4.2 A hitelintézetek hitelkockázat-kezelési gyakorlatra és a várható hitelveszteségek elszámolására vonatkozó elvek

A hitelintézet vezető testülete feladatai részeként felelős, hogy hagyja jóvá, és rendszeresen vizsgálja felül a hitelintézet hitelkockázat-kezelési stratégiáját, valamint a vezető testület által jóváhagyott kockázati étvágynak megfelelő hitelkockázatok azonosítására, mérésére, értékelésére, figyelemmel kísérésére, bejelentésére és csökkentésére vonatkozó fő szabályzatokat és folyamatokat. Továbbá annak a kockázatnak a korlátozása érdekében, amelyet a hitelezési kitettségek a betétesek és általában a pénzügyi stabilitás szempontjából jelentenek, a hitelintézet vezető testülete írja elő a felső vezetés számára megbízható kockázatvállalási gyakorlatok alkalmazását és betartását⁸ .

⁸ A Pénzügyi Stabilitási Tanács 2012 áprilisában közzétette a lakóingatlanra bejegyzett jelzáloggal fedezett hitelek esetében a kockázatvállalás megbízható gyakorlatának elveit. Ezek célja, hogy a joghatóságok számára keretet hozzon létre az ingatlannal fedezett hitelezési kitettségekre vonatkozó minimálisan elfogadható kockázatvállalási feltételek lefektetéséhez; a dokumentum ezen a címen elérhető el:www.financialstabilityboard.org/publications/r_120418.pdf. Az EBH a hitelképesség vizsgálatról tett közzé iránymutatásokat (EBA/GL/2015/11), amelyek illeszkednek az FSB elvekhez, és közülük néhányat tárgyalnak is.

Ezeknek a feladatoknak a teljesítése érdekében a vezető testület adjon utasítást arra, hogy a felső vezetés:

• a. fejlesszen ki és tartson fenn megfelelő, módszeresen és következetesen alkalmazott folyamatokat a megfelelő értékvesztéseknek az alkalmazandó számviteli szabályozással összhangban történő megállapítására;
• b. a hitelkockázatok értékeléséhez és méréséhez alakítson ki és vezessen be megfelelő belső ellenőrzési rendszert; számoljon be rendszeres időközönként a hitelkockázatokat értékelő és mérő folyamatok eredményeiről, ideértve a hitelezési veszteségekre elszámolt értékvesztéseket;
• c. alakítson ki és vezessen be olyan megfelelő szabályzatokat és eljárásokat, amelyek révén a hitelkockázatokat értékelő és mérő folyamatokról a szervezeten belül minden érintett munkavállalót, és különösen a szervezetnek az adott folyamatban résztvevő tagjait tájékoztatni lehet, és szükség szerint frissítse e szabályzatokat és eljárásokat.

A felső vezetés feladata, hogy a hitelkockázatra vonatkozóan a vezető testület által jóváhagyott stratégiát végrehajtsa, és a fent említett szabályzatokat és eljárásokat kidolgozza.

A hitelkockázat értékelésével és mérésével kapcsolatos eredményes belső ellenőrzési rendszer az alábbiakat tartalmazza:

• a. a vonatkozó törvények, rendeletek, belső szabályzatok és eljárások betartása érdekében hozott intézkedéseket;
• b. olyan intézkedéseket, amelyek a felhasznált információ integritására biztosítanak rálátást és kellő mértékben gondoskodnak arról, hogy a hitelintézetnek az illetékes hatósághoz benyújtott pénzügyi kimutatásaiban és jelentéseiben kimutatott értékvesztések az alkalmazandó számviteli szabályozással és a vonatkozó felügyeleti követelményekkel összhangban készültek;
• c. pontosan körülírt, a hitelezési funkciótól független (de azt megfelelően figyelembe vevő), hitelkockázat értékelési és mérési folyamatokat, amelyek az alábbiakat tartalmazzák:
• i. egy eredményes, következetesen alkalmazott hitelkockázat-minősítő rendszert, amely a hitelkockázat jellegzetességeinek megkülönböztetése alapján pontos besorolást ad, időben azonosítja a hitelkockázat változásait, és megfelelő intézkedéseket javasol;
• ii. egy eredményes folyamatot annak érdekében, hogy a hitelkockázat értékelése és a várható hitelezési veszteség mérése során figyelembe vételre kerüljön az összes releváns, ésszerű és indokolható információ, ideértve az előretekintő információkat is. Ide tartozik a megfelelő jelentéseknek, az elvégzett felülvizsgálatok részleteinek fenntartása, valamint a résztvevő munkatársak szerepeinek és feladatainak azonosítása és leírása;
• iii. egy értékelési szabályzatot, amely biztosítja, hogy a hitelezési veszteség mérése az egyedi hitelezési kitettség szintjén történjen, és azt is, hogy amikor az alkalmazandó számviteli szabályozás szerint a várható hitelezési veszteséget pontosan kell mérni, akkor a mérés az azonosított hitelkockázati jellemzők alapján besorolt kitettségek alapján az együttes portfolió szintjén is megtörténjen.
• iv. egy eredményes modell-validálási folyamatot, amely biztosítja, hogy a hitelkockázat-értékelési és mérési modellek folyamatosan képesek pontos, következetes és torzításoktól mentes jövőre vonatkozó becsléseket készíteni. Ide tartozik azoknak a szabályzatoknak és eljárásoknak a bevezetése, amelyek a modell-validálási folyamatra nézve meghatározzák a számonkérhetőséget és a beszámolás szerkezetét, a modellek változásainak értékelésére és jóváhagyására vonatkozó belső szabályokat, és a modell-validálás eredményeiről készített jelentéseket.
• v. világos formális kommunikációt és egyeztetést a hitelintézet hitelkockázatért és pénzügyi beszámolásért munkatársai, a felső vezetés és a hitelkockázat értékelésének, valamint a várható hitelezési veszteség mérésének egyéb résztvevői között. Ezt írott szabályzatokkal és eljárásokkal, vezetőségi beszámolókkal és a résztvevő bizottságok, például a vezető testület vagy felső vezetés bizottságainak jegyzőkönyveivel tanácsos tanúsítani; és
• d. egy olyan belső ellenőrzési⁹ funkciót, amely
• i. függetlenül értékeli a hitelintézet hitelkockázat-értékelési és mérési rendszereit és folyamatainak hatékonyságát, ideértve a hitelkockázat-minősítési rendszert; és
• ii. ajánlásokat tesz az értékelés során feltárt esetleges hiányossások kezelésére.

4.2.2 2. elv — A várható hitelezési veszteséggel kapcsolatos megbízható módszerek

A hitelintézetek fogadjanak el olyan szabályzatokat, amelyek az összes hitelezési kitettséggel kapcsolatos hitelkockázat értékelésére és mérésére megbízható módszereket, eljárásokat és ellenőrzéseket tartalmaznak, ezeket dokumentálják és tartsák be. Az értékvesztések mérése ezekre a módszerekre épüljön, továbbá az alkalmazandó számviteli szabályozás szerint tegye megfelelő módon és idejekorán felismerhetővé a várható hitelezési veszteségeket.

⁹ A 2013/36/EU irányelv 74. cikke és EBH Iránymutatások a belső irányításról (GL 44).

A hitelkockázat-értékelési és mérési folyamat a felső vezetés számára nyújtson releváns tájékoztatást, a tapasztalatai alapján mérlegelni tudja hitelezési kitettségek hitelkockázatát és ezzel kapcsolatosan a várható hitelezési veszteség becslését.

A hitelintézet a lehető legnagyobb mértékben használja ki és integrálja a hitelintézeten belül annak eldöntésére használt közös folyamatokat, rendszereket, eszközöket és adatokat, hogy lehet-e, és mikor, milyen feltételek mellett hitelt nyújtani, kísérje figyelemmel a hitelkockázatot, és mind számviteli, mind tőkemegfelelési szempontból mérje az értékvesztéseket.

