4.3 Az IFRS 9-et alkalmazó hitelintézetekre vonatkozó iránymutatások

Az IFRS 9 5.5.5. bekezdése szerint "amennyiben valamely pénzügyi eszköz hitelkockázata a kezdeti megjelenítéstől a beszámoló fordulónapjáig nem nőtt jelentősen, a gazdálkodó egységnek a 12 havi várható hitelezési veszteséggel megegyező összegen kell értékelnie az adott pénzügyi eszköz elszámolt veszteségét". A hitelintézet az összes hitelezési kitettség várható hitelezési veszteségét mérje, és nulla értékvesztést csak ritka esetben számoljon el, mert a várható hitelezési veszteség értéke különböző valószínűségekkel súlyozott becsült összeg, amelynek minden esetben tükröznie kell a hitelezési veszteség előfordulásának a lehetőségét (lásd: IFRS 9 5.5.17. és 5.5.18. bekezdés). Nulla értékvesztés is előfordulhat, például teljes fedezeti biztosítékkal rendelkező hitelek esetében (bár a hitelintézetnek a biztosítéki érték becslése során tanácsos óvatosan eljárni, mert a biztosítéknak a hitelnyújtás időpontjában megállapított értéke a hitel futamideje alatt változhat).

A hitelintézet a 12 hónapra várható hitelezési veszteség értékeléséhez és méréséhez aktívan álljon hozzá, hogy a hitelkockázat változásait időben azonosítani tudja, és így azokat időben meg is tudja jeleníteni a várható hitelezési veszteségben. A 6. alapelv szerint a 12 hónapra várható hitelezési veszteség mértékének és idejének becslése tükrözze a felső vezetés szakértői hitelbírálatát, és a több lehetséges, valószínűségi súlyokkal összegzett kimenet várható hitelezési veszteség torzítástól mentes becslését reflektálja.

Az IFRS 9 a 12 hónapra várható hitelezési veszteséggel egyenlő összeget "az élettartami várható hitelezési veszteségek olyan részeként" határozza meg, "amely a pénzügyi instrumentummal kapcsolatos, a beszámoló fordulónapja után 12 hónapon belül lehetséges nemteljesítési eseményekből ered".¹⁴ Emiatt a hitelintézetnek figyelembe kell vennie, hogy a 12 hónapra várható hitelezési veszteséggel egyenlő összeg az IFRS 9 B5.5.43. bekezdése szerint nem csupán a következő 12 hónapban várható veszteséget jelenti, hanem a következő 12 hónapban bekövetkező, veszteséget okozó események miatt a hitelezési kitettség vagy kitettségcsoport élettartama alatt várható cash-flow hiányt. A hitelintézet köteles figyelembe venni, hogy az IFRS 9 5.5.9. bekezdése szerint annak értékelése, hogy egy adott pénzügyi eszköz esetében az egész élettartamra vonatkozó várható hitelezési veszteség mérésére kell-e átállni, az annak függvénye, hogy miként változik a pénzügyi eszköz várható élettartama alatt a nemteljesítés kockázata. AZ IFRS 9 szerint bizonyos körülmények között ennek értékeléséhez megváltoztatható a 12 havi nemteljesítés valószínűsége, azonban ez nem minden esetben megfelelő módszer, és különös figyelmet igényelnek az IFRS 9 B5.5.14. bekezdésében bemutatott példák.

¹⁴ Lásd IFRS 9 A függelék: Fogalommeghatározások 15 Az EBH közzétette a nemteljesítés meghatározásának az 575/2013/EU rendelet 178. cikke szerinti alkalmazásáról szóló iránymutatásainak tervezetét.

Az IFRS 9 B5.5.37. bekezdése nem határozza meg a nemteljesítés fogalmát, de hitelintézetet olyan definíció alkalmazására kötelezi, amely összhangban van az érintett pénzügyi instrumentum belső hitelkockázat-kezelése céljából alkalmazott definícióval. Az IFRS 9 B5.5.37 bekezdése emellett azt a megcáfolható feltételezést is tartalmazza, hogy a nemteljesítés legkésőbbi bekövetkezési időpontja a pénzügyi eszköz 90 napos késedelmessége. A nemteljesítés fogalmának számviteli célú meghatározása során a hitelintézet az 575/2013/EU rendelet 178. cikkében a hatósági szempontból megadott meghatározást tekintse irányadónak¹⁵ , amely egyaránt tartalmaz:

• a. egy kvalitatív kritériumot, amely alapján az intézmény azt vélelmezi, hogy az ügyfél valószínűsíthetően nem fogja teljes egészében teljesíteni hitelkötelezettségeit az intézmény, annak anyavállalata vagy valamely leányvállalata felé, hacsak az intézmény nem folyamodik visszkeresethez a biztosíték lehívása érdekében ("nemfizetést valószínűsítő" esemény); és
• b. egy objektív mutatót, ahol "az ügyfél az intézménnyel, anyavállalattal vagy bármely leányvállalatával szembeni jelentős hitelkötelezettsége 90 napon túl késedelmes", amely egyenértékű az IFRS 9 B5.5.37. bekezdésébe foglalt megcáfolható feltételezéssel.

Az 575/2013/EU rendelet 178. cikk (1) bekezdése alapján egy adott ügyfél nemteljesítését akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha 4(a) és (b) albekezdésben írt kritériumok közül valamelyik vagy mindkettő bekövetkezik. Ebben az összefüggésben a hitelintézet az ügyfélre vonatkozó "nemfizetését valószínűsítő" esemény szerint még azt megelőzően azonosítsa a nemteljesítést, mielőtt a kitettség a 90 napos kritérium alapján késedelmessé válik. A hatósági célú megközelítésnek megfelelően a nemfizetést valószínűsítő elemeknek az 575/2013/EU rendelet 178. cikk (3) bekezdésében megadott listáját tanácsos úgy megvalósítani, hogy a későbbiekben likviditási hiányt okozó, nemfizetést valószínűsítő események időben kimutathatóak legyenek. Ami a 4(b) albekezdésben rögzített kritériumot illeti, ugyan az illetékes hatóságok a lakossági és a közszféra jogalanyainak kötelezettségei esetében hatósági célokra a 90 napos időszakot 180 napra emelheti különféle termékek esetében, amennyiben ezt a helyi feltételek alapján megfelelőnek tartják (lásd 575/2013/EU rendelet 178 cikk. (1)(b) albekezdés), ezt a lehetőséget azonban nem szabad az IFRS 9 B5.5.37. bekezdésében rögzített 90 napos megcáfolható feltételezés alóli felmentésként értelmezni az oda tartozó kitettségek tekintetében.

