítások esetén

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak meg kell vizsgálniuk, hogy fennállnak-e lejárati vagy devizanem-eltérések a nyújtott fedezet és az alapul szolgáló eszközök között. A fedezet lejáratának vizsgálatakor a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak azt kell vizsgálniuk, hogy opcionális lehívások vagy más elemek csökkenthetik-e a gyakorlatban a fedezet lejárati idejét, és ez hogyan viszonyul az eszközhalmaz nemteljesítéseinek várható idejéhez.

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak értékelniük kell a lejárati eltéréseket az olyan ügyletek esetén, ahol az eszközhalmazok feltöltődhetnek, mivel az értékpapírosítást kezdeményező intézmények a fedezeti időszak vége felé hosszabb lejáratú eszközöket állíthatnak be pótlásként, növelve ezzel az esetleges lejárati eltérést.

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak értékelniük kell a devizanemből fakadó az olyan ügyletek esetén, ahol az eszközhalmazok a kötelezettségektől eltérő devizanemprofilt tartalmaznak. Amennyiben ilyen eltérések fordulnak elő, a hatáskörrel rendelkező hatóságok véleményével összhangban az elérni kívánt tőkekövetelmény-engedmény esetében prudens „haircut”-ot szükséges alkalmazni. A mérséklő instrumentumok, így a deviza-csereügyletek esetében értékelni kell azok megfelelőségét a kicserélt mérleg, magának a csereügyletnek az időtartama és az esetleges feltételes veszteségviselést kiváltó események szempontjából.

7. Hitelkockázat-fedezeti kérdések szintetikus értékpapírosítások esetén

Amennyiben az értékpapírosítást hitelderivatíva vagy garancia alkalmazásával szintetikusan érik el, a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a hitelkockázati fedezet megfeleljen az 575/2013/EU rendeletben meghatározott összes érintett követelménynek, és biztosítsa a fizetés elégséges bizonyosságát, hogy ne ássa alá a hitelkockázat átruházását. Ha a hitelkockázati fedezet előre rendelkezésre bocsátott, meg kell vizsgálni a biztosítéki megállapodásokat, többek között azt, hogy azok megfelelnek-e az 575/2013/EU rendeletben az előre rendelkezésre bocsátott hitelkockázati fedezet tekintetében meghatározott valamennyi érintett követelménynek. Ha a hitelkockázati fedezet előre nem rendelkezésre bocsátott, a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak mérlegelniük kell, hogy a kellő időben történő fizetés biztosítása érdekében megfelelő megállapodások állnak-e rendelkezésre.

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak meg kell vizsgálniuk a szerzett hitelkockázati fedezet által fedett hitelkockázati eseményeket (pl. hogy az tartalmazza-e az olyan standard hitelkockázati eseményeket, mint a csőd, a fizetés elmulasztása vagy a kölcsönök átütemezése).

Ha a hitelkockázati fedezetnyújtóknak fizetett díjat nem jelenítik meg az értékpapírosítást kezdeményező intézmény eredménykimutatásában, a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak meg kell vizsgálniuk, hogy a hitelkockázati fedezetnyújtóknak kifizetett díjak nem túlzottan magasak-e, ami aláássa a jelentős hitelkockázat átruházását. Ez számos módon, például úgy értékelhető, hogy a kifizetett díjakat összehasonlítják i. az eszközhalmaz hozamával, vagy ii. a fedezet révén fedezett veszteségekkel, vagy iii. a valós piaci rátákkal, vagy iv. e különféle tényezők valamilyen kombinációjával. A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak azt is mérlegelniük kell, hogy az ügyletnek a díjakon kívül vannak-e egyéb elemei, például olyan kiadások, amelyek ténylegesen oly mértékben növelik a nyújtott fedezet költségét, hogy az alá fogja ásni a hitelkockázat átruházását.

Amennyiben a díjakat előre fizetik ki, vagy azokat nem kapcsolják a fedezett vagy máskülönben garantált eszközhalmaz veszteségeihez, a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak vizsgálniuk kell, hogy ez csökkenti-e a hitelkockázat átruházásának mértékét.

8. Jelentős kockázat harmadik felekre történő átruházása

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak értékelniük kell, hogy a jelentős hitelkockázatot olyan módon ruházzák-e át az értékpapírosítást kezdeményező intézményhez nem kapcsolt harmadik felekre, amely alááshatja a hitelkockázat átruházását. A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak a jelentős kockázat átruházására vonatkozó értékelésük elvégzésekor meg kell vizsgálniuk a befektetők vagy hitelkockázati fedezetet nyújtók és az értékpapírosítást kezdeményező intézmény közötti bármely lényeges kapcsolatot, és mérlegelniük kell, hogy az értékpapírosítást kezdeményező intézmény jelentős finanszírozást biztosít-e a harmadik felek számára.

9. Hitelminősítések

Amennyiben az értékpapírosítást kezdeményező intézmény az 575/2013/EU rendelet 261. cikkében meghatározott minősítésen alapuló módszert használja a valamely értékpapírosításból eredő kitettségei utáni tőkekövetelmények kiszámítására, a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak meg kell vizsgálniuk, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok tudomása szerint a kiválasztott hitelminősítő intézmény a minősített eszközosztály tekintetében megfelelő tapasztalattal és szakértelemmel rendelkezik-e.

10. A hitelkockázat átruházásának és a jelentős kockázat átruházásának értékelésére vonatkozó belső politikák

A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak vizsgálniuk kell, hogy az értékpapírosítást kezdeményező intézmény megfelelő belső politikákkal rendelkezik-e, hogy elvégezze a hitelkockázat átruházására és a jelentős kockázat átruházására vonatkozó saját értékelését. Ennek nemcsak az ügylet kezdeti értékelésére kell kiterjednie, amikor az értékpapírosítást kezdeményező intézmény először kéri az értékpapírosított kitettségek kizárását a kockázattal súlyozott kitettségértékek és – adott esetben – a várható veszteségértékek számításából, hanem a jelentős kockázat átruházásának az ügylet időtartama alatti folyamatos értékelését is magában kell foglalnia.