A hitelintézet értékvesztés elszámolási módszertana világosan dokumentálja a hitelkockázat értékeléséhez és a várható hitelezési veszteség méréséhez használt alapvető fogalmakat (például a veszteség és átminősítési rátát, a hitelezési veszteséget eredményező eseményeket és a nemteljesítést). Ha a különböző funkcionális területek (például a számvitel, a tőkemegfelelés és a hitelkockázat-kezelés) eltérő fogalmakat, információkat vagy feltételezéseket használnak, ezeknek a különbségeknek az indoklását tanácsos dokumentálni, és a felső vezetéssel jóváhagyatni. A várható hitelezési veszteség becsléséhez használt információkat és feltételezéseket az alkalmazandó számviteli szabályozás követelményei szerint tanácsos felülvizsgálni és frissíteni.

A hitelintézetnél működjenek olyan megfelelő folyamatok és rendszerek, amelyekkel a hitelkockázat szintjét megfelelő módon lehet azonosítani, mérni, értékelni, figyelemmel kísérni, jelenteni és mérsékelni. A várható hitelezési veszteség elszámolási modelljére való átállás során a hitelkockázat minősítését és a várható hitelezési veszteség mérését befolyásoló információk gyűjtése és elemzése érdekében tanácsos a létező folyamatokat és rendszereket értékelni, és szükség esetén módosítani.

A hitelintézetek fogadjanak el írásos szabályzatokat és eljárásokat, amelyek részletesen foglalkoznak a hitelkockázati módszertanukban igénybe vett hitelkockázati rendszerekkel és ellenőrzésekkel, valamint a hitelintézet vezető testületének és felső vezetésének elkülönített szerepeivel és feladataival, és ezeket tartsák be.

A hitelkockázat értékelésének és az értékvesztési szint mérésének megbízható módszertana (a kitettség típusától függően, pl. lakossági vagy vállalati) különösen:

• a. tartalmazzon egy olyan megalapozott folyamatot, amelynek célja, hogy már a hitelezési kitettség kezdeti megjelenítésekor képessé tegye a hitelintézetet hitelkockázat szintjének, jellegének és mozgatórugóinak azonosítására annak érdekében, hogy a hitelkockázat ezt követően beálló változásait fel lehessen ismerni, és számszerűsíteni lehessen;
• b. tartalmazzon az előretekintő információ hatásának megfelelő figyelembe vételére vonatkozóan kritériumokat, ideértve a makrogazdasági tényezőket. Attól függően, hogy a hitelkockázat értékelése együttes vagy egyedi alapon történik, a hitelintézet legyen képes bemutatni azt, hogy ezt a szempontot mérlegelte annak érdekében, hogy a várható hitelezési veszteség megjelenítése ne szenvedjen halasztást. Ezek a kritériumok járuljanak hozzá a törlesztést befolyásoló tényezők azonosításához függetlenül attól, hogy azok a hitelfelvevő ösztönzőivel, hajlandóságával vagy a szerződéses kötelezettségek teljesítésére való képességével vagy a hitelezési kitettség kitételeivel és feltételeivel kapcsolatosak. A figyelembe vett gazdasági tényezők (például a munkanélküliségi vagy a foglalkoztatottsági ráta) legyenek az értékelés szempontjából relevánsak, és az ilyen adatok a körülményektől függően lehetnek nemzetközi, nemzeti, térségi vagy helyi szinten.
• c. tartalmazzon ismertetést arról, hogy az együttesen értékelt kitettségek esetében milyen alapon képeztek csoportokat a közös kockázati jellegzetességeket mutató kitettségi portfóliókból;
• d. azonosítsa és dokumentálja a várható hitelezési veszteség értékelésének és mérésének azon módszereit (pl. a veszteségráta, nemteljesítési valószínűség (PD)/nemteljesítéskori veszteségráta (LGD) vagy egyéb módszer), amelyeket a hitelintézet minden kitettség vagy portfólió esetében alkalmaz;
• e. dokumentálja, milyen okok miatt megfelelő a kiválasztott módszer különösen abban az esetben, ha a különféle portfóliók és egyedi kitettségek várható hitelveszteségének mérésére a hitelintézet más-más módszert alkalmaz. A hitelintézet legyen képes az illetékes hatóság számára magyarázatot adni arról, mi indokolja a mérési metodika esetleges változtatását (például, a veszteségráta módszerérről a PD/LGD módszerre történő átállást), és milyen számszerű hatásokkal jár a változtatás;
• f. dokumentálja:
• i. az értékvesztés becslésének folyamata során alkalmazott bemeneteket, adatokat és feltételezéseket, például a veszteségráta historikus kimutatását, a PD/LGD becsléseket és a gazdasági előrejelzéseket;
• ii. hogyan határozza meg a hitelintézet adott kitettség vagy portfólió élettartamát (ideértve a várható előtörlesztések és nemteljesítések figyelembe vételének módját);
• iii. azt az időtartamot, amelyre nézve a veszteségek historikus tapasztalatait a hitelintézet értékeli;
• iv. a várható hitelezési veszteségnek az alkalmazandó számviteli szabályozás szerinti becsléséhez szükséges esetleges korrekciókat. Ha például az aktuális és az előrejelzés szerinti gazdasági feltételek eltérnek azoktól, amelyek a felhasznált múltbeli becslési időszakra voltak érvényesek, akkor az eltérésekkel józan belátás szerint összhangban lévő korrekciókat tanácsos alkalmazni. Előfordulhat továbbá az is, hogy ugyan a hitelintézetet az elemzett múltbeli időszakban nem vagy csak nagyon kevés tényleges veszteség érte, ám az aktuális vagy a jövőbeli feltételek eltérhetnek a múltban tapasztalt feltételektől, és ezeknek a változásoknak a várható hitelezési veszteségre gyakorolt hatását érdemes értékelni és mérni;
• g. tartalmazzon egy olyan folyamatot, amellyel értékelni lehet, hogy a várható hitelezési veszteség mérésére kiválasztott módszer jelentős bemenetei és feltételezései megfelelőek-e. Az értékvesztések becslésének folyamatában használt bemenetek és feltételezések az egymást követő időszakokban általában legyenek következetek. Ha valamelyik bemenet, feltételezés vagy ezek alapja megváltozik, az indoklást tanácsos dokumentálni;
• h. azonosítsa azokat a helyzeteket, amelyek általában a várható hitelezési veszteség mérési módszertanának, bemeneteinek vagy feltételezéseinek megváltozását vonják maguk után az egymást követő időszakokban (például a hitelintézet egy adott hitelezőre pl. munkaviszonyának megszűnésére vonatkozó információ megismerését követően kijelentheti, hogy egy korábban együttes alapon, a PD/LGD módszerrel értékelt hitel átsorolható, és a továbbiakban a diszkontált cash flow módszerrel egyedileg mérhető)
• i. vegye figyelembe azokat a releváns belső és külső tényezőket, amelyek a várható hitelezési veszteség becslését befolyásolhatják, például a hitelnyújtás folyamatának kezdetén a hitelezési kitettségre alkalmazott kockázatvállalási feltételeket és az iparági változásokat, a földrajzi, gazdasági és politikai tényezőket;
• j. foglalkozzon a várható hitelezési veszteség becslések meghatározásának módjával (például az első megközelítésben a historikus veszteségrátát vagy az átminősítési elemzést alkalmazzák, amelyet az aktuális és a várható feltételekről szerzett információ szerint korrigálnak). A várható hitelezési veszteség becslésekor a hitelintézet alkosson elfogulatlan képet a hitelezés tevékenységéhez tapadó bizonytalanságokról és kockázatokról;
• k. azonosítsa a megfelelő múltbeli időszakok megállapítása során figyelembe vett tényezőket, amelyek szempontjából a veszteségek historikus tapasztalatainak értékelésére sor kerül. A hitelintézet nyilvántartásában legyen a veszteségekről elegendő historikus adat, hogy a hitelezési veszteségek tapasztalatairól olyan tartalmas elemzést lehessen készíteni, amely az értékvesztés együttes vagy egyedi alapon történő becsléséhez jó kiindulási pontot szolgáltat;
• l. határozza meg, hogy a biztosíték értéke és a hitelkockázatot enyhítő egyéb tényezők milyen mértékben érintik a várható hitelezési veszteséget;
• m. vázolja fel a hitelintézetnek a leírásra és a megtérülésre vonatkozó szabályzatait és eljárásait;
• n. írja elő, hogy a hitelkockázat-értékelési és mérési folyamat bemeneteit vagy kimeneteit jelentő elemzéseket, becsléseket, vizsgálatokat és egyéb feladatokat/folyamatokat képesített és jól képzett munkatársak és olyan igazolt munkatársak kötelesek elvégezni, akik a hitelintézet hitelezési tevékenységétől függetlenek. Az e funkciókból nyert bemenetek és kimenetek legyenek jól dokumentáltak, és a dokumentáció tartalmazzon az elemzéseket, becsléseket és vizsgálatokat alátámasztó világos magyarázatokat;
• o. dokumentálja a várható hitelezési veszteség mérésére alkalmazott modellek érvényesítésére használt módszereket (például korábbi tapasztalatokra épülő minősítés);
• p. gondoskodjon arról, hogy a várható hitelezési veszteség becslése megfelelően beépíti az előretekintő információkat, ideértve azokat a makrogazdasági tényezőket, amelyeket az egyedi kitettség alapján mért értékvesztések korábban nem vettek figyelembe. Ehhez szükség lehet arra, hogy a vezetés a hiteleket tapasztalati alapon megítélve vegye figyelembe a teljes hitelportfólió általános trendjeit, a hitelintézet üzleti modelljének változásait, a makrogazdasági tényezőket stb., és
• q. írjon elő egy olyan folyamatot, amellyel a releváns számviteli szabályozásnak megfelelően értékelhető, hogy az értékvesztések általában megfelelőek-e, ideértve a várható hitelezési veszteség modelljeinek rendszeres felülvizsgálatát.