A 12 hónapra várható hitelezési veszteség összegének becsléséhez a hitelintézet vegye figyelembe az iránymutatások fogalommeghatározások c. részében és a 6. alapelvben hivatkozott, a kockázatokat befolyásoló észszerű és indokolható szempontokat, különösen az előretekintő információkat, köztük a makrogazdasági tényezőket. A hitelintézet szakértői hitelbírálatra építve vegye figyelembe a hitelintézet hitelkockázatainak felmérését befolyásoló kvalitatív és kvantitatív információkat egyaránt. Az IFRS 9 rendelkezése szerint a 12 hónapra várható hitelezési veszteség összegének méréséhez a jogalanynak nem szükséges kimerítő kutatást végeznie. Ugyanakkor a hitelintézet a várható hitelezési veszteséget befolyásolni képes információkat aktívan építse be, és ne hagyja figyelmen kívül, ne mellőzze az észszerűség határain belül elérhető releváns információkat.

Amikor a hitelintézet a hitelnyújtással nagy hitelkockázattal járó kitettségeket hoz létre (amely e bekezdés összefüggésében nem az IFRS 9 5.5.10. bekezdésében meghatározott "alacsony hitelkockázat" ellentéte), és az értékvesztéseket kezdetben a 12 hónapra várható hitelezési veszteség alapján méri, akkor ezeket a kitettségeket tanácsos kitüntetett figyelemmel kísérnie, és a hitelkockázat jelentős mértékű növekedése esetén időben az élettartamra vonatkozó mérés alá besorolnia, tudomásul véve, hogy a magas kockázatot hordozó kitettségeknél valószínűsíthető a nagyobb volatilitás és a hitelkockázat gyorsabb növekedése.

Még olyan esetekben is, amikor a hitelkockázatban bekövetkezett növekedést nem ítéli jelentősnek, a hitelintézet a hitelkockázat időközben előálló változásainak megfelelően korrigálja a 12 hónapra becsült várható hitelezési veszteséget. Ezeket a korrekciókat még azt megelőzően hajtsa végre, hogy a kitettségek akár egyedi, akár együttes alapon átkerülnek abba a kategóriába, ahol a teljes élettartamra várható hitelezési veszteséget kell mérni, és ehhez vegye figyelembe, hogy a hitelkockázatoknál történt-e átminősítés.

Ahol csoportos minősítés készül, ott az adott csoportba sorolt kitettségek teljesítsék az iránymutatások 3. alapelvében írt követelményeket. Különösen, amikor a hitelintézet számára olyan információ került a birtokába, ami azt jelzi, hogy a hitelezési kitettségek adott csoportjában további vagy másféle szegmentálás szükséges, akkor a csoportot tanácsos alcsoportokra bontani, és a 12 hónapra várható hitelezési veszteségnek megfelelő összeget minden egyes csoportra nézve újra kiszámítani, illetve átmeneti körülmények között átmeneti korrekciót alkalmazni (lásd az iránymutatások 3. alapelvét és az átmeneti korrekció alkalmazásáról ott részletezett követelményeket). Ahol a hitelintézet rendelkezésére álló információ azt jelzi, hogy egy adott alcsoportban a hitelkockázat jelentős mértékben megemelkedett, az alcsoport esetében az élettartamra várható hitelezési veszteséget tanácsos megjeleníteni.

A hitelezési kitettségeket nem tanácsos olyan módon csoportosítani, hogy a besorolás folytán pontatlanná váljon a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének időben történő azonosítása (lásd az iránymutatások 3. és 4. alapelvét a várható hitelezési veszteség besorolására és együttes értékelésére vonatkozó kiegészítő követelményekről).

4.3.2 A hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének értékelése

Az IFRS 9 5.5.4. bekezdése szerint "az értékvesztési követelmények célja az élettartami hitelezési veszteség megjelenítése mindazon pénzügyi eszközre vonatkozóan, amelyek esetében a kezdeti megjelenítés óta jelentősen nőtt a – akár egyedi, akár együttes alapon értékelt – hitelkockázat, figyelembe véve minden észszerű és indokolható információt, köztük az előretekintőeket is."

E megközelítést az a logika diktálja, hogy az üzleti partner hitelképességét, és így a kezdeti megjelenítés időpontjában előrejelzett várható hitelezési veszteséget a hitel árazása arra az időpontra nézve figyelembe veszi. Ebből következik, hogy a hitelkockázatnak a hitelnyújtás utáni emelkedését a felszámított kamatok esetleg nem fedezik, és emiatt a hitelintézetnek tanácsos alaposan megfontolnia, hogy a hitelkockázat jelentős mértékű növekedése bekövetkezett-e.¹⁶ Ha bekövetkezett, akkor a hitelezési kitettséget az élettartamra várható veszteség mérésének tanácsos alávetni.

¹⁶ Az IFRS 9 alapján a jogalanyok kötelesek a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének értékelésében számos tényezőt, köztük akár az árazást is figyelembe venni.