A hitelintézet hitelkockázat-azonosítási eljárása biztosítsa a hitelkockázat változását és a várható hitelezési veszteség becsült értékét befolyásoló tényezők megfelelő és rendszeres azonosítását. Továbbá a hitelkockázat-azonosítási folyamaton belül kapjon központi szerepet az új termékekkel és tevékenységekkel együtt járó kockázatok vizsgálata, a hitelkockázat értékelése és a várható hitelezési veszteség mérése.

A felső vezetés vegye figyelembe a releváns tényeket és körülményeket, többek között az olyan előretekintő információkat, amelyek miatt a várható hitelezési veszteség a múltbeli tapasztalatokhoz képest jó eséllyel eltérést fognak mutatni, és amelyek a hitelkockázatot és a készpénzáramok maradéktalan behajthatóságát befolyásolhatják.

A hitelfelvevők jellegzetességeivel, kapacitásával és tőkéjével, a hitelezési kitettségek feltételeivel, valamint a biztosítékul zálogba bocsátott eszközökkel és a készpénzáramok maradéktalan behajthatóságát befolyásolni képes egyéb hitelkockázatot csökkentő elemekkel kapcsolatos tényezők tekintetében a hitelintézet (a kitettség típusától függően) vegye figyelembe:

• a. a hitelintézet hitelezési szabályzatát és eljárásait, ideértve azokat a kockázatvállalási és hitelezési feltételeket, amelyek a hitelfelvevő hitelezési kitettségének első elszámolásakor voltak érvényben, és azt, hogy a hitelezési kitettség vállalása a szabályzat szempontjából kivételt jelent-e. A hitelintézet hitelezési szabályzata részletezze az intézet kockázatvállalási feltételeit, valamint a hitelintézetnél a hitelezési döntés folyamatát meghatározó útmutatásokat és eljárásokat;
• b. a hitelfelvevő rendszeres bevételforrásai rendelkezésre állnak-e a törlesztőrészletek ütemezés szerinti teljesítéséhez;
• c. a hitelfelvevő képességét arra, hogy a pénzügyi eszköz futamideje alatt megfelelő készpénzforgalmat termeljen;
• d. a hitelfelvevő általános tőkeáttételi szintjét és ennek várható változásait;
• e. a hitelfelvevők motivációját vagy hajlandóságát a kötelezettségeik teljesítésére
• f. azokat a tehermentes eszközöket¹⁰ , amelyeket a hitelfelvevő a piacon vagy bilaterális alapon forrásszerzés érdekében zálogba bocsáthat és az ilyen eszközök értékének várható változását;
• g. azokat az ésszerűen lehetséges egyedi eseményeket és ismétlődő magatartásformákat, amelyek befolyásolhatják a hitelfelvevő képességét a szerződéses kötelezettségeinek teljesítésére; és
• h. a biztosítéki érték megfelelő időben történő értékelését és azoknak a tényezőknek a figyelembe vételét, amelyek a biztosíték jövőbeli értékét befolyásolhatják (nem megfeledkezve arról, hogy a biztosíték értéke közvetlenül érinti az LGD becsült értékét).

¹⁰ A Bizottság 2014. december 18-i (EU) 2015/79 végrehajtási rendelete az intézmények 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti felügyeleti adatszolgáltatása tekintetében végrehajtás-technikai standardok megállapításáról szóló 680/2014/EU végrehajtási rendeletnek a megterhelt eszközök, az egységes adatmodell és ellenőrzési szabályok tekintetében történő módosításáról

A hitelintézet vegye figyelembe mindazokat az üzleti modelljével, valamint az aktuális és az előrejelzett makrogazdasági feltételekkel kapcsolatos tényezőket, amelyek esetleg befolyásolhatják a hitelintézet képességét az esedékes összegek behajtására, ide értve többek között:

• a. a versenyt, valamint jogi és szabályozási követelményeket;
• b. az intézet teljes hitelállományának trendjeit;
• c. a hitelintézet hitelezési kitettségeinek általános hitelkockázati profilját és ennek várható változásait;
• d. a hitelfelvevők vagy terméktípusok, szegmensek vagy földrajzi piacok szerinti hitelkoncentrációt;
• e. a behajtási, leírási és megtérülési gyakorlattal kapcsolatos elvárásokat;
• f. a hitelintézet hitelkockázat-felülvizsgálati rendszerének minőségi színvonalát, valamint a hitelintézet felső vezetése és vezető testülete által gyakorolt felügyelet mértékét; és
• g. a várható hitelezési veszteséget befolyásolni képes egyéb tényezőket, többek között a munkanélküliségi ráta, a bruttó hazai össztermék, az irányadó kamatlábak, az infláció, a likviditási feltételek, illetve a technológia várható változásait.