Annak vizsgálatára, hogy egy kitettség esetében jelentősen emelkedett-e a hitelkockázat, és a 12 hónapra illetve az élettartamra várható hitelezési veszteség mérésére a hitelintézetnél működjenek az iránymutatásokban meghatározott alapelveknek megfelelő, megbízható irányítási rendszerek és ellenőrzések. Ha még nem tette volna, a hitelintézet vezessen be olyan rendszereket, amelyek képesek kezelni és szisztematikusan értékelni azt a nagy mennyiségű információt, amely annak megítéléséhez szükséges, hogy egy adott hitelezési kitettségnél vagy a kitettségek bizonyos csoportjainál kimutatható-e a hitelkockázat jelentős mértékű növekedése, és amennyiben igen, ott az élettartamra várható hitelezési veszteséget becsüljék meg. A 2013/36/EU irányelv hatálya alá tartozó anyavállalat és leányvállalat gondoskodjon arról, hogy a csoporton belül a megközelítést következetes alkalmazzák. Ez terjedjen ki különösen olyan folyamatok bevezetésére, amelyek gondoskodnak arról, hogy a különböző joghatóságokra és gazdasági szektorokra vonatkozóan előrejelzett gazdasági feltételeket a hitelintézet felső vezetése felülvizsgálja és jóváhagyja, és arról is, hogy a csoporton belül a feltételek kidolgozásának folyamatai, ellenőrzései és gazdasági feltételezései valamint ezeknek a várható hitelezési veszteséghez való kapcsolása következetes legyen. A következetesség igényét nem tanácsos olyan követelményként felfogni, amely szerint a gyakorlatnak a csoporton belül mindenütt azonosnak kell lennie. Épp ellenkezőleg, a következetes kereteken belül a joghatóságok és termékek között lehetnek, például az adatok rendelkezésre állásától függő különbségek. Ezeket a különbségeket tanácsos alaposan dokumentálni és indokolni.

A hitelintézet bevezetett folyamatai tegyék lehetővé számára, hogy megfelelő időben és holisztikus alapon meg tudja határozni, hogy egy-egy hitelezési kitettség kezdeti megjelenítése óta a hitelkockázat jelentős mértékben megnövekedett, és ezért, mihelyst a hitelkockázat növekedése eléri a jelentős szintet az adott egyedi kitettséget vagy a hasonló hitelkockázati jegyeket mutató kitettségek egy csoportját az IFRS 9 veszteségelszámolási követelményeinek megfelelően átsorolja abba a kategóriába, amelynek esetében az élettartamra várható hitelezési veszteséget méri.

Az IFRS 9 B5.5.17. bekezdése a kezdeti megjelenítés óta jelentős növekedést mutató hitelkockázatokra vonatkozóan megjegyzi, hogy a ennek a döntésnek a meghozatalához az információk széles körét kell figyelembe venni. Tágan értelmezve ez felöleli a makrogazdasági feltevésekre vonatkozó információkat, egy-egy hitelfelvevő vagy közös hitelkockázati jegyeket mutató hitelfelvevői csoport esetében releváns gazdasági szektort és földrajzi régiót, valamint a hitelfelvevőre jellemző stratégiai, működési és egyéb sajátosságokat. Kritikus szempont, hogy az aktuális feltételekre vonatkozó információk és a historikus adatok mellett a kötelezettség kiterjed az indokolatlan költség és erőfeszítés nélkül beszerezhető észszerű és indokolható előretekintő információk figyelembe vételére is (lásd még az iránymutatások 131. bekezdését a felhasználandó információk köréről).

Az IFRS 9 követelményei szerint a hitelintézet az elszámolt értékvesztések időben történő megjelenítése érdekében:

• a. gyűjtse a hitelezési kitettségeinek és hitelportfóliójának a hitelkockázatát befolyásoló főbb tényezők adatait és előrejelzéseit; és
• b. legyen képes minden egyes hitelezési kitettsége és hitelportfóliója esetében a hitelkockázatot számszerűsíteni ezeknek az adatoknak és előrejelzéseknek az alapján.

Az IFRS 9 B5.5.2 bekezdése szerint az élettartami várható hitelezési veszteségek megjelenítésére elvárhatóan általában a pénzügyi instrumentum késedelmes tétellé válása előtt kerül sor, és a hitelkockázat "tipikusan már a pénzügyi instrumentum késedelmes tétellé válása, illetve más hitelfelvevő-specifikus követő tényezők (például módosítás vagy átstrukturálás) észlelése előtt jelentősen megnő". Ezért a hitelintézet elemzéseiben vegye figyelembe azt a tényt, hogy a hitelezési veszteségeket meghatározó tényezők gyakran jóval (azaz hónapokkal, és egyes esetekben akár évekkel) azelőtt romlani kezdenek, mielőtt az érintett hitelezési kitettségekben a késedelemre vonatkozóan bármiféle objektív tény megjelenik. A hitelintézet tartsa szem előtt, hogy a késedelemre vonatkozó adatok általában visszatekintő jellegűek, és önmagukban ritkán alkalmasak a várható hitelezési veszteség megközelítésének megvalósítására. Például, a lakossági portfóliókban a makrogazdasági tényezőkben és a hitelfelvevő releváns ismérveiben beálló negatív fejlemények általában már jóval azelőtt a hitelkockázat szintjének emelkedésével járnak, mielőtt mindez a követő információból, például a késedelemből nyilvánvalóvá válik.

Ezért az IFRS 9 céljainak stabil eléréséhez a hitelintézet vegye tekintetbe, hogy az észszerű és támogatható információk alapján hogyan hatnak a makrogazdasági tényezők és a hitelfelvevői ismérvek a portfólió hitelkockázatára. Ennek érdekében a hitelintézet a múltban ismétlődő minták és az aktuális trendek részletes elemzését végezze el először, amelynek révén a hitelkockázatot befolyásoló legjelentősebb tényezőket lehet azonosítani. A szakértői hitelbírálat segítse elő azoknak az aktuális és előrejelzett feltételeknek a beépítését, amelyek valószínűleg érinteni fogják a kockázatokat befolyásoló tényezőket, a várt cash-flow hiányokat és ebből adódóan a veszteségre vonatkozó elvárásokat.

A hitelintézet ne csak az egyedi kis hitelekből képzett portfóliókat, például a hitelkártya kitettségeket vesse alá ilyen elemzésnek, hanem a nagy egyedileg kezelt hitelezési kitettségeket is. Például egy nagy kereskedelmi ingatlanhitel esetében a hitelintézet vegye figyelembe azt, hogy a kereskedelmi ingatlanok piaca számos joghatóságban érzékeny az általános makrogazdasági környezetre, és annak eldöntésére, hogy jelentős mértékben megnövekedett-e a hitelkockázat, fontolja meg olyan információk használatát, mint például a kamatszint és az üresen álló bérlemények aránya.

A hitelintézetnek legyen alaposan kidolgozott kritériumokat tartalmazó világos szabályzata arról, mit jelent a hitelkockázat "jelentős" mértékű növekedése a különféle típusú hitelezési kitettségek esetén. A hitelintézet ezeket a kritériumokat a megközelítések és fogalommeghatározások helytálló voltának indoklásával együtt az IFRS 7 Pénzügyi instrumentumok: közzétételek , 35F bekezdése szerint tegye közzé. Az IFRS 9 5.5.9 bekezdése azt a követelményt fogalmazza meg, hogy amikor a gazdálkodó egység a hitelkockázat jelentős mértékű növekedését értékeli, "a várható hitelezési veszteségek összegének változása helyett a pénzügyi eszköz várható élettartama alatt bekövetkező nemteljesítés kockázatának változását kell alkalmaznia". Ilyen célokra a hitelintézet ezt az értékelést a nemteljesítés kockázatának megvalósulása és nem a várható hitelezési veszteség szempontjából (azaz a hitelkockázatot enyhítő tényezők, például a biztosítékok vagy a garanciák hatásainak figyelembe vétele előtti állapotot alapul véve) végezze.

Amikor a hitelintézet kialakítja, hogy milyen megközelítést alkalmaz a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének meghatározására, (az értékelt pénzügyi instrumentum szempontjából releváns mértékben) vegye figyelembe az IFRS 9 B.5.5.17 bekezdésének a)-p) pontjában bemutatott mind a 16 mutatócsoportot, továbbá vizsgálja meg, van-e még olyan egyéb információ is, amelyet tanácsos figyelembe vennie. A mutatóknak ezt a felsorolását nem tanácsos (sem az IFRS 9, sem a jelen iránymutatások esetében) ellenőrző listaként értelmezni. Egyes mutatók relevanciája nagyobb lehet, mint más mutatóké annak értékelésében, hogy a hitelezési kitettség egy adott típusa a hitelkockázat jelentős mértékű növekedését mutatja-e. Ugyanakkor a hitelintézet különös gonddal igyekezzen elkerülni annak a kockázatát, hogy a hitelkockázat jelentős mértékű növekedését annak tényleges előfordulása ellenére sem igazolja azonnal. Különösen, a hitelintézet ne korlátozza a hitelkockázat jelentős mértékű növekedését olyan helyzetekre, amikor az előrejelzések szerint a pénzügyi instrumentum értékvesztetté fog válni (tehát az IFRS 9 követelmények harmadik fázisába kerül). Pontosabban, az adósok esetében a hitelkockázat annak ellenére is mutathat jelentős mértékű növekedést, hogy bármiféle bizonyíték lenne arra nézve, hogy a kapcsolódó hitelezési kitettségek valószínűleg értékvesztetté válnak. A hitelkockázat jelentős mértékű növekedése, mint tény nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nemteljesítés valószínű, hanem csupán azt, hogy a kezdeti megjelenítés időpontjához képest valószínűbbé vált. Ezt a szempontot hangsúlyozza az IFRS 9 modelljének szimmetriája is: a hitelezési kitettségek átkerülhetnek abba a kategóriába, ahol a hitelintézet az élettartami várható hitelezési veszteséget méri, majd később onnan visszasorolhatók a 12 hónapra várható hitelezési veszteség mérése alá, ha már nem érik el a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésére vonatkozó küszöböt.

A hitelintézet a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének értékelése során vegye figyelembe különösen a következő, nem teljeskörűen felsorolt mutatókat:

• a. a hitelintézet felső vezetése által hozott döntés, hogy amennyiben az adatszolgáltatás időpontjában egy létező hitelezési kitettség megújul, a hitelezési kitettség árából a kitettség hitelkockázatát tükröző elemnek jelentősen magasabbnak kell lennie annál, amekkora a hitelnyújtás tényleges időpontjában volt, mert az adott hitelfelvevő vagy hitelfelvevői kategória hitelkockázata a kezdő időpont óta megemelkedett;
• b. a hitelintézet felső vezetése által hozott döntés, miszerint az a már korábbi hitelnyújtásokhoz hasonló új hitelezési kitettségek esetében az előbbiek hitelkockázatában a kezdeti megjelenítés óta bekövetkezett változások miatt erősíteni kell a biztosítékokra és/vagy kovenánsokra vonatkozó követelményeket;
• c. egy elismert hitelminősítő rontja a hitelfelvevő minősítését, vagy az a hitelintézet belső hitelminősítő rendszere szerint gyengül;
• d. az egyedi monitoring és felülvizsgálat tárgyát képző teljesítő hitelezési kitettségek esetében olyan belső hitelkockázat-értékelési összefoglaló/hitelminőség mutató, amely a kezdeti megjelenítés óta gyengült;
• e. a hitelkockázatot meghatározó jelentős tényezők romlása (pl. jövőbeli likviditás) egy egyedi ügyfél (vagy ügyfelek állománya) esetén; és
• f. módosítások elvárása pénzügyi nehézségek miatt, ideértve a 2015/227/EU rendelet szerint a hitelezői türelem körébe tartozó eseteket.

Ugyan az IFRS 9 végrehajtásának lehetőség szerint tanácsos tükröznie a hitelkockázat-kezelési gyakorlatokat, bizonyos estekben ez nem lenne megfelelő. Ha például a hitelintézet a különösen jó vagy rossz hiteleket kivéve a legtöbb hitelezési kitettségét a hitelkockázattól függetlenül azonos módon kezeli, a hitelezési kitettség kezelésének módja valószínűleg nem mutatja ki megbízható módon a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének eseteit.

Amikor a hitelintézet azt értékeli, hogy egy hitelezési kitettség estében a hitelkockázat jelentős mértékben növekedett-e, vegye figyelembe az alábbi tényezőket is, amelyek a hitelintézet vagy a hitelfelvevő működési környezetével kapcsolatosak:

• a. adott hitelfelvevő vagy a hitelfelvevők egy csoportja szempontjából releváns makrogazdasági kilátások romlása. A makrogazdasági értékelések legyenek elég széleskörűek, tehát terjedjenek ki az állami, a vállalati, a lakossági és egyéb típusú hitelfelvevők szempontjából releváns tényezőkre. Továbbá, az értékelések foglalkozzanak makrogazdasági teljesítménynek a joghatóságon belüli releváns térségi különbségeivel¹⁷ ; és
• b. romlanak annak a szektornak vagy azoknak az iparágaknak a kilátásai, ahol a hitelfelvevő a tevékenységét folytatja.