A megbízható hitelkockázati módszerek különféle lehetséges forgatókönyveket vizsgálnak meg, és nem hagyatkoznak kizárólag szubjektív, torzított vagy túlságosan derűlátó szempontokra. A hitelintézet igyekezzen folyamatait fejleszteni és dokumentálni, hogy a várható hitelezési veszteség becslése szempontjából releváns forgatókönyveket tudjon kialakítani. Különösen:

• a. a hitelintézet mutassa be és dokumentálja, hogy a forgatókönyvek változása nyomán hogyan módosulnak a várható hitelezési veszteség becsült értékei, ideértve a várható hitelezési veszteség becsült értékeit, illetve a várható hitelezési veszteség kiszámításának összetevőit (például a PD és az LGD paramétereket) befolyásolni képes releváns külső körülmények változásait.
• b. a hitelintézetnél működjön olyan dokumentált eljárás, amellyel meg lehet határozni a forgatókönyvek időhorizontját, valamint releváns esetben azt is, hogyan lehet a várható hitelezési veszteséget olyan kitettség esetében becsülni, amelynek az élettartama a felhasznált gazdasági előrejelzések szerinti időszaknál hosszabb;
• c. a forgatókönyveket a hitelintézet készítheti saját maga, de ki is szervezheti. Ha a forgatókönyvek a szervezeten belül készülnek, a hitelintézetnek legyenek különböző szakértői, közgazdászai, üzleti és felső vezetői, akik segítenek kiválasztani a hitelintézet hitelkockázati kitettségének profilja szempontjából releváns forgatókönyveket. Ha a hitelintézet a forgatókönyvek készítését kiszervezi, gondoskodjon arról, hogy a külső szolgáltató azokat a hitelintézet üzleti és hitelkockázati kitettségeinek profiljára szabja, mert a forgatókönyvekért a felelősség továbbra is a hitelintézetet terheli,
• d. a hitelintézet a visszatesztelés elvégezésével biztosítsa, hogy a várható hitelezési veszteség becslései tekintetbe veszik a behajthatóság és a hitelkockázat szempontjából legfontosabb gazdasági tényezőket, és azokat beépítik; és
• e. ahol rendelkezésre állnak piaci mutatók (pl. a hitel-nemteljesítési csereügyletek (CDS) felárai), a felső vezetés ezeket érvényes viszonyítási alapnak tekintheti, amellyel a saját döntéseinek következetességét ellenőrizheti.

Ugyan arra nincs szükség, hogy a hitelintézet minden lehetséges forgatókönyvet szimulációs eljárással azonosítson vagy modellezzen, tanácsos azonban a termékre, a hitelezőre, az üzleti modellre, illetve a gazdasági és szabályozási környezetre nézve releváns összes ésszerű és indokolható információt megvizsgálnia, amikor a várható hitelezési veszteség becsléseit kidolgozza. Amikor ezeket a becsléseket a pénzügyi beszámolóhoz hozza létre a hitelintézet, vegye figyelembe a hatósági célra elvégzett hasonló feladatok tapasztalatait és az azokból levont tanulságokat (bár stresszforgatókönyvet elszámolási célra nem szokás alkalmazni). Az előretekintő információk, így a gazdasági előrejelzések és a várható hitelezési veszteség becsléséhez használt kapcsolódó hitelkockázati tényezők legyenek összhangban a pénzügyi kimutatásokban, költségvetésekben, stratégiai és tőketervekben található egyéb fontos becslések bemeneteivel, valamint a hitelintézet irányításában és beszámolóiban használt egyéb információkkal.

A felső vezetés legyen képes bemutatni, hogy a hitelezési kitettségek beárazásához rálátása van az eredendő kockázatokra és azokat megfelelően figyelembe veszi. A hitelintézet kezelje különös gonddal, az alábbi tény-együttállásokat, amelyek arra utalhatnak, hogy a várható hitelezési veszteség becslése nem megfelelő:

• a. hitel megítélése hitelfelvevőknek sérülékeny bevételi források (amelyeknek az ismétlődő jellege a lehívás után megszűnik), illetve nem dokumentált vagy korlátozottan igazolt bevételi források alapján;
• b. a hitelfelvevő rendelkezésére álló nettó várható likviditáshoz képest magasak az adósságszolgálati kötelezettségek;
• c. rugalmas a törlesztés ütemezése, ideértve a törlesztés időszakos felfüggesztését, azt, amikor a törlesztés csak a kamatokra korlátozódik és a negatív törlesztés eseteit;
• d. ingatlan- és egyéb eszközalapú finanszírozás esetén a finanszírozott ingatlan értékével azonos vagy annál nagyobb összeg hitelezése, vagy a megfelelő fedezeti biztosítékkal való védelem egyéb hiánya;
• e. a hitelezési kitettségek módosításainak indokolatlan emelése a hitelfelvevő pénzügyi nehézségei miatt¹¹ vagy a hitelezési kitettségek újratárgyalása/módosítása egyéb okokból (például mert a hitelintézet a konkurencia nyomása alá kerül);
• f. a besorolási és minősítési követelmények meghiúsulása, ideértve a hitelezési kitettségek átütemezését, refinanszírozását vagy átsorolását;
• g. a hitel volumenének indokolatlan emelése különösen, amikor ez ahhoz kapcsolódik, hogy a hitelek volumenét ugyanazon a piacon más hitelezők is megemelik; és
• h. a lejárt, gyenge minőségű és értékvesztett hitelek volumenének és súlyosságának növekedése.

¹¹ Lásd még: a Bizottság 2015. január 9-i (EU) 2015/227 végrehajtási rendelete az intézmények 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti felügyeleti adatszolgáltatása tekintetében végrehajtás-technikai standardok megállapításáról szóló 680/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról (HL L 41., 2015.2.20., 1. o.), amely konkrétan meghatározza az átstrukturálás és a nemteljesítő kitettségek fogalmát.

A hitelintézet számviteli szabályzata kezelje, értékvesztés-képzési módszertana pedig tartalmazza a) a hitelezési kitettségek újratárgyalásának/módosításának a kritériumait, amikor erre pénzügyi nehézségek vagy egyéb okok miatt kerül sor, figyelembe véve az átstrukturálás fogalmának a Bizottság 680/2014/EU végrehajtási rendelete 2. részében, az V. mellékletben lefektetett konkrét meghatározását, és b) a kritériumokat azoknak az alkalmazandó számviteli szabályozás szerinti megvásárolt vagy keletkeztetett hitelezési kitettségeknek a kezelésére vonatkozóan, amelyekre a hitelintézet értékvesztést számolt el:

• a. A hitelezési kitettségek újratárgyalásával/módosításával kapcsolatosan a hitelintézet az alábbi kritériumokat vegye figyelembe:
• i. Az értékvesztés módszertana segítségével a hitelintézet legyen képes a hitelkockázatot és a várható hitelezési veszteséget megalapozottan értékelni, illetve mérni annak érdekében, hogy az elszámolt értékvesztés szintje folyamatosan kifejezze az újratárgyalt/módosított kitettség tárgyának behajthatóságát függetlenül attól, hogy az alkalmazandó számviteli szabályozás szerint az eredeti eszközt kivezetése megtörténik-e, vagy sem.
• ii. Az újratárgyalások/módosítások ne vezessenek automatikusan arra következtetésre, hogy a kitettség hitelkockázata azonnal lecsökkent. Az elszámolt értékvesztés bejelentett szintjének a kedvezőbb hitelkockázattal indokolt bármiféle csökkentését erőteljes bizonyítékokkal kell alátámasztani. A hitelkockázatot enyhülését feltételezni csak akkor tanácsos, ha az ügyfeleknek észszerűen hosszú idő át következetesen megfelelő törlesztési teljesítményt mutatnak, figyelembe véve a kitettségekre vonatkozóan a próbaidőszakot illetően a Bizottság 680/2014/EU végrehajtási rendelete 2. részében, az V. mellékletben lefektetett követelményeket is.
• iii. Amikor a törlesztés a fentiek szerint csak a kamatokra korlátozódik egy-egy újratárgyalás vagy módosítás után, a hitelintézetek alaposan vizsgálják meg, hogy a hitel tőkerészének behajtása ésszerűen biztosított-e. Továbbá, a hitelkockázat javulása ellen szóló bizonyítékként értékelhető az, ha ezeknek a készpénz összegeknek a megfizetésében további csúszások várhatók, ezért a várható hitelezési veszteséget tanácsos óvatosan újraértékelni.
• iv. Az a helyes, ha a módszertan előírja a hitelezésben dolgozóknak, hogy a kitettségek újratárgyalásáról vagy módosításáról az intézet számviteli részlegét azonnal értesítsék, hogy a változásokat a részleg megfelelő módon el tudja számolni. Összetettebb újratárgyalások vagy módosítások esetében a hitelezés és a számvitel munkatársai között legyen rendszeres a kommunikáció.
• b. Azokra a megvásárolt vagy keletkeztetett hitelezési kitettségekre vonatkozóan, amelyekre a hitelintézet értékvesztést számolt el, az alábbi kritériumokat tanácsos figyelembe vennie:
• i. A módszertan tegye lehetővé azoknak a megvásárolt vagy keletkeztetett hitelezési kitettségeknek a megfelelő azonosítását és elszámolását, amelyekre a hitelintézet értékvesztést számolt el.
• ii. Ezeknek a hitelezési kitettségnek a pénzforgalmi becsléseit minden egyes beszámolási időszakban tanácsos felülvizsgálni, és szükség szerint frissíteni. Az ilyen frissítések legyenek megfelelően alátámasztottak és dokumentáltak, és a felső vezetés hagyja ezeket jóvá.