¹⁷ Lásd az iránymutatások 6. elvét az előretekintő információk, így a makrogazdasági tényezők figyelembe vételéről.

A hitelkockázatot befolyásoló tényezők pontos azonosítása és a köztük és a hitelkockázat között fennálló összefüggések megbízható bemutatása kritikusnak tekintendő, hiszen a hitel egy-egy kvalitatív jellemzőjének látszólag apró változása akár a nemteljesítési kockázat növekedését megelőző indikátor lehet. Továbbá az IFRS 9 5.5.9 bekezdése alapján a kezdeti megjelenítéskor fennálló nemteljesítési kockázattól függ, hogy a hitelkockázat változása a kezdeti megjelenítés óta jelentős mértékű volt-e. Ha e tekintetben a hitelintézet a PD értéket használja a fennálló nemteljesítési kockázat változásának azonosítására, akkor vegye figyelembe, hogy mennyire jelentős (avagy milyen mértékben fluktuál) a PD értéknek a kezdeti megjelenítéskor felvett PD értékhez képest hányadossal kifejezett változása (azaz a PD változása osztva a kezdeti megjelenítéskor felvett PD értékkel) az IFRS 9 B5.5.11. bekezdését is figyelembe véve. Ugyanakkor tanácsos figyelembe venni azt is, hogy milyen jelentős magának a PD értéknek az elmozdulása (azaz mekkora a mérés időpontjában és a kezdeti megjelenítéskor felvett PD értékek különbsége).

A hitelintézetnek meg kell értenie, hogy egy adott leminősítés hány "kategóriára" vonatkozik, mert a PD érték egy kategóriával alacsonyabb besoroláshoz tartozó változása nem feltétlenül lineáris (például egy BB kategóriába sorolt kitettség ötéves nemteljesítési valószínűsége mintegy háromszorosa a BBB kategóriába sorolt kitettséghez képest az aktuális adatok és a bizonyos joghatóságokra vonatkozó elemzések alapján). Továbbá mivel az egy kategóriára kiterjedő elmozdulás jelentősége a bank minősítő rendszerének tagoltságától – és ebből adódóan az egyes kategóriák "szélességétől" – függ, a hitelintézet határozzon meg megfelelő kezdeti szegmentációt annak érdekében, hogy egy-egy szegmensben ne homályosodjon el az adott hitelezési kitettséghez vagy a hitelezési kitettségek egy csoportjához tartozó hitelkockázat jelentős mértékű növekedése. E tekintetben a hitelintézet gondoskodjon arról, hogy a hitelkockázat-minősítési rendszer a hitelkockázatok megkülönböztetésére megfelelő számú kategóriát tartalmazzon. A hitelintézet tartsa szem előtt azt a tényt is, hogy a hitelkockázat jelentős mértékű növekedése akár a hitelminősítési kategória változása előtt is bekövetkezhet.

A hitelintézet vegye figyelembe, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén a fenti 107. és 108. bekezdésben felsorolt tényezők negatív irányú elmozdulása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hitelkockázat jelentős mértékben növekedett. Például előfordulhat, hogy az AA minősítésű hitelezési kitettség nemteljesítési valószínűsége alacsony, és nem is sokkal magasabb, mint egy AAA minősítésű kitettségé. Csakhogy kevés az olyan hitelezési kitettség, ahol a hitelkockázat ennyire nyilvánvalóan alacsony – és ahogy a 110. bekezdés is írja, a nemteljesítési valószínűség érzékenysége a minősítés minőségi romlásával párhuzamosan erősödhet.

A hitelintézet tartsa szem előtt azt is, hogy bizonyos körülmények között ugyan az egyes tényezők negatív irányba mozdulhatnak el, de ezt más tényezők javulása ellentételezheti (lásd az IFRS 9 megvalósításáról szóló útmutatást, 2.példa). Tekintettel arra azonban, hogy mennyire fontos a hitelkockázat jelentős mértékű növekedését feltárni, a hitelintézet vezessen be olyan irányítási és ellenőrzési folyamatokat, amelyek képesek megbízhatóan igazolni, hogy helyes-e egy-egy olyan döntés, miszerint a hitelkockázatra negatívan ható tényezőket a kedvező hatású tényezők ellentételezik.

A hitelintézet vizsgálja meg alaposan, és teljes súllyal vegye figyelembe a hitelintézet vezető testületének vagy felső vezetésének belátása alapján hozott olyan döntéseket, amelyek a hitelkockázat változására utalnak. Ha például a hitelkockázattal kapcsolatos aggodalmak miatt a hitelintézet egy hitelfelvevő vagy egy hitelfelvevői kategória esetében a monitoring szigorítása mellett döntött, nem valószínű, hogy a döntéshozó így intézkedett volna, ha a hitelkockázat növekedését nem tartotta volna jelentősnek.

Amikor a hitelintézet értékelése szerint a hitelkockázat, például a hitelnyújtás időzítése miatt, egy adott üzleti partnerrel szemben fennálló bizonyos kitettségek, de a partnernek nem az összes kitettsége esetében jelentősen növekedett, a hitelintézet gondoskodjon mindazoknak a hitelezési kitettségeknek az azonosításáról, amelyeknél a hitelkockázat jelentős mértékű növekedést mutat.

Amikor a hitelintézet csoportos (pl. a lakossági) alapon értékeli a hitelkockázat jelentős mértékű növekedését, a portfóliók meghatározását rendszeresen vizsgálja meg, és győződjön meg arról, hogy az ezekhez tartozó hitelezési kitettségek a hitelkockázatot befolyásoló tényezőkre adott reakciójuk tekintetében továbbra is hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. A gazdasági feltételek változása miatt új csoportosításra lehet szükség.

Az IFRS 9-nek a kezdeti megjelenítés óta jelentősen megemelkedett hitelkockázat értékeléséről szóló B5.5.1. bekezdése szerint olyan esetekben, amikor nyilvánvaló, hogy a hitelezési kitettségek adott csoportján belül bizonyos kitettségeknél a hitelkockázat jelentős mértékű növekedése következett be, a hitelintézet helyezze át e hitelezési kitettségcsoport egy részhalmazát vagy bizonyos hányadát az élettartami várható hitelezési veszteség mérése alá még akkor is, ha ennek az azonosítása az egyedi hitelezési kitettségek alapján nem lehetséges (lásd IFRS 9, 5. szemléltető példa).

Ha a közös kockázati jellemzők alapján nem lehetséges azoknak a hitelezési kitettségeknek az alcsoportját azonosítani, amelyek esetében a hitelkockázat jelentősen megemelkedett, akkor az IFRS 9 B5.5.6. bekezdésével és az IFRS 9 megvalósításáról szóló útmutatás IE39 bekezdésével összhangban a hitelintézet a teljes csoport megfelelő hányadát helyezze át az élettartami várható hitelezési veszteség mérése alá.

A "jelentős" és "statisztikailag szignifikáns" kifejezések jelentését nem tanácsos azonosnak tekinteni, azaz az értékeléshez a hitelintézet ne kizárólag a kvantitatív elemzés alapján közelítsen. Ha a portfólió nagy számban tartalmaz kis egyedi hiteleket, és a releváns historikus adatok bőségesen rendelkezésre állnak, akkor esetleg részint statisztikai módszerek alkalmazásával is azonosítani lehet a "jelentős" növekedéseket. Egyéb hitelezési kitettségek esetében azonban ez nem megvalósítható.

Nem tanácsos a növekedés "jelentős" voltát abból a szempontból megítélni, hogy az hogyan hat a hitelintézet elsődleges pénzügyi kimutatásaira. A hitelintézet még akkor is végezze el a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének azonosítását és közzétételét, ha a nemteljesítési valószínűsége szempontjából meghatározott hitelkockázat növekedése – például a kitettség biztosítékkal való több mint teljes fedezettsége miatt – valószínűleg nem érinti az elszámolt értékvesztést, hogy képes legyen azokat a növekedéseket is azonosítani és közzétenni, amelyek valószínűleg fontosak azon felhasználók számára, akik a hitelintézet hitelezési kitettségeihez kapcsolódó hitelkockázat lényeges trendjeit igyekeznek megérteni.

Az IFRS 9 5.5.9 bekezdése szerint a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének mérésének alapja a beszámoló időpontjában a kitettségekre kimutatott hitelkockázat összevetése a kezdeti megjelenítéskor megállapított hitelkockázattal. Az IFRS 9 BC 5.161. bekezdése és 6. szemléltető példa ennek az elvnek a standard és nem az alapelv szempontjából kivételes alkalmazását mutatja be egy példán keresztül. A példa szerint a hitelintézet egyes portfóliókra olyan maximális hitelkockázatot állíthat be a kezdeti megjelenítés időpontjában, amely alapján a portfólióra az élettartami várható hitelezési veszteség mérés kezd el vonatkozni akkor, ha a hitelkockázat a beállított maximális szint fölé emelkedik. Ez az egyszerűsítés csak akkor releváns, amikor a kitettséget megfelelő tagolás alapján szegmentálja a hitelintézet, és képes bemutatni, hogy az elemzés megfelel az IFRS 9 alapelveinek. A hitelintézet konkrétan azt legyen képes bemutatni, hogy a portfólióhoz tartozó tételek esetében a hitelminősítési maximum elérése előtt a hitelkockázat jelentős mértékű növekedése nem következett be.

A hitelintézet szigorúan vizsgálja felül azt a megközelítést, amely szerint a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének előfordulását értékeli. A hitelintézet vezető testülete vagy felső vezetése vegye figyelembe, léteznek-e további olyan tényezők, amelyeket a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének értékelésébe a hitelintézeti megközelítés színvonalának emelése érdekében tanácsos lenne bevonni.

A hitelintézetnek óvatosnak kell lennie, nehogy olyan torzított számítási eredmény alakuljon ki, amely az IFRS 9 célkitűzéseinek megvalósulását megakadályozza. Ha a hitelintézet véleménye szerint a megvalósítás során alkalmazott megközelítés valószínűleg torzulást okozott, a hitelintézet a kimutatott torzulás szerint változtassa meg az értékelését, és ezzel biztosítsa a standard célkitűzéseinek elérését (lásd különösen IFRS 9 B5.5.1.-B5.5.6. bekezdése).

Az IFRS 9 az 5.5.12. és a B5.5.25.-B5.5.27. bekezdésben rögzíti, milyen értékelési követelmények vonatkoznak az újratárgyalt vagy módosított hitelezési kitettségek hitelkockázatának jelentős mértékű növekedésére. Konkrétan, ha módosítás történik, de emiatt a pénzügyi eszközt az IFRS 9 szabályai szerint nem vezetik ki, akkor egy gazdálkodó egységnek az alábbiak összehasonlításával kell értékelnie, hogy jelentősen nőtt-e a pénzügyi eszköz hitelkockázata: a) a nemteljesítés bekövetkezésének kockázata a beszámoló fordulónapján a módosított szerződéses feltételek alapján; és b) a nemteljesítés bekövetkezésének kockázata a kezdeti megjelenítéskor az eredeti, módosítás nélküli szerződéses feltételek alapján.

A hitelintézet biztosítsa, hogy a módosítások és az újratárgyalások ne fedjék el a hitelkockázat növekedését, tehát ne vezessenek se a várható hitelezési veszteség alulértékeléséhez, se az élettartami várható hitelezési veszteség szerinti kategóriába való átsorolás csúszásához olyan ügyfelek esetén, akiknek a hitelkockázata jelentősen romlott, illetve emiatt ne kerüljön sor indokolatlan átsorolásra az élettartami várható hitelezési veszteség méréséből a 12 hónapra várható hitelezési veszteség mérésének kategóriájába.