4.2.3 3. elv — A hitelkockázat - minősítés folyamata és a kockázat besorolása

A hitelintézetnek legyen működő hitelkockázat-minősítési folyamata, amellyel a hitelezési kitettségeket megfelelő módon csoportokba lehet sorolni a hitelkockázat közös jegyei alapján.

A hitelkockázat minősítésének folyamata

A hitelkockázat-értékelési folyamat részeként a hitelintézetnél működjenek a hitelezési kitettségek minőségének alakulását figyelemmel kísérő átfogó eljárások és információs rendszerek. Ennek keretében hatékony hitelkockázat-minősítés folyamatot kell működtetni, amely rögzíti a hitelkockázat idővel változó szintjét, jellegét és mozgatórugóit, és ezzel az ésszerűség keretei között gondoskodik az összes hitelezési kitettség megfelelő monitoringjáról, és arról, hogy az értékvesztések mértéke megfelelő legyen.

A hitelkockázat-minősítés folyamata tartalmazzon egy független felülvizsgálati funkciót is. A kitettségekhez a hitelezésben közvetlenül résztvevő munkatársak által hozzárendelt, majd folyamatosan frissített hitelkockázati kategóriákat a független felülvizsgálati funkció ellenőrizze.

A hitelintézet több kritériumot is vegyen figyelembe, amikor a hitelezési kitettséghez annak első megjelenítésekor hozzárendeli a hitelkockázati kategóriát, ideértve, amennyiben releváns, a termék típusát, feltételeit és kikötéseit, a biztosíték típusát és összegét, a hitelfelvevő jellegzetességeit és földrajzi helyét, vagy mindezek kombinációját.

Amikor a hitelintézet a hozzárendelt hitelkockázati kategóriát akár egy teljes portfólióra nézve akár egyedi alapon megváltoztatja, vegyen figyelembe egyén releváns tényezőket is, többek között például az iparági kilátások változását, üzleti növekedési rátákat, a fogyasztói hangulatot és a gazdasági előrejelzések (például a kamatok, a munkanélküliségi ráta és a nyersanyagárak) változását valamint a hitelfolyósításban utólag azonosított gyengeségeket.

Amikor a hitelkockázat változásának hatásait értékelik, a hitelkockázat minősítő rendszer vizsgálja az összes hitelezési kitettséget, és ne csak azokra terjedjen ki, amelyeknél potenciálisan jelentősen megemelkedett a hitelkockázat, vagy veszteség keletkezett, illetve hitel más módon vesztett az értékéből. Erre szükség van egyrészt a kockázatok megfelelő megkülönböztetése és a hitelezési kitettségek megfelelő csoportosítása érdekében, másrészt pedig mind az egyedi kitettségek, mind a portfóliók kockázatának figyelembe vétele érdekében. Ebben az összefüggésben az eredményes hitelkockázat-minősítési rendszernek képessé kell tennie a hitelintézetet hitelkockázat migrációjának és jelentős változásának azonosítására.

A hitelintézet definiálja a hitelkockázat-minősítési rendszerének elemeit, ennek keretében pontosan határozza meg a hitelkockázati kategóriákat és a rendszer tervezése, megvalósítása és eredményes működtetése érdekében rendelje hozzá a felelős munkaerőt és jelölje ki a rendszer időszakos teszteléséért és validálásáért felelős személyeket (független felülvizsgálat).

A hitelkockázati besorolást felül kell vizsgálni minden olyan esetben, amikor új, releváns információ merült fel vagy ha a hitelintézet hitelkockázattal kapcsolatos várakozásai megváltoztak. A hitelkockázati besorolást rendszeresen felül kell vizsgálni (legalább évente, vagy helyi jogszabályi előírás alapján gyakrabban), a besorolás helyességének és aktualitásának biztosítása érdekében. Az olyan egyedileg értékelt hitelezési kitettségek hitelkockázati besorolását, amelyek kockázata magasabb, vagy értékvesztettek, egy évnél gyakrabban kell felülvizsgálni. A várható hitelezési veszteségekre vonatkozó becsléseket rendszeres időközönként frissíteni kell, hogy azok pontosan tükrözzék mind a kitettségcsoportok mind az egyedi kitettségek hitelkockázatának változásait.

Besorolás közös hitelkockázati jegyek alapján

A hitelintézetnek a közös hitelkockázati jellemzőkkel rendelkező kitettségeket megfelelően homogén csoportokba kell rendeznie, hogy képes legyen értékelni a hitelkockázat változásait és annak a várható hitelezési veszteség becslésére gyakorolt hatását.

A hitelintézet dokumentálja, hogy a hitelkockázatokat azok értékelése érdekében milyen módszer szerint csoportosítja (például az eszköz típusa, a termék feltételei és kikötései, iparági/piaci szegmens, földrajzi helyszín vagy évjárat szerint), és azt kösse a felső vezetés megfelelő felülvizsgálatához és jóváhagyásához.

A hitelezési kitettségek besorolása közös jegyek alapján történjen, hogy a hitelkockázat szintjének változása reagáljon a hitelkockázatot befolyásoló szokásos tényezők feltételeinek változására. Ide tartozik annak vizsgálata is, hogy milyen hatást gyakorol az adott csoport hitelkockázatára az, amikor az előretekintő információk, többek között a makrogazdasági tényezők változnak. A besorolás alapját a felső vezetés vizsgálja felül, és győződjön meg arról, hogy a csoporton belül a kitettségek a hitelkockázatot befolyásoló tényezőkre adott reakció szempontjából homogének, és az idő múlásával nem változtak a vonatkozó hitelkockázati jegyek, és nem módosult ezeknek a csoport hitelkockázati szintjére gyakorolt hatása sem.

A kitettségeket nem szabad oly módon besorolni, hogy egyes kitettségek hitelkockázatának növekedését az egész csoport teljesítménye elfedje.

A hitelintézetnél működjön a hitelezési kitettségek megfelelő kezdeti besorolására alkalmas megalapozott folyamat. Ezt követően a kitettségek besorolását a hitelintézet értékelje újra, a kitettségeket sorolja át más szegmensbe, ha releváns új információk merülnek fel, vagy a hitelintézetnek a hitelkockázattal kapcsolatos módosult elvárásai tükrében a tartós korrekció indokolt. Ha a hitelintézet képtelen a kitettségeket kellő időben újraszegmentálni, használjon átmeneti korrekciót.