Amikor a hitelintézet azt határozza meg, hogy egy módosított hitelezési kitettség esetében bekövetkezett-e a hitelkockázat jelentős mértékű növekedése, legyen képes bemutatni, és a várható hitelezési veszteség becsült értékeinek kialakítása során vegye figyelembe, hogy az adott módosítás vagy újratárgyalás az eredeti megjelenítés időpontjában fennálló helyzethez képest javította vagy helyreállította a hitelintézet képességét arra, hogy a kamatot és a tőkét behajtsa. A hitelintézet fontolja meg a módosított szerződéses cash-flow-k kérdését és azt is, hogy a módosítások mit jelentenek a hitelezési kitettség jövőbeli hitelkockázata szempontjából (az ügyfél hitelkockázatát figyelembe véve). Többek között az alábbi tényezőket tanácsos megfontolni:

• a. a szerződéses feltételek módosítása vagy újratárgyalása és az ebből adódó cash-flow-k az eredeti módosítatlan szerződéses feltételekhez képest az ügyfél számára előnyösek-e, és gazdasági szempontból hogyan befolyásolja a módosítás az ügyfél képességét az adósság törlesztésére;
• b. azonosíthatók-e olyan tényezők, amelyek alátámasztják azt az értékelést, amelyet a hitelintézet az ügyfél adósságtörlesztési képességéről készített, ideértve a módosításhoz vezető körülményeket és az ügyfél kilátásait a módosításnak köszönhetően, figyelembe véve az aktuális feltételeket, a makrogazdasági előrejelzéseket és annak a szektornak/iparágnak a kilátásait, amelyben az ügyfél a tevékenységét végzi, az ügyfél üzleti modelljét és üzleti (üzletvezetési) tervét, amely felvázolja, mire számít az ügyfél saját teljesítményét, pénzügyi stressztűrő képességét és cash-flow-it illetően; és
• c. az ügyfél üzleti terve megvalósítható-e, végrehajtható-e és a hitelezési kitettség módosított szerződéses feltételei mellett összhangban áll-e a kamatok és a tőke törlesztésére meghatározott ütemezéssel.

Az élettartami várható hitelezési veszteséghez átsorolt, később újratárgyalt vagy módosított, de ki nem vezetett hitelezési kitettségek nem, illetve csak akkor kerülhetnek vissza a 12 hónapra várható hitelezési veszteség mérésének kategóriájába, ha elegendő bizonyíték támasztja alá, hogy a hitelkockázat a hitelezési kitettség élettartama alatt a kezdeti megjelenítés időpontjában fennálló helyzethez képest nem nőtt jelentősen. Például ahol a hitelintézet különféle engedményeket, kamatcsökkentést, a tőke törlesztésére halasztást ad a pénzügyileg nehéz helyzetben levő ügyfeleknek, a hitelezési kitettség az alacsonyabb hitelkockázat jegyeit mutathatja annak ellenére, hogy az ügyfél továbbra is pénzügyi nehézségekkel küzd, és nincs valós kilátás arra, hogy a kitettség fennmaradó élettartama alatt az ütemezés szerint fog törleszteni. Az IFRS 9 B5.5.27. bekezdése szerint "annak bizonyítékai között, hogy az élettartami várható hitelezési veszteségek megjelenítésére vonatkozó kritériumok már nem teljesülnek, szerepelhetnek a módosított szerződéses feltételeknek megfelelő, aktuális és időben történő fizetésre vonatkozó múltbeli adatok. Az ügyfélnek jellemzően következetesen jó fizetési magatartást kell bizonyítania egy adott időszakon keresztül, mielőtt úgy tekintenék, hogy a hitelkockázat csökkent. Az elmulasztott vagy nem teljes körű fizetésekre vonatkozó múltbeli adatok például jellemzően nem törlődnek csupán azáltal, hogy a szerződéses feltételek módosítását követően egy fizetést időben teljesítenek."

4.3.3 Gyakorlati megoldások alkalmazása

Az IFRS 9 több olyan gyakorlati megoldást is tartalmaz, amelyek célja, hogy számos társaság számára csökkentse a bevezetéssel járó terheket, ezzel is elismerve az a tényt, hogy az IFRS 9 standardot különféle gazdálkodó szervezetek fogják alkalmazni, így bankszektoron kívüli gazdálkodó egységek is.

Az alábbi bekezdések a következő gyakorlati megoldásokkal foglalkoznak: azzal az információhalmazzal, amelyet egy jogalanynak a várható hitelezési veszteség mérése során figyelembe kell vennie, az "alacsony" hitelkockázattal járó kitettségekre vonatkozó mentességgel és a 30 napos késedelemre vonatkozó megcáfolható feltételezéssel.

A hitelintézet csak korlátozott mértékben éljen ezekkel a gyakorlati megoldásokkal, mert jó eséllyel jelentős torzításokat hoznak létre, és mivel tevékenységük folytán a releváns információk beszerzése valószínűleg nem okoz "aránytalanul magas költséget vagy erőfeszítést". A hitelintézet vegye figyelembe, hogy a gyakorlati megoldások alkalmazása esetén korrekciókra van szükség a létrejövő torzítások elkerülése érdekében, és arra is legyen tekintettel, hogy az IFRS 9 a várható hitelezési veszteség becslését tűzi ki célként annak érdekében, hogy olyan elfogulatlan és valószínűség alapján súlyozott összeget tükrözzön, amely a lehetséges kimenetek egész sorának értékelése alapján határozható meg (IFRS 9 5.5.17. bekezdés).

Ahol a hitelintézet ilyen gyakorlati megoldásokat vesz igénybe, ezek használatának indoklását világosan dokumentálja.

Az információhalmaz

Az IFRS 9 B5.5.15 bekezdése megállapítja, hogy "a gazdálkodó egységnek az észszerű és indokolható, aránytalanul magas költség vagy erőfeszítés nélkül rendelkezésre álló információkat kell figyelembe vennie", és "nem kell teljeskörű információkeresést végeznie annak meghatározása során, hogy a hitelkockázat jelentősen nőtt-e a kezdeti megjelenítés óta". A hitelintézet ezeket a megállapításokat ne értelmezzék vagylagosan, és dolgozzanak ki olyan rendszereket és eljárásokat, amelyek a kitettségek csoportja vagy az egyedi kitettség szempontjából releváns minden észszerű és támogatható információt szükség szerint felhasználnak a számviteli követelmények magas színvonalú, megalapozott és következetes teljesülése érdekében. Ennek ellenére nincs szükség többletköltség és működési terhek bevezetésére ott, ahol ezek nem járulnak hozzá az IFRS 9 magas színvonalú végrehajtásához.