Az átmeneti korrekció használata

A hitelintézet csak rövid távú megoldásként folyamodjon az értékvesztések ideiglenes korrekciójához, elsősorba átmeneti körülmények között, vagy amikor nincs elegendő idő arra, hogy a releváns új információkat a már létező hitelkockázat-minősítési és modellezési folyamatba megfelelően beépítse, vagy a hitelezési kitettségek meglévő csoportjainak újraszegmentálását elvégezze, illetve amikor az egy adott csoportba tartozó hitelezési kitettségek az eredeti elvárásokhoz képest máshogy reagálnak egyes tényezőkre és eseményekre.

Ilyen korrekciókat nem átmeneti kockázati tényezők esetében nem szabad folyamatosan, hosszú időn át alkalmazni. Ha a korrekció oka várhatóan nem ideiglenes jellegű, például a kockázatokat befolyásoló olyan új tényező jelenik meg, amelyet a hitelintézet értékvesztési módszertana korábban nem tartalmazott, akkor a módszertant rövid idő leforgása alatt frissíteni kell, a várható hitelezési veszteség mérésére várhatóan tartós hatást gyakorló új tényezővel.

Az átmeneti korrekció használata jelentős mérlegelést igényel, és torzításokra ad lehetőséget. Az ilyen esetleges torzítások elkerülése érdekében az átmeneti korrekciók legyenek a jövőbe tekintő előrejelzésekkel összhangban, legyen megfelelő dokumentációval alátámasztva, és a hitelintézet kösse őket megfelelő irányítási folyamatokhoz.

4.2.4 4. elv — Az elszámolt értékcsökkenés megfelelősége

A hitelintézetnél elszámolt értékvesztés teljes összege feleljen meg az alkalmazandó számviteli szabályozás céljainak, és legyen azokkal összhangban függetlenül attól, hogy az értékvesztés meghatározása csoportos vagy egyedi alapon történik.

A hitelintézet vezessen be megbízható hitelkockázati módszereket annak érdekében, hogy a várható hitelezési veszteségre képzett értékvesztés összesített egyenlege az alkalmazandó számviteli szabályozás szerint kerüljön megképzésre és az adott szabályozási kereten belül adekvátan tükrözze a várható hitelezési veszteséget.

Az értékvesztések megfelelőségének értékelése során a hitelintézet vegye figyelembe a releváns tényezőket és a fordulónapon érvényes elvárásokat, amelyek befolyásolhatják a hitelezési kitettségek adott csoportja vagy egy adott hitelezési kitettség esetében a még fennálló tartozások összegeinek a futamidőn belüli behajthatóságát. A hitelintézet a historikus és az aktuális adatokon túlmutató információkat is vizsgálja, és az alkalmazandó számviteli szabályozásnak megfelelően vegye figyelembe az ésszerű és indokolható előretekintő információkat is, ideértve az értékelt kitettség(ek) (pl. lakossági vagy vállalati) szempontjából releváns makrogazdasági tényezőket.

Attól függően, hogy képes-e a várható hitelezési veszteség becslésébe előretekintő információt beépíteni, a hitelintézet az értékeléshez egyedi vagy együttes megközelítést alkalmazhat; ám ettől függetlenül a módszertannak összhangban kell lennie a vonatkozó számviteli követelményekkel és kerülnie kell az értékvesztés lényegesen eltérő mérését. Az egyedi és az együttes értékelések együtt alkotják a várható hitelezési veszteségre elszámolt értékvesztés alapját.

A várható hitelezési veszteség értékelésére alkalmazott megközelítés a lehető legnagyobb mértékben feleljen meg a konkrét körülményeknek, és alapvetően illeszkedjen ahhoz, ahogy a hitelintézet a hitelezési kitettséget kezeli. Például, az együttes értékelést gyakran szokták közös hitelkockázati jellemzőkkel rendelkező hitelezési kitettségek homogén csoportjára, például lakossági portfóliókra alkalmazni. Az egyedi értékelés a jelentős kitettségek gyakori esetében és ott, ahol egy konkrét hitellel kapcsolatban egyedi szintű aggályok merültek fel, például a hitel figyelő listára került vagy a törlesztés késedelmes.

Az értékeléshez alkalmazott (egyedi vagy együttes) megközelítéstől függetlenül a hitelintézet gondoskodjon arról, hogy a megközelítés ne vezessen a várható hitelezési veszteség késedelmes elszámolásához.

Amikor a hitelintézet egyedi értékelést végez, a becsült várható hitelezési veszteség mindig fejezze ki az összes ésszerű és indokolható előretekintő információ várható hatását, ide értve azoknak a makrogazdasági tényezőknek a hatását is, amelyek a hitelkockázatot és a behajthatóságot befolyásolják. Amikor a hitelintézet az értékelést egyedi megközelítés szerint végzi, az együttes értékeléssel azonos módon egyértelműen dokumentálja, hogy az egyedi értékelés miként tükrözi az előretekintő információkat, köztük a makrogazdasági tényezőket.

Olyan esetekben, amikor a hitelintézet egyedi értékelései nem megfelelően veszik figyelembe a kitettségre nézve az előretekintő információkat, továbbá az előretekintő információ és a becsült várható hitelezési veszteség közötti fennálló, de egyedi szinten nem nyilvánvaló viszony feltárása érdekében a hitelintézet a közös hitelkockázati jellemzőkkel rendelkező hitelezési kitettségeit sorolja csoportokba, hogy meg tudja becsülni az előretekintő információk, köztük a makrogazdasági tényezők hatását. Ellenkező esetben, tehát amikor a hitelintézet megítélése szerint a várható hitelezési veszteség egyedi értékelésébe az összes ésszerű és indokolható előretekintő információ beépül, nem szükséges külön együttes alapú előretekintő értékelést végezni, ha ez kétszeres elszámoláshoz vezethet. 4.2.5 5. elv— A várható hitelezési veszteség modelljének validálása

A hitelintézetnél legyenek érvényben a várható hitelezési veszteség mérésére használt modellek megfelelő validálására vonatkozó szabályzatok és eljárások.

A hitelintézet a kockázatok azonosítására és mérésére a várható hitelezési veszteség értékelésére és mérésére szolgáló folyamatban modelleket és feltételezéseken alapuló becsléseket alkalmazhat mind az egyedi hitelezési kitettségekre, mind a teljes hitelállományra nézve, ideértve a hitelek kategorizálását, a hitelkockázatok azonosítását, a várható hitelezési veszteségre elszámolt értékvesztés számviteli szempontú mérését, a stressztesztek lefolytatását és a tőkeallokációt. A várható hitelezési veszteség értékelésének és mérésének a folyamatában alkalmazott modellek vegyék figyelembe milyen hatást vált ki a hitelfelvevővel és a hitelkockázattal kapcsolatos változók módosulása, például a PD és az LGD értékek, a kitettség összegek és a biztosítéki értékek változása, a bedőlési valószínűségnek és a hitelfelvevő belső hitelkockázati kategóriájának az átminősítése múltbeli, aktuális valamint észszerű és indokolható előretekintő információk, többek között makrogazdasági tényezők alapján.

A hitelintézet a hitelkockázatot értékelő és a várható hitelezési veszteséget mérő modellek pontosságának és következetességének validálására a modellek bevezetése idején és azok használata alatt folyamatosan tartson érvényben megalapozott szabályzatokat és eljárásokat, ideértve a hitelintézet modell alapú hitelkockázat-minősítési rendszerét és folyamatait, valamint a releváns kockázati elemek becslését. E szabályzatok és eljárások megfelelő módon tartalmazzák a szakmai mérlegelés szerepét.

A modellvalidálást akkor tanácsos elvégezni, amikor a várható hitelezési veszteség modelljét a hitelintézet kialakítja, illetve amikor az jelentős változáson esik át, és hitelintézet ezzel győződjön meg arról, hogy a modellek rendeltetésüknek folyamatosan megfelelnek.

A megbízható modellvalidálás keretszabálya többek között az alábbi elemekre terjedjen ki:

• a. Megfelelő függetlenséggel és képességekkel rendelkező világos modellvalidálási szerepek és feladatok. A modellvalidálást a modellfejlesztés folyamatától függetlenül olyan munkatársak végezzék, akik rendelkeznek a szükséges tapasztalatokkal és szaktudással. A modellvalidálás megállapításairól és eredményeiről haladéktalanul és megfelelő időben készüljön a megfelelő irányítási szint számára jelentés. Ha a hitelintézet a validálást külső félnek vállalkozásba adta, a modellvalidálási feladatok eredményességéért a felelősség minden esetben továbbra is a hitelintézetet terheli, ezért gondoskodjon arról, hogy a külső fél által elvégzett munka folyamatosan megfelel a megbízható modellvalidálási keretszabályzat elemeinek.
• b. A megfelelő modellvalidálás hatálya és módszertana tartalmazzon egy olyan rendszeres folyamatot, amely képes értékelni a modell megalapozottságát, következetességét és pontosságát valamint azt is, hogy a modell továbbra is releváns-e az alapul szolgáló egyedi hitelezési kitettség vagy állomány szempontjából. Az eredményes modellvalidálási folyamat a modell esetleges korlátainak az azonosítására és megfelelő időben történő kezelésére is módot ad. A validálás terjedjen ki a modell bemeneteinek, konstrukciójának és kimeneteinek/teljesítményének vizsgálatára.
• • A modell bemenetei: A hitelintézetnek már korábban meg kellett állapítania a modell bemeneteiként használt adatokra (historikus, aktuális és előretekintő információkra) vonatkozó belső minőségi és megbízhatósági szabályokat. A várható hitelezési veszteségre elszámolt értékvesztés becsléséhez használt adatok legyenek a hitelintézet portfóliója szempontjából relevánsak, és a lehetőségekhez mérten pontosak, megbízhatóak és teljesek (azaz ne tartalmazzanak a becsült várható hitelezési veszteséget torzító kivételeket). A validálás biztosítsa, hogy az adatok e szabályoknak megfeleljenek.
• • A modell konstrukciója: A modell konstrukciója szempontjából a validálás azt mérje fel, hogy a modell alapjául szolgáló elmélet koncepcionálisan megalapozott, elismert és a rendeltetés szerinti céljára általánosan elfogadott. A jövőre nézve a validálás azt mérje fel, hogy a modell milyen a modell szintű általános és egyedi kockázati tényezők szempontjából milyen mértékben képes figyelembe venni a gazdasági és hitelkörnyezet alakulását, valamint a portfólió üzleti profiljának változásait és mindezt a modell megalapozottságának jelentős csökkentése nélkül.
• • A modell kimenete/teljesítménye: A hitelintézetnek legyenek belső szabályai arra vonatkozóan, hogy mit tekint a modelltől elfogadható teljesítménynek. Ahol a teljesítményküszöbök jelentősen sérülnek, javító intézkedésekre van szükség, amelyek akár a modell kalibrációjának megismétlésére vagy annak ismételt kialakítására is kiterjedhetnek.
• c. A modellvalidálás keretének és folyamatának átfogó dokumentációja. Ennek részeként dokumentálni kell a lefolytatott validálási eljárásokat, a validálás módszertanát és eszközeit, a használt adatok körét, a validálás eredményeit, és szükség esetén lefolytatott javító intézkedéseket. A hitelintézet gondoskodjon a dokumentáció rendszeres felülvizsgálatáról és frissítéséről.
• d. A modellvalidálás folyamatának független (belső vagy külső) felek által történő felülvizsgálata annak megállapítására, hogy a modellvalidálás folyamata általában mennyire eredményes, és mennyire független a fejlesztés folyamatától. A felülvizsgálat megállapításairól haladéktalanul és megfelelő időben készüljön a megfelelő irányítási szint (pl. felső vezetés, audit bizottság) számára jelentés.

4.2.6 6. rész — Tapasztalaton alapuló hitelbírálat

A hitelkockázat értékelése és a várható hitelezési veszteség mérése szempontjából alapvető, hogy a hitelintézet, különösen az észszerű és indokolható előretekintő információk, ideértve a makrogazdasági tényezők figyelembe vétele során szakértői alapon bírálja el a hiteleket.

A hitelintézet rendelkezzen a szükséges eszközökkel ahhoz, hogy a várható hitelezési veszteséget megalapozottan meg tudja becsülni, és időben el tudja számolni. Ugyan tény, hogy a múltbeli veszteségekre és az aktuális feltételek hatására vonatkozó információ nem teljes mértékben tükrözi a hitelezési kitettségek hitelkockázatát, a hitelintézet ennek ellenére alkalmazza a tapasztalatain alapuló hitelbírálatot, hogy a várható hitelezési veszteségre vonatkozó becsléseibe az összes észszerű és indokolható előretekintő információ, többek között a makrogazdasági tényezők várható hatását alaposan be tudja építeni. A hitelintézet a hitelkockázati módszertana szerint és megfelelő felülvizsgálat mellett dokumentálja azokat az eseteket, amikor tapasztalaton alapuló hitelbírálatra hagyatkozik.

A historikus információ hasznos bázist szolgáltat azoknak a trendeknek és korrelációknak az azonosításához, amelyek nélkül nem lehet felismerni a hitelezési kitettséget befolyásoló hitelkockázatok mozgatórugóit. Ugyanakkor a várható hitelezési veszteség becslése nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogyan hatnak az (előretekintő) események és feltételek ezekre a mozgatórugókra. A becslésnek tükröznie kell az e hatások folytán a jövőben várhatóan bekövetkező likviditáshiányokat.

Az előretekintő információ figyelembe vételét a hitelintézet ne mellőzze pusztán azért, mert az ilyen információ figyelembe vételét túl költségesnek vagy szükségtelennek ítéli, vagy mert a jövőbe tekintő forgatókönyvek bizonytalanok, kivéve, ha az emiatt felmerülő többletköltség vagy működési teher nem járul hozzá a várható hitelezési veszteségre vonatkozó számviteli keretszabályozás magas minőségi színvonalon történő megvalósításához.

A hitelintézet legyen képes annak bemutatására, hogy a várható hitelezési veszteség becslésének folyamatába beépített előretekintő információk és a hitelkockázat mozgatórugói között adott kitettségek vagy portfóliók esetében fennáll a kapcsolat. Tény, hogy nem feltétlenül lehetséges bizonyos típusú információk vagy akár teljes információhalmaz és a hitelkockázatot mozgató tényezők között meglévő erős kapcsolatot formális statisztikai szempontból bemutatni, a hitelintézet a szakértői hitelbírálatot alkalmazva igyekezzen az egyedi vagy csoportos értékvesztés megfelelő szintjét megállapítani. Amikor az egyedi vagy csoportos értékelésbe nem épült be valamelyik relevánsnak ítélt előretekintő tényező, átmeneti korrekciók válhatnak szükségessé.

A makrogazdasági előrejelzéseket és egyéb releváns információkat tanácsos következetesen az összes olyan portfólióra nézve alkalmazni, ahol ezek az előrejelzések/feltételezések azonos módon érintik a portfólió hitelkockázatának mozgatórugóit. Továbbá a becsült várható hitelezési veszteség kidolgozása során a hitelintézet szakértői hitelbírálatra építve állapítsa meg, hogy a hitelciklus melyik pontjánál tart, eltérő lehet azokban a joghatóságokban, ahol a hitelintézetnek hitelezési kitettségei vannak.

A hitelintézet járjon el óvatosan, amikor a várható hitelezési veszteségre elszámolandó értékvesztést számviteli szempontból határozza meg, hogy a megadott becslések megfelelőek legyenek (azaz álljanak összhangban a semlegesség szabályával, és ne legyenek se túl- se alulbecsültek).