Az "alacsony kockázatra" vonatkozó mentesség

Az IFRS 9 5.5.10. bekezdése szerint "a gazdálkodó egység feltételezheti, hogy valamely pénzügyi eszköz hitelkockázata nem nőtt jelentősen a kezdeti megjelenítés óta, amennyiben megállapításra kerül, hogy a pénzügyi eszköz hitelkockázata alacsony a beszámoló fordulónapján". Ugyan a hitelintézetnek emiatt lehetősége van arra, hogy az "alacsony kockázatú" kitettségek esetében eltekintsen annak értékelésétől, hogy a kezdeti megjelenítés óta jelentősen nőtt-e a hitelkockázat, ennek a gyakorlati megoldásnak az alkalmazását érdemes korlátok között tartani. Konkrétan a hitelintézet minden hitelezési kitettség esetében megfelelő időben értékelje a hitelkockázat jelentős mértékű növekedését.

Ebben az összefüggésben a hitelintézet az elszámolt értékvesztésen keresztül mindig jelenítse meg a 12 hónapra várható hitelezési veszteség változásait olyan esetekben, ahol a hitelkockázat nem növekedett jelentős mértékben, ennek jelentős mértékű növekedése esetén viszont vezesse át a kitettséget az élettartami várható hitelezési veszteségek közé. Az IFRS 9 magas színvonalú végrehajtása érdekében az alacsony hitelkockázatra vonatkozó mentesség alkalmazása minden esetben egészüljön ki világos bizonyítékokkal, amelyek szerint a beszámoló időpontjában fennálló hitelkockázat elég alacsony, tehát a kezdeti megjelenítés óta a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésére nem kerülhetett sor.

Annak szemléltetésére, hogy mit jelent az IFRS 9 B5.5.22. bekezdésében az alacsony hitelkockázat, az IFRS 9 B5.5.23. bekezdése példaként egy külső minősítés által "befektetésre ajánlott" instrumentumot említ. Ugyanakkor nem lehet egy adott hitelminősítő intézet által "befektetésre ajánlott" kategóriába sorolt összes hitelezési kitettséget automatikusan alacsony hitelkockázatúnak tekinteni. A hitelintézet elsősorban a saját hitelkockázat-értékelésére támaszkodjon amikor egy-egy hitelezési kitettség hitelkockázatát értékelni kívánja, és ne hagyatkozzon kizárólag vagy mechanikusan a hitelminősítő intézetek által megállapított besorolásokra (amennyiben ezek rendelkezésre állnak). Ugyanakkor a derűlátó belső hitelminősítés a külső minősítésekhez képest további elemzést és a hitelintézet vezető testülete vagy felső vezetése részéről jóváhagyást igényel.

A 30 napnál hosszabb késedelemre vonatkozó megcáfolható feltételezés

A hitelintézet működtessen hitelkockázat-értékelési és kezelési folyamatokat, hogy a hitelkockázat jelentős változásait biztosan még a kitettségek késedelmessé válása, elmaradása előtt fel tudja tárni. Bár az IFRS 9 nem zárja ki, hogy a hitelintézet a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésének értékelésére a 30 napnál hosszabb késedelemre vonatkozó megcáfolható feltételezést óvintézkedésként a növekedést korábban jelző egyéb mutatókkal együtt alkalmazza, a hitelintézet lehetőleg ne használja azt olyan elsődleges mutatóként, amelye alapján a kitettséget az élettartamra várható hitelezési veszteségek közé sorolja.

Ha a 30 napnál hosszabb késedelemre vonatkozó feltételezést arra hivatkozva cáfolja egy megállapítás, hogy a hitelkockázat nem növekedett jelentős mértékben, azt minden esetben alapos elemzéssel kell alátámasztani, amely világosan bemutatja, hogy a 30 napos késedelem nem korrelál a hitelkockázat jelentős mértékű növekedésével¹⁸ . Az elemzésben tanácsos figyelembe venni mind az aktuális, mind pedig azokat az észszerű és indokolható előretekintő információkat, amelyek miatt likviditási hiányok a jövőben a múltbeli tapasztalatokhoz képest másként fognak alakulni.

¹⁸ Egyes joghatóságokban például bevett hitelfelvevői gyakorlat a törlesztések csúsztatása bizonyos kitettségek esetében, ugyanakkor a historikus adatok szerint ezeket az elmaradt törlesztéseket a következő hónapokban maradéktalanul pótolni szokták.

E tekintetben a hitelintézet vegyen igénybe releváns, előretekintő, észszerű és indokolható információkat annak elemzéséhez, hogy az ilyen információ és a hitelkockázatot befolyásoló tényezők között fennáll-e lényegi kapcsolat. A hitelintézet ne alkalmazza a 30 napos késedelemre vonatkozó megcáfolható feltételezést, amíg nem igazolja, hogy az előretekintő információ és a hitelkockázatot befolyásoló tényezők között nem áll fenn lényegi kapcsolat, és akkor se, ha ilyen információ aránytalanul magas költség vagy erőfeszítés nélkül nem elérhető.

Az olyan korlátos számú esetekben, amikor a késedelemre vonatkozó információ a legjobb kritérium, amely alapján a hitelintézet el tudja dönteni, hogy adott kitettséget érdemes átsorolnia az élettartamra várható hitelezési veszteség kategóriájába, fordítson különös figyelmet a 12 hónapra várható hitelezési veszteségre elszámolt értékvesztés mérésére, hogy a várható hitelezési veszteséget mindenképpen megfelelően, az IFRS 9 mérési célkitűzése szerint tudja rögzíteni. Továbbá a hitelintézet vegye figyelembe, hogy a várható hitelezési veszteség elszámolási modellje a megvalósítás során torzulni fog, ha túlzott mértékben a múltbeli információkra támaszkodik, és biztosítsa azt is, hogy teljesüljenek az IFRS 9 standard értékvesztésre vonatkozó követelményei (ugyanis a várható hitelezési veszteséget a megállapított mérési célkitűzések szerint kell tükrözni, és a hitelkockázat összes jelentős mértékű növekedését ki kell mutatni).