Továbbá a hitelintézet a várható hitelezési veszteség becsült értékének kidolgozása során mindig vegye igénybe a hitelkockázat-kezelés révén hozzáférhetővé vált információk széles körét, ideértve az kockázatkezelés és a tőkemegfelelés szempontjából előretekintő jellegű információkat.

4.2.7 7. elv — Közös folyamatok, rendszerek, eszközök és adatok

A hitelintézetnél működjön olyan megbízható hitelkockázat értékelési és mérési folyamat, amely a hitelkockázat értékeléséhez és a várható hitelezési veszteség elszámolásához szükséges közös folyamatok, rendszerek, eszközök és adatok erős alapját fekteti le.

A hitelintézet a hitelkockázat értékelésére, a várható hitelezési veszteség számviteli célú mérésére és tőkemegfelelési célú meghatározására alkalmazzon a lehető legnagyobb mértékben közös folyamatokat, rendszereket, eszközöket és adatokat annak érdekében, hogy a várható hitelezési veszteség kapott becslései megbízhatóbbak és következetesebbek legyenek, nagyobb legyen az átláthatóság, és a piaci fegyelem révén ösztönözze a megbízható hitelkockázat gyakorlatok követését.

A hitelkockázattal kapcsolatos gyakorlatokat tanácsos rendszeresen felülvizsgálni, hogy a hitelintézet teljes szervezetén belül az elérhető adatok rögzítése megtörténjen, és a hitelintézet kockázatvállalási vagy üzleti gyakorlatainak változásával vagy az idők folyamán történő átalakulásával párhuzamosan a rendszerek is frissüljenek. A hitelintézet alakítson ki visszajelzési kört annak biztosítása érdekében, hogy a várható hitelezési veszteség becsléseire, a hitelkockázat és a hitelezési kitettségnél tapasztalt tényleges veszteségek változására vonatkozó információkat a hitelkockázattal foglalkozó szakértők, a számvitel és a szabályozói jelentések készítői megosszák egymással és különösen a hitelkockázatot vállaló munkatársakkal.

A fent említett közös folyamatok, rendszerek, eszközök és adatok kiterjedhetnek a hitelkockázat-minősítési rendszerre, (a megfelelő korrekciók után) becsült PD értékekre, a késedelmes státuszra, a hitelfedezeti arányra, a historikus veszteségrátára, a terméktípusra, az amortizáció ütemezésére, a törlesztés ütemtervére, az önrész követelményekre, a piaci szegmensre, a földrajzi helyszínre, az évjáratra (azaz a hitelnyújtás dátumára) és a biztosíték típusára.

4.2.8 8. elv — Közzététel

A hitelintézet nyilvános közzétételei a jobb átláthatóság és összehasonlíthatóság érdekét szolgálják azzal, hogy időben, releváns és a döntéshozatal szempontjából hasznos információt szolgáltatnak.

A nyilvános közzététel célja, hogy a hitelintézet pénzügyi helyzetéről és teljesítményéről és ezek változásáról a felhasználók széles körének világos és érthető módon a döntéstámogató információt szolgáltasson. A hitelintézet releváns és összevethető információk szolgáltatására törekedjen, hogy a felhasználók időben megalapozott döntéseket tudjanak hozni, és képesek legyenek a vezető testület és a felső vezetés irányítási képességeit értékelni.

A pénzügyi és hitelkockázat-kezelési közzétételeket a hitelintézet az alkalmazandó számviteli és felügyeleti szabályozás szerint tegye meg¹² . A hitelintézet tegye meg a hitelkockázati kitettségének méltányos bemutatásához szükséges közzétételeket, ideértve a várható hitelezési veszteségre vonatkozó becsléseit, valamint azokat a közzétételeket is, amelyek a hitelintézet kockázatvállalási gyakorlatáról szolgáltatnak releváns információkat.

¹² Az 575/2013/EU rendelet 8. része, és e rendelet 8. cikke alapján az EBH által a nyilvánosságra hozatalról kiadott 2016/11 iránymutatások, és a lényegesnek, védettnek és bizalmasnak minősülő információkról, valamint a nyilvánosságra hozatal gyakoriságáról az 573/2013/EU rendelet 432. cikkének (1) bekezdése, 432. cikkének (2) bekezdése és 433. cikke alapján az EBH által kiadott 2014/14 iránymutatások szerint. 13 A nemteljesítés fogalmi meghatározására vonatkozó további útmutatást lásd a következő szakasz 89. és 90. bekezdésében.

A hitelintézet a vonatkozó számviteli standardokkal és rendeletekkel összhangban mérlegelje és úgy határozza meg a közzétett adatok összesítésének és bontásának megfelelő szintjét, hogy a közzététel folyamatosan feleljen meg a számviteli követelményeknek, és tájékoztasson a hitelintézet hitelkockázatnak való kitettségéről és várható hitelezési veszteségéről, hogy a felhasználók önálló elemzést tudjanak végezni az intézetről, és össze tudják vetni az azonos csoportba tartozó más intézményekkel.

A kvantitatív és kvalitatív közzétételek együttvéve tájékoztassák a felhasználókat a becsült várható hitelezési veszteség kialakításához használt főbb feltételezésekről/bemenetekről. A közzététel mutassa be a várható hitelezési veszteség becslése szempontjából alapvető szabályzatokat és fogalmakat (például azt, hogy a hitelintézet milyen alapon sorolja be portfóliókba a hasonló hitelkockázati jegyeket mutató hitelezési kitettséget, és hogyan határozza meg a nemteljesítést¹³ ), a várható hitelezési veszteség becsült értékét megváltoztató tényezőket, és azt a módot, ahogy a hitelintézet a felső vezetés szakértői alapú hitelbírálatát beépítette. A jelentős szabályzatok közzététele jelezze, hogy a hitelintézet a saját kontextusában hogyan hajtotta végre ezeket a szabályzatokat.

A hitelintézet kvalitatív közzététel formájában számoljon be arról, hogy az alkalmazandó számviteli szabályozásnak megfelelően hogyan építette be a várható hitelezési veszteség becslésének folyamatába az előretekintő információt, ideértve a makrogazdasági tényezőket, különös tekintettel azokra az estekre, amikor az értékelést egyedi alapon végzi.

A hitelezési kitettségek besorolásának alapjára vonatkozó közzétételek tájékoztassanak arról, hogyan győződik meg a felső vezetés a hitelezési kitettségek besorolásának megfelelő voltáról, tehát arról, hogy ezek a csoportok továbbra közös hitelkockázat jegyekkel rendelkeznek.

Annak érdekében, hogy a becsült várható hitelezési veszteségről közzétett információ jobb minőségű és jelentőségteljesebb legyen, a hitelintézet időszakonként fűzzön magyarázatot a várható hitelezési veszteség becslésének jelentős változásairól. Ez a tájékoztatás olyan módon tartalmazza a releváns kvalitatív és kvantitatív közzétételeket, hogy abból minél világosabb meg lehessen érteni, miként változtak a várható hitelezési veszteség becsült értékei.

A hitelintézet vezető testülete rendszeresen vizsgálja felül a közzétételekre vonatkozó szabályzatát, hogy a közzétett információ a hitelintézet kockázati profilja, termékkoncentrációi, a szektor normái és aktuális piaci feltételei szempontjából folyamatosan releváns maradjon. Eközben a hitelintézet olyan közzétételeket hozzon nyilvánosságra, amelyek elősegítik az összevetést a hasonló intézetekkel, lehetővé teszik, hogy a felhasználók időszakról időszakra figyelemmel kísérhessék a hitelintézet becsült várható hitelezési veszteségének alakulását, és tartalmas nemzeti és nemzetközi összehasonlító elemzéseket készíthessenek a hasonló intézetekről.